Hogyha elfelejtesz engem
Tanyát benned ördög verjen
Ha én neked már nem kellek
Azt kívánom hogy gebedj meg
Ha a szívedből kivetnél
Pópa álljon a fejednél
Ha a szemed vetnéd másra
Üljön tort az apád háza
Ha a szívemet eldobnád
Hóttodba csókoljon anyád
Kárhozz örök kopaszságra
Ne maradjon fog a szádba
Légy hídvégen guggoló
Kunyeráló kolduló
De ha holmi kurvaféle
Jönne ki hozzád estére
Poklok pokla égessen meg
Ha neked már nem én kellek
Este mikor vennéd kézbe
Gitárodat a tűz égje
Szemedre boruljon hályog
Kapj fekete sárgaságot
Verjen kórság a tüdődből
Görnyedezve vért köhögj föl
Hogyha mással fekszel össze
Ránduljon a tested görcsbe
Szökjön ki a szíved is
Ne tudd az út merre visz
Száradjon le kezed lábad
Ne horgadjon föl a vágyad
Még a halál is űzzön el
Két lej-érő tömjénfüsttel
Emberből légy nem-ember
Élve temessenek el
Csak én hozhassam meg álmod
S én űzhessem el az átkot
De ha hozzám jössz ki este
S ölelhetlek eszem-vesztve
Míg ló nyerít s valahol
Mély hangú furulya szól
Tépd le rólam hímezett
Királynői ingemet
És csókolj hogy csókod fájjon
Lohaszd le a forróságom
És én akkor majd meglátod
Elűzöm rólad az átkot
Messze futó vizek hátán
Gyorsan szálló szelek szárnyán
Kergetem majd messzire
El a világ végire
Forrás: ujkafe.website
Luminița Mihai Cioabă: Cigányátok (Balogh József fordítása)
Ha emlékem már nem őrzöd,
Bújjon beléd ötven ördög.
Ha szerelmem kútba veted,
Halál hozza haza tested.
S ha már többé nem szeretnél,
Pap gajdoljon gaz fejednél.
Mikor szemed más nőt éltet,
Apád mondjon misét érted.
Forró csókom ha elhagyod,
mosson anyád, hideg halott.
Lombként hulljon huncut hajad,
zsebben hordjad fénylő fogad,
S verjen zápor, hídfőre juss,
szégyentelen kába koldus.
Vár holdfényben ölem, ringó
s nem ereszt egy redves ringyó
Pokol tüzén talpad égjen,
szerettelek nyárban télben.
Ha úgy hozza el az este
S gitár csúszik a kezedbe,
Csalfa szemed hályog húzza,
Sárgulj mint a törökbúza.
Mikor köhögsz, véred okádd,
tépett tüdőd kérje kutyád
Ha más nővel bújnál ágyba,
Vásáron vagy buja bálba’,
Szíved szúrja ki a kebled,
S utad haza meg ne leljed.
Hulljon porba kezed, lábad,
Szerelemhez ne lelj ágyat,
Kaszás jöjjön érted tüstént,
Drága pénzen szerezz tömjént.
Emberséged sutba vágod,
Égen-földön ne láss álmot;
Élőt fedjen a sírhantod,
Csak én tudjam gyógyitalod.
De mind várlak drága beste,
Teliholddal jönnél este,
Ölelnélek eszem vesztve,
Halljam hogy nyerít a lovad,
Furulyádból mily dal fakad
S két kezemtől ingem szakad,
Csókolgatod számat, mellem,
Eloltod a tűzvészt bennem;
Akkor én percet se várok
S elszáll tőled nehéz átok.
Elfut messze mint a patak,
Hol pihennek, dicső hadak,
Sivatagba, föld mélyébe,
ösvényt örlő szélverésbe…
De ha betoppannál mostan…
Ahogy látlak, étlen-szomjan:
Délcegen és új gúnyában
A szebeni éjszakában.
Szemedtől lángol a tapló…
Hozna már el ez a kagyló!
Forrás: MEK
