(Babits Mihály fordítása)
Egy négernő, akit őrjöngve ráz az ördög
friss bűnre vágyva, egy fejletlen és nyulánk
lány tépett köntöse alatti bús gyümölcsöt
ízlelni, kezd ravasz munkába a nyalánk.
Két boldog kis kebelt illeszt barna hasához
s cipős lábát sötét lökéssel dobja fel
a légbe, hol a kéz nem érhet magasához
mert, durva nyelv, sem ért gyönyört sem érdemel.
A gazella remeg s félénk a meztelenség.
Hátára dőlve mint bolondos elefánt
vár, vár s nézi magát a bomlott esztelenség:
villog naiv foga s kacagja a leányt.
Lába közt zárva mint áldozatát a rabló
s nyitva fekete bőrt a sűrű szőrön át
– óh sápadt rózsaszín tüzű tengeri kagyló! –
szájához emeli különös ajakát.
