Két tőről fakadtunk, s lám, lombjaink
Egymásba nőttek eltéphetetlenül.
Kívül tép a szél, de madárdal szól
Itt mélyen, leges-legbelül.
Ha zúg az erdő, farkasok ha jönnek,
Vagy balta éle csap kérges húsunkba,
Csak összefonjuk erős ágaink,
S nem omlik össze a büszke korona.
Fák vagyunk, barátom, s az égig érünk,
A napot is elérjük, hogyha kell.
Most vihar van. Veszett ma a világ.
De te fa vagy. S a fák sosem adják fel.
Forrás: Lélektől lélekig
