https://verskucko.com

Címke: román

  • Mircea Ciobanu: Alkonyat

    Te azt mondod: közeleg a fény.
    Én azt mondom: a sötét érkezik.
    Itt is van már, elterült, hallgasd
    miként sustorog bokáid körül.
    Nemsokára lebegni fogsz – figyeld,
    hogyan hatol be a hasadékokba bugyborékolva,
    mint az iszap a fiatal bivalyok bensejébe
    mielőtt hosszú kampókkal
    partra húzzák őket a halászok;
    hallgasd, hogyan csapkodja a falakat,
    az eresz nyögve csikordul – s most még jó,
    még lábujjra állsz, szájpadlásod –
    ha elkiáltod a szót: világosság! – még
    visszhangot ver; most még jó, lábad alatt
    még ott a talpalatnyi, neked kijáró
    köves talaj; de nézd, a sötétség ingája
    immár megszüli világtalan magzatát, nincs mutatója;
    megszületett hallgasd, hogyan közeleg
    hullám képében hozzánk – még most is jó,
    lebegünk sorjában, arccal az égnek,
    s egy zuhatag – nem hideg, nem forró –
    tolakszik tüdőnkbe; mondhatni,
    nem is éltünk másként, mint emez
    idejébe érkezett éjszaka sodrában lebegve –
    (habár az is megtörténhetett volna,
    hogy az árnyék, a leáldozó arany
    s a meleg bíbor küzdelméből
    a fény kerül ki győzedelmesen).

    Fordította: Lendvay Éva

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gheorghe Tomozei: Strófa

    A hold tükörképe – a szomjúságom,
    éhségem – őszi falevél,
    támaszom – eső-liliom,
    a hó – álmom,
    a viasz – nyugalmam.

    A szerelem is a magány egyik fajtája,
    elgyötört hallgatásom – feledés.

    Balogh József fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lucian Blaga: Fölirat

    (Inscripție)

    Az utak, melyeket nem járunk,
    az utak, melyek bennünk maradnak,
    azok is vezetnek, számolatlanul, valahová.

    A szavak, melyeket nem ejtünk ki,
    a szavak, melyek bennünk maradnak,
    azok is föltárják lényünket, maradéktalan.

    A csaták, melyeket nem vívunk meg,
    a csaták, melyek bennünk maradnak,
    azok is bővítik bennünk titkon a hazát.

    A magvak, amelyeket nem vetünk el,
    a magvak, melyek bennünk maradnak,
    azok is megsokszorozzák, végtelenül, az életet.

    A halál, melybe nem halunk bele,
    a halál, mely bennünk marad,
    az is mélyíti bennünk a hallgatást.

    És mindenütt, mindenbe
    gyökeret ereszt a vers.

    (Fordította: Lengyel Ferenc)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tristan Tzara: Elágazás

    Nem akarlak elhagyni
    Mosolyom úgy a testedhez tapadt
    Mint az alga csókja a kövekhez
    Hajlott korom mélyén egy jókedvű lármás kisgyerek él
    De csak te tudod kicsalogatni házából
    Mint kedves hangok a csigabigát
    A fű közül
    Virágok üde keze tárul felém
    De nekem csak a te hangod a kedves
    Mint kedves kezeid mint a megfoghatatlan este mint a pihenés

    Fordította: Somlyó György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ioan Alexandru: Éjszaka

    Leégett annyi gyertyaszál
    Égve csak egyetlen-egy áll.
    Neve Ion, Ioan, Kegyelem
    Évvégi éjt virraszt velem.

    Farkasüvöltés járja át
    A kinti német éjszakát.
    Nincsenek barátok, nincsenek
    Mindent polyva és por temet.

    A tükörből egy édenkerti,
    Angyali szűz arca remeg ki,
    A kancsómban a bor veres lett,
    Kolindáit hallom Keletnek,

    Boldog éj, áldott éjszaka,
    Távoli kolindák szava
    Mondhatatlan az éjnek csöndje,
    Most száll alá a menny a földre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ana Blandiana: Esőbűvölő

    Szeretem az esőket, szenvedéllyel
    szeretem őket,
    A dühöngő és a csendes esőket,
    A szüzies záport és a féktelen asszonyos zivatart.
    A felfrissítő esőt és a végnélküli
    elálmosító kopogást.

    Szeretem az esőket, szenvedéllyel
    szeretem őket,
    Szeretek hemperegni hosszú szárú
    fehér füvekben,
    szeretek letépni és fogam közé
    venni egy-egy szálat,
    hogy megpillantván ilyenkor,
    elszédüljenek a férfiak.

    Tudom: csúnya dolog ezt mondani:
    „A legszebb asszony én vagyok”.
    Illetlenség, s talán nem is igaz.
    De mikor esik,
    Csupán akkor amikor esik,
    Engedd kimondanom e bűvös szavakat.

    „A legszebb asszony én vagyok.”

    A legszebb asszony vagyok, mert eső zuhog,
    És fénylő rojtjai csillognak hajamban.
    A legszebb nő vagyok, mert szél fúj,
    És kétségbeesetten vergődik szoknyám,
    hogy eltakarja térdeimet.

    A legszebb asszony vagyok, mert te messze vagy tőlem,
    És én várlak,
    S te tudod, hogy várlak.

    A legszebb asszony vagyok és mégis várlak,
    Mert tudok várni.

    És az elhaladók az esőből szippantják fel az illatot.
    Ilyen esőben villámcsapásként sújt rád a szerelem.
    Itt minden ember szerelmes,
    És minden ember belém szerelmes,
    És én várok rád.

    Csak te tudod egyedül,
    Szeretem az esőket, szenvedéllyel
    szeretem őket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lucian Blaga: Cseppkő (Stalactita)

    Hallgatás a lelkem –
    moccanatlan állva, békén,
    mint aszkéta-szikla,
    úgy tűnik nekem,
    hogy óriási barlang cseppköve vagyok,
    s az ég maga a barlangboltozat.

    Csipp,
    csepp,
    csöpp – békesség
    és fények csöppje hull rám
    szüntelen az égből,
    és bennem megkövül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ioan Alexandru: Akár a paradicsomban

    Egy holdnyi közös hely nálunk a temető,
    Kőkerítéssel körülvéve,
    Nehogy az élő szabadon maradt
    Földet megfertőzze.
    A fakeresztek néhány év múltán
    Megdőlnek aztán maguk is szépen
    Meghalnak, és kóbor kancákon holmi
    Furcsa férfiak jönnek s ellopkodják
    Tűzrevalónak.
    Nyoma se marad a sírnak –

    Sörteszerű tömött fű növi be
    Mint a legények fejét téli éjszakákon;
    Mikor a temető egyik végétől a másikig
    Megtelik elkezdik újra az elején;
    Nagyapám sírja a dédnagyapám sírján
    Apámé a nagyapámén,
    Ugyanígy a régi bíró
    A még régebbi bírón – a régi pópa
    A még régebbi pópán;
    A régi falu a még régebbi falun.

    Alma- és szilvafák szegélyezik,
    Illatos virágok nyílnak
    Leheletük a távoli tárgyakba is
    beívódik.
    Kik átutazóban felénk járnak
    Bal csuklójukba ágyazódott órával
    És öregséggel a vállukon
    Ámuldoznak akár a paradicsomban.

    (Kányádi Sándor fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Octavian Goga: Egy könnycsepp

    Ha úgy történne valamikor,
    hogy szétosztod mindenedet,
    legdrágább ajándékaidból
    add nekem egy könnyedet.

    Megkapnám így lelked egy cseppjét,
    ami mélyten-mélyről jöhet,
    hisz’ csak a tenger fenekéről
    lehet halászni gyöngyszemeket…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mihail Eminescu: S ha ág dobol az üvegen…

    S ha ág dobol az üvegen
    és megremeg a nyárfa,
    mintha jönnél lábujjhegyen
    s én ülök várva, várva.

    S ha tó vizébe kábítón
    a csillagfény aláhull,
    mintha zsongulna száz kínom
    és minden megvidámul.

    S ha sűrű fellegek közül
    a hold lenéz a földre,
    a lelkem benned üdvözül
    és rád gondol örökre.

    Forrás: Lélektől lélekig