https://verskucko.com

Címke: Salamon Ernő

  • Salamon Ernő: A hazatérő éneke ez

    Közeledünk. A hajnal mosatlan szövetjén
    az áldott táj még alszik, ugatnak a kutyák.
    Terül a sötétség, üt a vigasztalanság,
    sötét a szomorúság, lenyom a szomjúság.

    Szülőházam is itt volt, az ifjúságom itt telt,
    magas, erős fiúvá testem is itt szökött,
    mezítlen fázó gyermek, kit anyja sem vigasztal,
    fázott a talpam váltig, a rongy s a sár között.

    Vajon mit szól anyám majd? Sikolt-e? Sír-e? Vár-e?
    Sok éve messze mentem. Négy éve messze ment
    a fiú, aki anyja kenyeréért küzdött. Kenyérért.
    Akinek van, nem tudja, mit jelent.

    A bőr a csontra száradt. Ki látott ily soványat?
    A hangom oly rekedt lett. A szem kialudt.
    Ó, olyan az ember, mint az az esőcsepp,
    melyet szél kapott fel s vad viharba fújt.

    Munkástáj. Sötétség, megbúvás, alázat,
    csurgatják üresség s baj szenteltvizét.
    Tán örökké menned kell, hogy ki tudj érni innen.
    Haragos vidék ez. Csukott száj. Borús ég.

    Gábor Istvánnak

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Ráolvasó dal

    Éles tél támad ránk,
    fogytán van a hagymánk,
    elégett a zsírunk,
    hétfői nap sírunk,
    se kútunk, se vedrünk,
    fekete a keddünk,
    szerdai nap kezdtünk,
    estig igyekeztünk,
    csütörtök a napja,
    ki kezdte folytassa,
    mindig vén a péntek,
    öregebb a szombat,
    jó a munkásnépnek!

    Mezei tüzeknek
    láttán melegedhetsz,
    telepi alkonynál
    kötelet, ha fonnál,
    elfutó szíjjúnál
    hiába is rínál.
    Jer velem idődből,
    jer e hosszú böjtből,
    majd akad, ki visz rád,
    kevés ruhát, tisztát.
    Gyűl a nyomorúság,
    gyűl s a gyári népnek
    fogyasztja a húsát.

    Menj el a vidékről,
    vonulj el az égről,
    messzi országutak
    régen elindultak,
    rínak a megvert nők,
    pusztulnak az erdők,
    jajgatnak a rétek,
    a gyári vidékek.
    Nyugton akkor ülnél,
    ha megsüketülnél,
    hisz’ a szülőfölded,
    – vasról, üres zsákról –
    holtodig üvölthet!

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Szegény-ének pusztuláskor

    Megöregszik az idő,
    víz jár altatónak,
    megbutul a kerti kő,
    sáros lesz a hónap,

    meglátogat a sár,
    szél fúj a kabátban,
    kenyértelen a kosár,
    a dél puliszkátlan.

    Kövér házban gyűl a láng,
    óvatos a pénzes,
    vizes láz terül alánk,
    vizes és penészes.

    Ezer ősz óta fáj így,
    ez az elhagyottság,
    a kehes, rühes, irigy,
    rondító konokság.

    Az ember hűlésbe tapos,
    melle vért ereszt át,
    szeget üt a lakatos,
    az asztalos deszkát.

    Rongyos, foltos, véresek,
    minden megfullasztott!
    Nyugdíjasok! Béresek!
    Munkások! Parasztok!

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Egyszerű

    Mint az útszéli víz, maradok,
    mint az útszéli víz, megyek,
    nézz belém, megragyogok,
    s eltorzulok veled.

    Mint az útszéli víz,
    füvetlen, dísztelen,
    élek magányosan,
    élek egyszerűen.

    Ízem érezheted,
    a színem láthatod,
    magad itathatod,
    a lábad moshatod.

    Sima, ha simogatsz,
    süket, ha megcsaholsz,
    megérthetsz, ha akarsz,
    elérsz, ha lehajolsz.

    1935.

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Dal

    Szétkotorta tűzhelyünket
    vézna léc,
    ha felszítod tüzeinket
    elalélsz,

    meg ne lesd zord álmainkat
    felrivallsz,
    el ne dudold dalainkat,
    belehalsz!

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Húszévesek

    Húszéves testünk olyan fáradt
    a rossz ágytól s a rossz kenyértől,
    olyan messze estünk a fénytől.

    Az anyáinknak melle nincsen,
    se húgainknak tisztessége,
    a tisztesség kellett kenyérre.

    Se bal, se jobb, se Marx, se Isten,
    itt börtön, ott halottat kell siratni,
    bután középen kell maradni.

    Térdünk fagyottan citerázik,
    beteg testünk jeges szél fújja,
    ősz is és tél is csak szapulja.

    Nincs erőnk barikádra állni,
    nincs erőnk igéket dörögni,
    ma állásért kell könyörögni.

    A jövőt ellopták előlünk
    s a küszöbön állnak és várnak
    nagyszállítói a halálnak…

    1933

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Egyszerü szerelmes ének

    Ugy szeretném szerelmedet
    meghálálni, de nem lehet,
    se csillagot, se kenyeret,
    nem felezhetek meg veled.

    Csak pocsolyát, nem kútvizet
    kap száraz szád, szomjas szíved.
    Nem ragyogás a szerelem,
    árnyék vagyok a szemeden.

    A szobánkba nem süt a nap,
    de sütnek a durva szavak.
    Nem én mondom, ne higyj nekem,
    oly könnyen elkeseredem.

    Sütnek a süket éjszakák,
    felsir az ajk, megszúr az ágy,
    az óra áll, perc nem telik,
    megfúl az ember reggelig.

    Sokat ríkatlak kis madár,
    de Te ne sirj, mert sirni kár,
    te csak repülj, te csak örülj,
    kis ér fölött, nagy ág körül.

    Kicsit várni tanitalak,
    nem igy igértem az igaz,
    szegény asszonnyá tettelek,
    pedig nagyon szerettelek.

    Ez még a dér, ez még a fagy,
    de nő a mag a föld alatt
    s az én kedvesem ajakát,
    édesiti majd nap s virág.

    Forrás: eternus.hu

  • Salamon Ernő: Tél

    Halott tél ringat januárt, a tél megint csak megtalált,
    üres gyomrunk ma sem zabált.
    Kezünk fejszét nem foghatott, se tollal nem dolgozhatott,
    se meleg kesztyűt nem kapott.
    Lábunkon rongyos a cipő, fagyot ujjak ideje jő,
    esős időre fagy idő.

    Mindegy: ősz lenget lombokat, vagy nyár méla kolompokat,
    nekünk nem hord csak gondokat.
    Csönd üli meg a kerteket, valaki… messze… nevetett.
    Itten? Csak őrült lehetett.

    Forrás: magyar-versek.hu