https://verskucko.com

Címke: Somlyó Zoltán

  • Somlyó Zoltán: Öreg nénikék

    Vigyázva mennek át a széles utcán,
    a bú borong rajtuk s az ó-divat.
    Autó, bicikli, villamos meg hintó,
    mind-mind csak az ő útjukba szalad.

    Savós szemükben rémület tanyázik,
    vékony karjuk tétován lengedez…
    Árnyékai sok régi szépleánynak;
    az élet furcsa, furcsa rendje ez…

    A szürke járda szélén úgy topognak,
    remegve, félve, akár a veréb.
    S megcsudálják a divatos cipőket
    s az elegáns hintók lágy féderét.

    A fűszerárús bolt előtt megállnak:
    kakaó, keksz, meg tejfeles csupor…
    Majd két sovány kezüket összecsapják:
    Jesszus! Huszonkétezer a cukor!

    S elálmélkodva nyitva marad szájuk
    s a szívükön a régmúlt rezeg át…
    Csak otthon érzik jól maguk, az árnyék
    szürke honában, mint a rezedák…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Letört gally a porban

    Sötét hajam ma, vagy holnap
    úgy lehull, mint a tölgyfalevél.
    Mindenemből csúful kifosztott
    az a nyár, Mea, és ez a tél.

    És az arcom, mely szép volt teérted,
    megijeszt s kigúnyolja magát.
    Gally voltam egy tölgyön, amelyre
    a nagy bú felaggatta magát.

    Letörtem s elszállott felőlem
    a vihar, az eső meg a szél.
    Egy-egy sóhaj, mit elhoz még néha
    az a nyár, Mea, és ez a tél.

    Most a porba magam beleásom,
    hogy el ne vesszek: bús játékszered;
    hátha erre jössz, öregen, egyszer
    s elmélázva kezedbe veszed.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Kincseket hoztál

    Kincseket hoztál nékem, asszonyom,
    a drága aranytálak roskadoznak.
    Elfáradhattál. Ülj le és pihenj.
    Már este van. A fények oszladoznak.

    A kályha mellett megleled helyed,
    s egy korty italt a csillogó pohárba,
    s ha majd leszáll az éj, elalhatol,
    itt nem zavar meg külvilági lárma.

    Én majd kis lábad elé borulok,
    és megőrizlek, mint az éber dajka.
    S halkan dalolgatva majd feltűzöm
    a csillagokat éjsötét hajadba.

    … E csillagokat adom én neked
    a kincsekért, miket hoztál, cserébe.
    Hogy örökös fény ragyogjon reád,
    a férfihűség ritka éterébe!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Hárman az utcán

    Hajamba térdel az alkony,
    ez a szerelmes pogány szatír.
    A derekán sokhangú csengő
    a dús hajnalokba visszasír.

    Ott állunk az utcai színben,
    a zokogó szatír, meg én:
    egy talpig megvénhedett ifjú
    s egy gyászosan fiatal vén.

    S te, harmadik társunk a búban,
    te szomorúfejű, te szép,
    megrettensz a szatírnak láttán,
    ahogy fáradtan a hajamba lép.

    Sziromkönnyű ujjaid mézét
    a szemembe plántálod át;
    rámcsókolod nimfaszerelmed
    és szomorú nászéjszakád.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Álmok szőnyegén

    Az álmaimból és reményeimből
    színes, süppedő szőnyeget fonok.
    És éjjel-nappal fonok egyre-egyre,
    a munka édes, sürgető, konok.

    Beléfonom a jelen bús magányát
    ciprus-színével is kegyetlenül.
    Amely fölött az őszi alkonyatban
    lágy tétován fehér galamb repül.

    Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg,
    nagyboldogan terítem majd eléd:
    menj végig rajta s érezd meg a lelkem
    különös, vágyó, rezgő ütemét…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Álmok szőnyegén

    Az álmaimból és reményeimből
    színes, süppedő szőnyeget fonok.
    És éjjel-nappal fonok egyre-egyre,
    a munka édes, sürgető, konok.

    Beléfonom a jelen bús magányát
    ciprus-színével is kegyetlenül.
    Amely fölött az őszi alkonyatban
    lágy tétován fehér galamb repül.

    Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg,
    nagyboldogan terítem majd eléd:
    menj végig rajta s érezd meg a lelkem
    különös, vágyó, rezgő ütemét…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Csönd

    Jó otthon ülni a szürke sarokban,
    mikor esőtül nedves a vidék.
    Elmélyedni a nyomtatott sorokban,
    hogy szomjuhozó lelked is igyék.

    Elveszni testben, csak lélekben élni,
    míg eső csapja ablaküveged.
    Elfelejteni mindent – nem remélni…
    Hogy csak az édes csönd legyen veled…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán – Letört gally a porban

    Sötét hajam ma, vagy holnap
    úgy lehull, mint a tölgyfalevél.
    Mindenemből csúful kifosztott
    az a nyár, Mea, és ez a tél.

    És az arcom, mely szép volt teérted,
    megijeszt s kigúnyolja magát.
    Gally voltam egy tölgyön, amelyre
    a nagy bú felaggatta magát.

    Letörtem s elszállott felőlem
    a vihar, az eső meg a szél.
    Egy-egy sóhaj, mit elhoz még néha
    az a nyár, Mea, és ez a tél.

    Most a porba magam beleásom,
    hogy el ne vesszek: bús játékszered;
    hátha erre jössz, öregen, egyszer
    s elmélázva kezedbe veszed.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Erdő

    Kőrisfából van az ágyam,
    az asztalom meg dió.
    Karosszékem egyszerű tölgy,
    este benne ülni jó.

    A szekrényem cseresnyefa,
    kemény bükk a pamlagom.
    Ezen ülve bámulok el
    a sok fényes csillagon…

    Egész erdő van szobámban;
    mélyen hallgatnak a fák.
    Suttogniuk sem lehet már,
    le van nyesve minden ág…

    Csak álmodják, hogy odakünn
    zeng az erdő, zúg a szél…
    S hogy majd terem rajtuk is még
    valamikor zöld levél…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán – Csönd…

    Jó otthon ülni a szürke sarokban,
    mikor esőtül nedves a vidék.
    Elmélyedni a nyomtatott sorokban,
    hogy szomjúhozó lelked is igyék.

    Elveszni testben, csak lélekben élni,
    míg eső csapja ablaküveged.
    Elfelejteni mindent – nem remélni…
    Hogy csak az édes csönd legyen veled…

    Forrás: Lélektől lélekig