Pálinka, fanyar alma s kenyér az asztalon.
Köztük sovány kezed emléke, mint a kés.
Önkéntelenül is pusztulást idéz
e zöldbeforduló, korláttalan napon.
Lásd, ez a csendélet maradt utánad, és a
mozdulatlan sár gyásza, amelyben lépkedek.
Drámád a föld alatt tovább nem élheted:
széthasadt koponyád a semmi buboréka.
Ahogy a szél mulandó, mulandó a halál.
Bűnös vagy, mert te tudtad ezt, s nem hagytál semmi álmot,
nem hagytad meg a látszat üdvét, ez arany szalmaszálat.
A fák részegségét csodálja egy madár.
Pálinkát innék veled vagy vért, míg föllángol egy rózsa
csonton is átderengő értelme s víziója.
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
