Te azt mondod: közeleg a fény.
Én azt mondom: a sötét érkezik.
Itt is van már, elterült, hallgasd
miként sustorog bokáid körül.
Nemsokára lebegni fogsz – figyeld,
hogyan hatol be a hasadékokba bugyborékolva,
mint az iszap a fiatal bivalyok bensejébe
mielőtt hosszú kampókkal
partra húzzák őket a halászok;
hallgasd, hogyan csapkodja a falakat,
az eresz nyögve csikordul – s most még jó,
még lábujjra állsz, szájpadlásod –
ha elkiáltod a szót: világosság! – még
visszhangot ver; most még jó, lábad alatt
még ott a talpalatnyi, neked kijáró
köves talaj; de nézd, a sötétség ingája
immár megszüli világtalan magzatát, nincs mutatója;
megszületett hallgasd, hogyan közeleg
hullám képében hozzánk – még most is jó,
lebegünk sorjában, arccal az égnek,
s egy zuhatag – nem hideg, nem forró –
tolakszik tüdőnkbe; mondhatni,
nem is éltünk másként, mint emez
idejébe érkezett éjszaka sodrában lebegve –
(habár az is megtörténhetett volna,
hogy az árnyék, a leáldozó arany
s a meleg bíbor küzdelméből
a fény kerül ki győzedelmesen).
Fordította: Lendvay Éva
Forrás: Lélektől lélekig
