Magam vagyok bogáncsruhámban.
Egykor enyém volt a csillagos ég is,
s mind e világnak
sípomon én muzsikáltam.
Most hangol a Semmi, húrjába kap.
Most barlangomba nem köszönt
be a vendég,
csak szalamandrák tarka népe jő,
és a hold látogat meg
néhanap.
Forrás: Lélektől lélekig
Álomba hullt a rét. A bokrok szempilláiról
fénykönny gyűl tündökölve:
jánosbogár.
A felhősávos hegytetőn
megnő a hold.
Éjszakám feléd nyújtja őszies kezét,
s zöld jánosbogarak fényéből gyűjtöget
a szíved számára mosolyt.
Jéggé fagyott szőlő a szád.
Csak a hold finom karéja lehet
olyan nagyon-nagyon hideg
Közel vagy. Itt.
Hallom az éjben pillád rebbenéseit.
(Áprily Lajos fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Végigkoldultam a madarakat,
mindegyiktől kaptam
egy tollat.
Egy hosszút a sastól,
egy pirosat a paradicsommadártól,
egy zöldet a kolibritől,
egy rikácsolót a papagájtól,
egy ijedtet a strucctól.
Hej, micsoda szárnyakat csináltam magamnak!
A lelkemre csatoltam,
és felszálltam.
Magasat röpültem, mint a sas,
pirosat röpültem, mint a paradicsommadár,
zöldet röpültem, mint a kolibri,
rikácsolót röpültem, mint a papagáj,
ijedtet röpültem, mint a strucc.
Hej, micsoda istenit röpültem!
Forrás: Lélektől lélekig (fordította: Balogh József)
Vályogházba születtem télen,
Egy-szalmára egy pej csikóval,
Velem egy nevet kapott ő is.
Mikor a szavak hámjába bújtam
S egy-két egymáshoz illesztett szót már
Elég jól elmakogtam – a csikó betéve tudta
A csengettyűk minden nyelvét,
S a fával rakott szekérbe fogva
Anyja mellett
Elég jól megállta helyét
a hámban.
Amikor én négyéves lettem csikónkat
Már lónak nevezték,
Büszkén viselte a nyerget a nálánál
Semmiben sem különbözőkhöz hasonlóan.
Amikor iskolába kerültem
A mi lovunk
Kukoricáért járta egy hétig a
Mezőséget, a szárazság idején.
Amikor városon nevelkedtem
A mi lovunk
Tejet, almát, birset és otthonsült-
Kenyeret hozott a szénával bélelt
Szekér derekában.
Amikor katonának mentem
A velem egyszerre azon a régi télen született
És nevemet viselő pejlovunk
Vénségtől kábán pusztult el a
Falu fölötti kiszikkadt mezőn.
Kányádi Sándor fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
(Farkas Árpád fordítása)
Jó volna öregen születni,
Érkezni bölcsen a világba,
Hogy sorsunk szálait kibontsuk,
Hogy az első keresztútnál megleljük a helyes irányt,
S bolyongás-vágyunk lenne minden felelőtlenségünk.
Aztán egyre fiatalabbak lennénk, egyre fiatalabbak,
Éretten és erősen érkeznénk az alkotás kapujába,
S mind tovább… Kamaszokként esvén szerelembe,
Gyermekké válnánk, mire fiaink születnek,
Ők mindenképp idősebbek lennének nálunk,
Beszélni tanítanának, álomba ringatnának,
És mi zsugorodnánk egyre, mind-mind kisebbre,
Mint a szőlőszem, mint a borsó, mint a búzaszem…
Forrás: Index fórum – Kedvesch versek
Milyenek vajon a virágok,
amikor senki sem néz rájuk,
s titokban levethetik bátran
minden ruhájuk?
Mint mutat vajon a kamilla,
aranyos övét ha megoldja,
s mit sem törődve azzal, hogy látják,
lerúgja fehér szoknya-virágát?
Hát a nőszirom milyen látvány,
mikor harisnya sincs a lábán,
s amiben éjjel-nappal tanyázik,
kék ingétől is megválik?
A bársonyvirág milyen lehet,
ha ruha nélkül didereg,
s csipkés szoknyája sincsen rajta,
pedig ugyancsak fázós fajta?
No és milyen a cinnia
karcsú derekát látni, ha
vörös katrincáját ledobja
egyenesen a porba?
Milyen a rózsa mindenek fölött,
ki a bál után levetkőzött,
s szirmokból varrt ünneplő ruháját
a virág-hercegek is megcsodálták?
De jó lenne, ha csak egy percre,
amit még senki se látott,
titokban meglesni, milyenek
a meztelen virágok!
Forrás: Lélektől lélekig
(Lengyel Ferenc fordítása)
A villám sem él sokáig
fényében magányosan,
csupán addig, míg elérhet
felhőtől az első fáig,
mellyel egyesülni vágyik.
A vers maga is olyan.
Fényében magányosan
addig él, ameddig élhet,
felhőtől elér a fáig,
indul tőlem, s meglel téged.
Forrás: Lélektől lélekig
Lucian Blaga, költészet, vers, villám, találkozás, megszólítás
