Címke: roma irodalom

  • Choli Daróczi József – Cigány passió (részlet)

    Cigány asszony monológja
    (Az 1. felvonás 1. jelenetéből)

    Társszerző: Nagy Gusztáv

    Onnan indultam
    én is:
    a vadvirág-lángokban rejtőző
    árvák földjéről,
    hol szomorú tüzekre olvassák
    bánataikat az anyák
    mellükön éhes csecsemőkkel,
    suttogva Mária nevét,
    vándorolva
    márványfagy telekkel
    nyöszörgő keréknyomnyi hazákban,
    csillagfény-ázzománcos hajolva
    éjjel sátrakban
    rejtőzve,
    kuporogva várva
    a Megváltót.

    Mi lesz
    velünk, Uram,
    a jövendők mit hoznak?

    Angyalaid
    csendőr-éveket
    hoznak?

    S mi lesz
    teveled, Uram,
    neked az évek mit hoznak?

    Kereszteket
    ácsolnak,
    Uram?

    S mi lesz
    a kis
    népekkel,

    koponyaheggyé,
    Auschwitzi hamuvá
    válnak, Uram?

    S az emberiséggel
    mi lesz,
    Uram?

    Milliárdoknak
    a jövendő ezredek
    mit hoznak?

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József – Bocsásd meg vakmerő bűnét…

    Homlokom ráncaiból rakosgatlak össze magamnak,
    mert már hajad színére sem,
    ujjaid bütykére sem,
    intő szódra sem,
    és sóhajaid mélységére sem emlékezem.
    De tudom:
    mert bő szoknyád ráncába én kapaszkodtam két kézzel,
    hogy parányiságomat az úton el ne hagyd.
    Tudom:
    mert én engedtem meg a Tűznek, hogy
    szoknyád rózsáit lángnyelvével lenyalja
    rólad. Tudom:
    mert én engedtem meg a csillagoknak, hogy velük
    azonosulj, fényeddel tőlem elárvulj. Tudom, hogy már
    csak bennem élsz, csak én ismerem hatalmadat Anyám!

    Emlékszel? Suhancságom idején összezsugorodtál,
    hogy elférj két karomon: már nagyon beteg voltál,
    ölembe vittelek.
    Eltotyogott mellettünk a házsor,
    eltörpült Depó, Pajác meg nagyanyám, a kilencvenéves
    Dongó földbe-könyöklő kunyhója.
    A cukorrépalevés főzelékből
    zöld ötforintosnyikat köpködtünk,
    és megzöldült a sár is a lábunk alatt.
    Zöld színe volt az összezsúfolt testek
    verejtékétől kesernyés levegőnek is
    tenyérablakunk mögött.

    Emlékszem fájdalmaidra!
    Segélyt sikoltó mélygödrű szemedtől könyörögtem
    szusszanásnyi levegőt roncsolt tüdődnek – hiába.
    Tehetetlenségem késhegyére szedtem összeroskadt hörgőidet,
    csontsovány ajkad szögletéről ingem aljával töröltem le
    a kibuggyanó vért, a Te piros véredet
    s mint a bűnös asszony, hiába mosom rongyosra a gyolcsot,
    vállamon hordom fájdalmadat:
    már csak én ismerem hatalmadat,
    már csak bennem élsz.

    Hozzád én fordulok,
    fulladásig én rohanok hozzád,
    térnélküli világodba,
    képekre törött emlékedhez.
    Születő unokád türelmetlen lábbal dörömböl súlytalan
    koponyádon, bocsásd meg vakmerő bűnét, anyám.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József – Ars poetica helyett

    Koponyát szorító vaspánt,
    sötétség glóriája,
    letéplek fejemről!
    S ha bőröm ragaszkodik hozzád,
    lenyúzom,
    a vályoggödör sarkába dobom.
    Szemem csak új sugarakban fürdik.
    Csontom visszaver minden
    színtelen színt.
    Tenyeremen a Nap parazsa ég.
    Árnyainkra visító átkot mondok,
    és kést fenek
    megmaradt nyomorunkra.

    Forrás: Magyarul Bábelben