…bizony fű a nép.
Ézsaiás könyvéből
Dermesztő szélben, szürke szikla-tájban
halott költő verskötetét lapoztam.
Magunkban voltunk: Ő, a láthatatlan,
ahogy sötét, sürű betűkre váltan
rám-mágnesezte fájdalmát s a gyászát,
és szinte test szerint elémbe lépett –
és én, bocsánatkérőn szégyenemben,
amért nyelvén nem olvasok, nem értek.
Az ég fölöttünk véreres, meredt szem;
visszhangosan gyanús kövek görögtek
– ily csendben minden kis nesz szíven üt –;
találkozásunk valakik vigyázták:
nem emberek, inkább dögkeselyűk.
– Kurdul ki tud? – kérdeztem szinte sírva,
s nem mertem a Költővel szembenézni!
– Már csak a szél! Lapozza ő, ha bírja,
gyász-dalait, és hordja szerteszét,
süvítse messze! Lesz, aki megérti
egy nép kollektív végrendeletét.
Forrás: Szeretem a verseket
