https://verskucko.com

Címke: rózsa

  • Baranyi Ferenc – Rózsa

    “Ha valaki szeret egy virágot, amely csak
    egyetlen példányban létezik a csillag-
    milliókon: ez épp elég neki, hogy boldog
    legyen, ha a csillagokra pillant.”

    (Saint-Exupéry: A kis herceg)

    Egy példány van csupán a csillagmilliókon
    belőle is, aki az én egyetlenem,
    tüskéit önmaguk próbájától megóvom,
    hogy sose tudja meg, mennyire védtelen,

    tépné csokorkötő, legelné báva bárány
    s tiporná tigris is, de ő nem sejti ezt,
    tüskéi – úgy hiszi – túltesznek harci lándzsán
    s hogy sebzetten fut el, kibe tövist ereszt.

    Így jó. A ráleső veszélyeket kivédem
    és holtig meghagyom önáltató hitében,
    hogy bármilyen csapást elhárít nélkülem.

    Mikor szúrása ér, szisszenek, mintha fájna,
    serkedő véremet ejtem sziromzatára,
    hogy boldog bíbora még lobbanóbb legyen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Dal a rózsáról

    A szép leány a búcsúzáskor
    Egy rózsát tűzött fel nekem.
    Piros volt lágyan feslő szirma,
    Jelképed, égő szerelem!
    Könnyű csókot lehelt reája
    S mint álomkép már messze szállt el,
    S én fájó szívvel, könnyes szemmel
    Sokáig néztem még utána.

    Elhervadt már a rózsabimbó,
    Amit a szép leány adott.
    Hervadtan őrzöm, hisz a múltból
    A sors csupán ennyit hagyott…
    Pedig a lányka könnyű csókját
    Könnyeim már régen lemosták,
    De most tudom, hogy ez a csók volt
    Sejtelmes, végső „Isten hozzád!”

    A szép leány a rózsabimbót
    Most más legénynek tépi le,
    Most más legényért dobog, lángol
    Szerelmes, forró kis szíve;
    Más csókolja kicsiny kacsóját,
    De megőrzöm a hervadt rózsát:
    Én kaptam annak a kislánynak
    Legelső, tiszta, szűzi csókját!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: Stancák

    Láttátok, mily gyengéd a rózsa,
    e szép nap bájos gyermeke,
    amikor szirmait kibontva
    a Szerelmet másolja le?

    Szemünk előtt zsendül csodássá,
    olyan, mint Eudoxia,
    tavasz múltán se vár halál rá –
    sokáig kell virulnia.

    De sajna, szél s orkán cibálja!
    A tél e durva kölykei
    fölöttünk zúgnak nemsokára –
    víz, föld, lég őket rettegi.

    S nincs már virág, meghalt a rózsa!
    A szerelmek szép gyermeke
    hervadt-fakultan hull a porba –
    s minden boldog napunk vele.

    Eudoxia! Jöjj, ne lény rest,
    használd ki minden szép napod!
    Megöregszünk – s szívünk nem érez
    szerelmi lángot, csak fagyot.

    (Baranyi Ferenc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Rózsa

    Sose nyílik ki a rózsa,
    sose nyílik ki a nyár,
    én a szerelem adósa
    vagyok három éve már.

    Mondtam is a cinegének,
    hogy szálljon el haza már,
    sose szólal meg az ének,
    sose nyílik ki a nyár.

    De a cinege csak engem
    figyel hosszan, feketén,
    míg halálos szerelemben
    az övé nem leszek én.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Madách Imre: Fehér rózsa

    Halvány és szende vagy,
    Mint gyönge rózsaszál,
    Előttem e virág
    Nagy kedvességben áll.

    De százszor kedvesebb
    Illatjáért nekem,
    Leánynál illatul
    Van tiszta szerelem.

    Oh lány! ha rózsa vagy,
    Tanulnod tőle kell,
    S az illatát csupán
    Éltével hagyja el,
    Mert hogyha elröpűl,
    A rózsa szerelem,
    Bús csalogányoddal,
    Leány, mi lesz velem?

    Forrás: Versek mindenkinek

    madách imre, fehér rózsa, szerelem, rózsa, lírai vallomás, magyar költészet

  • Oscar Wilde: Le Panneau

    Fordító: Kosztolányi Dezső

    Ott, ahol árnyas a csalit,
    áll egy ivor, kis drága nő,
    a körme zöldes drágakő,
    halvány, piros rózsát szakít!

    És hull-hull a vörös levél
    és a fehérek szállanak
    a kék medencén, hol a nap
    mint aranyos sárkány henyél.

    És a fehér levél repül
    és a vörös ing hanyagul,
    ez sárga szoknyájára hull,
    az meg hollóhajára ül.

    A lány lantot vesz s énekel,
    kirebben egy skarlát-nyakú,
    ezüstbegyű, ezüst darú
    s ércszárnnyal tör az égre fel.

    A lány dalol, kezébe lant,
    úgy énekel, mint egy mese,
    mandulaszemű kedvese
    bámulja a füvön, alant.

    És felsikolt most szörnyüképp,
    az édes, könnye megered,
    gonosz tövis sebezte meg
    rózsás-eres kagylófülét.

    És most nevet, megint kacag,
    egy rózsa szirma hullt oda,
    hol sárga csipkefátyola
    mutat egy kék-eres nyakat.

    Halvány, piros rózsát szakít,
    a körme zöldes drágakő,
    áll az ivor, kis drága nő,
    ott, ahol árnyas a csalit!

    Forrás: Magyar Bábel

  • Juhász Gyula: Dal

    Ha violáink hervadoznak,
    Ha tavaszaink fagyot hoznak,
    Ha nyaraink perzselve égnek,
    Ha tűnnek üdvök, telnek évek,
    Ha dalainknak szárnya bágyad,
    Ha látjuk már a síri ágyat,
    Vígaszt későn mi adhat nékünk?
    – Rózsák, amiket el nem értünk.

    Forrás: MEK

  • Sík Sándor: Októberi rózsák

    Piroslanak az októberi rózsák,
    Széltől, madártól zsongnak a fakó fák,
    A szökőkút csorog, akár a jóság.
    Bennem is, bennem is, félénk dallamok
    Borzolgatják a lomha őszi prózát.

    Elálldogálok egy árvácska-ágynál.
    Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál?
    Mi az a dallam, ami benned vájkál?
    Messze van, messze van, minden messze van,
    Az is ami volt, az is amit várnál.

    Nézel az égre? Az a piros felleg
    Immár csak emlék: nap-vissza-lehellet!
    Ülj meg a békés szomorúfűz mellett.
    Békesség, békesség, békés öregek
    Bölcsek mosolya, immáron az illet.

    Pereg a levél és pereg az óra.
    Jön a november, a dér meg a bóra.
    Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra.
    Neked is, neked is, holnap, úgy lehet,
    Neked is fúvatnak takarodóra.

    Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz!
    Érett sziromnak lelengeni édes.
    De míg bennem a dal fecskéje fészkes,
    Hadd szálljon, – hadd fájjon: a tearózsát
    Idesimítom ajkam melegéhez.