Sose nyílik ki a rózsa,
sose nyílik ki a nyár,
én a szerelem adósa
vagyok három éve már.
Mondtam is a cinegének,
hogy szálljon el haza már,
sose szólal meg az ének,
sose nyílik ki a nyár.
De a cinege csak engem
figyel hosszan, feketén,
míg halálos szerelemben
az övé nem leszek én.
Forrás: szeretem a verseket
Halvány és szende vagy,
Mint gyönge rózsaszál,
Előttem e virág
Nagy kedvességben áll.
De százszor kedvesebb
Illatjáért nekem,
Leánynál illatul
Van tiszta szerelem.
Oh lány! ha rózsa vagy,
Tanulnod tőle kell,
S az illatát csupán
Éltével hagyja el,
Mert hogyha elröpűl,
A rózsa szerelem,
Bús csalogányoddal,
Leány, mi lesz velem?
Forrás: Versek mindenkinek
madách imre, fehér rózsa, szerelem, rózsa, lírai vallomás, magyar költészet
Fordító: Kosztolányi Dezső
Ott, ahol árnyas a csalit,
áll egy ivor, kis drága nő,
a körme zöldes drágakő,
halvány, piros rózsát szakít!
És hull-hull a vörös levél
és a fehérek szállanak
a kék medencén, hol a nap
mint aranyos sárkány henyél.
És a fehér levél repül
és a vörös ing hanyagul,
ez sárga szoknyájára hull,
az meg hollóhajára ül.
A lány lantot vesz s énekel,
kirebben egy skarlát-nyakú,
ezüstbegyű, ezüst darú
s ércszárnnyal tör az égre fel.
A lány dalol, kezébe lant,
úgy énekel, mint egy mese,
mandulaszemű kedvese
bámulja a füvön, alant.
És felsikolt most szörnyüképp,
az édes, könnye megered,
gonosz tövis sebezte meg
rózsás-eres kagylófülét.
És most nevet, megint kacag,
egy rózsa szirma hullt oda,
hol sárga csipkefátyola
mutat egy kék-eres nyakat.
Halvány, piros rózsát szakít,
a körme zöldes drágakő,
áll az ivor, kis drága nő,
ott, ahol árnyas a csalit!
Forrás: Magyar Bábel
Ha violáink hervadoznak,
Ha tavaszaink fagyot hoznak,
Ha nyaraink perzselve égnek,
Ha tűnnek üdvök, telnek évek,
Ha dalainknak szárnya bágyad,
Ha látjuk már a síri ágyat,
Vígaszt későn mi adhat nékünk?
– Rózsák, amiket el nem értünk.
Forrás: MEK
Piroslanak az októberi rózsák,
Széltől, madártól zsongnak a fakó fák,
A szökőkút csorog, akár a jóság.
Bennem is, bennem is, félénk dallamok
Borzolgatják a lomha őszi prózát.
Elálldogálok egy árvácska-ágynál.
Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál?
Mi az a dallam, ami benned vájkál?
Messze van, messze van, minden messze van,
Az is ami volt, az is amit várnál.
Nézel az égre? Az a piros felleg
Immár csak emlék: nap-vissza-lehellet!
Ülj meg a békés szomorúfűz mellett.
Békesség, békesség, békés öregek
Bölcsek mosolya, immáron az illet.
Pereg a levél és pereg az óra.
Jön a november, a dér meg a bóra.
Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra.
Neked is, neked is, holnap, úgy lehet,
Neked is fúvatnak takarodóra.
Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz!
Érett sziromnak lelengeni édes.
De míg bennem a dal fecskéje fészkes,
Hadd szálljon, – hadd fájjon: a tearózsát
Idesimítom ajkam melegéhez.
