Augusztusban, mikor születtem,
a ködös nyári ég
hullatta ezer csillagát.
Fénylett a vidék.
Mint zsákból a búzát, az ég
öntötte ezer csillagát.
Ahogy hullt, csengve, zúgva
mind a földre szállt.
A küszöb, az ablak, a kerítés
mind csillaggal lett tele,
az ágakra szállt a kéklő égi fák
gyémánt levele.
Éjfélig mosott anyám, s mikor
a teknő mellől jajongni ágyba hullt,
e ragyogásban szült meg engem,
nagyobbik fiút.
Így születtem, tudjátok-e?
Nem fénytelen!
S aludtam emlői barna csillagán
a tejtől részegen.
Forrás: MEK
