https://verskucko.com

Címke: Somlyó Zoltán

  • Somlyó Zoltán: CSÓKOS REDŐK

    Májusvégi csóktól égő,
    lázadozó homlokomon
    szaporodnak a redők.
    Rajt feledték súlyos vétkük,

    • amikor még együtt égtünk –
      tíz, húsz, vagy száz szeretők.

    E redőktől félve-félek:
    hozzámtapadt ellenségek,
    csókok útja, búk öle;
    tíz, húsz, vagy száz szeretőknek
    megrugdosott országútja:
    egykor tüzes börtöne.

    E redők majd egyszer éjjel
    leszállnak a homlokomrul:
    mérges kígyók, ó-bűnök;
    ráfonódnak a nyakamra
    s mielőtt még belefúlnék,
    az ágyamon fölülök

    s köztük egyet: régit, régit,
    legtöbb csóktól égőt, vérzőt
    megölök! Agyonütök!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: HALOTT SZÓK HONA

    Vágyaim ma nagy, karcsú jegenyék,
    valami keshedt, görbe árokparton,
    amire méla álmot vet az alkony.

    Vágyaim ma szép esti szigetek,
    valahol lent, a szőke jónvidéken,
    hol hárfapengés az égen.

    Vágyaim ma a tiszta mosolyok,
    fáradt virágok álmos illatsúlya,
    mely nyújtózkodva kiliheg az útra.

    A vágyaim ma lábad alá kúsznak,
    hogy elvigyenek: hol a szók fehérek
    s halottan szépek. Hova én el nem érek…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: CSÖNDES VERS

    Én nem tudom: már nem oly messzi nézek,
    mint azelőtt… S csak körbe kopogok…
    Nem izgulok szenzációs hirekre,
    nem érdekel, hogy a világ forog…

    Ebéd után félbarna kapucíner,
    azt is ízetlen szörpölöm, hamar.
    S már az sem fontos, hogy préselt és pöttyös
    legyen melléje a Kuba-szivar…

    Nem bőszit fel, ha nincs lakbérre pénzem,
    s hogy nem fizetik arannyal dalom.
    Utálatosan csöndes lettem. Rosszul
    járna velem most egy forradalom.

    Megállt egy ember: aki egykor voltam…
    Távolodik… s a semmiségbe vész…
    Magamba hulltam vissza, mint a bicska,
    mit bekattantott egy nagy, durva kéz…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Fájdalmas eső

    Esőre állott az idő –
    a párnás pamlagon hevertem.
    A délután
    hárfáját pengette leverten.

    És pengett, pengett szomorún
    a dal, s a láthatatlan ujjak
    kipengeték:
    nincs nap, mely hozna szépet, újat…

    Ottkünn az eső megeredt,
    s a nagy téren, a fák megett
    fuldoklón zúgtak a csatornák…

    S az eső hullt a tájon át,
    minthogyha az egész világ
    elfojtott könnyeit csapolnák…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Öreg nénikék

    Vigyázva mennek át a széles utcán,
    a bú borong rajtuk s az ó-divat.
    Autó, bicikli, villamos meg hintó,
    mind-mind csak az ő útjukba szalad.

    Savós szemükben rémület tanyázik,
    vékony karjuk tétován lengedez…
    Árnyékai sok régi szépleánynak;
    az élet furcsa, furcsa rendje ez…

    A szürke járda szélén úgy topognak,
    remegve, félve, akár a veréb.
    S megcsudálják a divatos cipőket
    s az elegáns hintók lágy féderét.

    A fűszerárús bolt előtt megállnak:
    kakaó, keksz, meg tejfeles csupor…
    Majd két sovány kezüket összecsapják:
    Jesszus! Huszonkétezer a cukor!

    S elálmélkodva nyitva marad szájuk
    s a szívükön a régmúlt rezeg át…
    Csak otthon érzik jól maguk, az árnyék
    szürke honában, mint a rezedák…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Letört gally a porban

    Sötét hajam ma, vagy holnap
    úgy lehull, mint a tölgyfalevél.
    Mindenemből csúful kifosztott
    az a nyár, Mea, és ez a tél.

    És az arcom, mely szép volt teérted,
    megijeszt s kigúnyolja magát.
    Gally voltam egy tölgyön, amelyre
    a nagy bú felaggatta magát.

    Letörtem s elszállott felőlem
    a vihar, az eső meg a szél.
    Egy-egy sóhaj, mit elhoz még néha
    az a nyár, Mea, és ez a tél.

    Most a porba magam beleásom,
    hogy el ne vesszek: bús játékszered;
    hátha erre jössz, öregen, egyszer
    s elmélázva kezedbe veszed.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Kincseket hoztál

    Kincseket hoztál nékem, asszonyom,
    a drága aranytálak roskadoznak.
    Elfáradhattál. Ülj le és pihenj.
    Már este van. A fények oszladoznak.

    A kályha mellett megleled helyed,
    s egy korty italt a csillogó pohárba,
    s ha majd leszáll az éj, elalhatol,
    itt nem zavar meg külvilági lárma.

    Én majd kis lábad elé borulok,
    és megőrizlek, mint az éber dajka.
    S halkan dalolgatva majd feltűzöm
    a csillagokat éjsötét hajadba.

    … E csillagokat adom én neked
    a kincsekért, miket hoztál, cserébe.
    Hogy örökös fény ragyogjon reád,
    a férfihűség ritka éterébe!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Hárman az utcán

    Hajamba térdel az alkony,
    ez a szerelmes pogány szatír.
    A derekán sokhangú csengő
    a dús hajnalokba visszasír.

    Ott állunk az utcai színben,
    a zokogó szatír, meg én:
    egy talpig megvénhedett ifjú
    s egy gyászosan fiatal vén.

    S te, harmadik társunk a búban,
    te szomorúfejű, te szép,
    megrettensz a szatírnak láttán,
    ahogy fáradtan a hajamba lép.

    Sziromkönnyű ujjaid mézét
    a szemembe plántálod át;
    rámcsókolod nimfaszerelmed
    és szomorú nászéjszakád.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Álmok szőnyegén

    Az álmaimból és reményeimből
    színes, süppedő szőnyeget fonok.
    És éjjel-nappal fonok egyre-egyre,
    a munka édes, sürgető, konok.

    Beléfonom a jelen bús magányát
    ciprus-színével is kegyetlenül.
    Amely fölött az őszi alkonyatban
    lágy tétován fehér galamb repül.

    Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg,
    nagyboldogan terítem majd eléd:
    menj végig rajta s érezd meg a lelkem
    különös, vágyó, rezgő ütemét…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Álmok szőnyegén

    Az álmaimból és reményeimből
    színes, süppedő szőnyeget fonok.
    És éjjel-nappal fonok egyre-egyre,
    a munka édes, sürgető, konok.

    Beléfonom a jelen bús magányát
    ciprus-színével is kegyetlenül.
    Amely fölött az őszi alkonyatban
    lágy tétován fehér galamb repül.

    Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg,
    nagyboldogan terítem majd eléd:
    menj végig rajta s érezd meg a lelkem
    különös, vágyó, rezgő ütemét…

    Forrás: Lélektől lélekig