Címke: szegénység
-
Illyés Gyula: Nem menekülhetsz
Lenéztünk a hajógépházba,
ahol a dugattyúk között
a fűtők futkostak pucéran
s vörösen, mint az ördögök;
a forró lég mintha valóban
pokolból zúdult volna ki –
Micsoda munka!… „Megszokták már”,
szólt könnyedén mellettem valaki.Nyugszéken ültem a hajón már,
csukott könyvemmel térdemen;
kétfelől kéklő hegyek úsztak,
ápolták megfáradt szemem.
Dombok és felhők… megiratlan
vers volt ez is, az utazás,
futó képeit lágy ütembe
fonta a lenti tompa dohogás.Úsztam a vízen, fönt a fényen,
boldogan, hogy felül vagyok,
költői szintjén a világnak,
amely alattam békétlen dohog,
izzad és köpköd fuldokolva –
– Megszokták… – nyugtattam magam –
Megszokták? – nyilalt belém ekkor
a múlt fagyasztó éllel, gúnyosan.Megszokták? – Meg tudtad te szokni
– (volt benne részed) – a kapát?
Emlékszel? Emlékezz apádra!
mit szokott ő meg? A halált!
Sorsa derekán mit szokik meg
mind-mind – (hisz tudod) – a szegény?
Kínlódva jártam föl-alá már
a hajó lüktető födélzetén.– Bolond vagy – sziszegtem magamban.
– Áruló! az vagy, semmi más! –
csattan egy másik hang szívemben
s tagolta egyre rá a dohogás.
– Áruló! Hazug! Nyomorult vagy!
Lapuló bérenc!… – Ha megint
alul kerülnél, a fűtőkhöz:
megszoknád azt a fojtást, azt a kínt?…A korlátnak dőlve vívódtam
s úgy éreztem, mintha apám
fűtene lent, mint rég fűtött is
napszámra a gróf birtokán.
Mintha apám és minden ősöm
dohogott volna ott alant,
jajongott volna föl a sírból –
Verte a rengő padló talpamat.Néztem kapkodva a vizet, a
futó tájat, mintha velem
már nem is ez a hajó futna,
hanem a dohogó történelem.
Mintha dühöngve, hányingerlőn
az rázna, könyörtelenül
tagolva a szót: nem feledhetsz,
nem menekülhetsz – bárhová kerülj! -
József Attila: KÜLVÁROSI ÉJ
A mellékudvarból a fény
hálóját lassan emeli,
mint gödör a víz fenekén,
konyhánk már homállyal teli.Csönd, – – lomhán szinte lábrakap
s mászik a súroló kefe;
fölötte egy kis faldarab
azon tünődik, hulljon-e.S olajos rongyokban az égen
megáll, sóhajt az éj;
leül a város szélinél.
Megindul ingón át a téren;
egy kevés holdat gyújt, hogy égjen.Mint az omladék, úgy állnak
a gyárak,
de még
készül bennük a tömörebb sötét,
a csönd talapzata.S a szövőgyárak ablakán
kötegbe száll
a holdsugár,
a hold lágy fénye a fonál
a bordás szövőszékeken
s reggelig, míg a munka áll,
a gépek mogorván szövik
szövőnők omló álmait.S odébb, mint boltos temető,
vasgyár, cementgyár, csavargyár.
Visszhangzó családi kripták.
A komor föltámadás titkát
őrzik ezek az üzemek.
Egy macska kotor a palánkon
s a babonás éjjeli őr
lidércet lát, gyors fényjelet, –
a bogárhátú dinamók
hűvösen fénylenek.Vonatfütty.
Nedvesség motoz a homályban,
a földre ledőlt fa lombjában
s megnehezíti
az út porát.Az úton rendőr, motyogó munkás.
Röpcédulákkal egy-egy elvtárs
iramlik át.
Kutyaként szimatol előre
és mint a macska, fülel hátra;
kerülő útja minden lámpa.Romlott fényt hány a korcsma szája,
tócsát okádik ablaka;
benn fuldokolva leng a lámpa,
napszámos virraszt egymaga.
Szundít a korcsmáros, szuszog,
ő nekivicsorít a falnak,
búja lépcsőkön fölbuzog,
sír. Élteti a forradalmat.Akár a hült érc, merevek
a csattogó vizek.
Kóbor kutyaként jár a szél,
nagy, lógó nyelve vizet ér
és nyeli a vizet.Szalmazsákok, mint tutajok,
úsznak némán az éjjel árján – –A raktár megfeneklett bárka,
az öntőműhely vasladik
s piros kisdedet álmodik
a vasöntő az ércformákba.Minden nedves, minden nehéz.
A nyomor országairól
térképet rajzol a penész.
S amott a kopár réteken
rongyok a rongyos füveken
s papír. Hogy’ mászna! Mocorog
s indulni erőtlen…Nedves, tapadós szeled mása
szennyes lepedők lobogása,
óh éj!
Csüngsz az egen, mint kötelen
foszló perkál s az életen
a bú, óh éj!
Szegények éje! Légy szenem,
füstölögj itt a szívemen,
olvaszd ki bennem a vasat,
álló üllőt, mely nem hasad,
kalapácsot, mely cikkan pengve,
– sikló pengét a győzelemre,
óh éj!Az éj komoly, az éj nehéz.
Alszom hát én is, testvérek.
Ne üljön lelkünkre szenvedés.
Ne csipje testünket féreg.1932
-
József Attila: ÖT SZEGÉNY SZÓL
Az égen ha felhő volna,
égő kendőként lobogna.
A síkon ha dinnye volna,
sisteregne és ugorna.
Öt szegény szól: – Megfürödnénk,
megöblítenők az inget,
azután meg továbbmennénk.
Megcsinálnánk mi már mindent.De rivall a csermely csősze,
békák botosa bottal mondja,
vicsorogja víz vitéze,
ordas inas, úr bolondja.
– Eltakarodj, öt tekergő!
Kotródj innen, kujtorogó!
Fattyúnak itt nincsen fürdő!
Csavargónak nincs csobogó!Világ valamennyi vizét
hazatereld, víz juhásza!
Csíbor húzzon tücsök-zenét
undok urad udvarába!
Holott rakjon tanyát, aklot,
nagyobb uraságra vallót –
feje fölé vízből zsuppot,
talpa alá vízből pallót!Habos tengert egyengessen
a vasfogú boronával!
Hosszúszárú esőt vessen,
gyűjtse boglyába fiával.
Ha már van elég halpénze,
kárászoknak nyisson kocsmát!
Örvény-süveg a fejére!
Húzzon vizi-gödör csizmát!Paplana csendes folyóvíz –
legyen a bolhája béka!
Azt szedje a szoknyából is
édes lánya-ivadéka!
Álmát kotró kotorja fel!
Zöld legyen a virradatja!
Elsodorja – sodorja el
a verejték áradatja!…1931 eleje/1934
-
József Attila: HOSSZÚ AZ ÚRISTEN
Hosszú az Úristen,
rövid a szalonna,
nyavalyás a szegény ember,
mintha gazdag volna.Úgy meggörbül, mintha
réti ösvény volna
s rajt libegnének a lányok
tejért a majorba.Hosszú és kemény is,
püspököké mégis,
rábízná pedig siralmas
dolgát a szegény is.Jutna neki kolbász,
asszonyának szoknya –
az ájtatos Úristenhez
vigadozva szokna.Délszemmel ha néz a
sokútú világra,
a legbajosabb dülőkön
a szegényt találja.Ha ma sincs, hogy értünk
seregekké lenne,
szegény ember, ha elpusztul,
nem is pihen benne.1928
-
József Attila: NEMZETT JÓZSEF ÁRON
Nemzett József Áron,
szappanfőző, aki már
a Nagy Óceánon
szagos füveket kaszál.Megszült Pőcze Borcsa,
kit megettek a fenék,
gyomrát, hasát sorba,
százláb súroló kefék.Szerettem Lucámat,
de Luca nem szeretett.
Bútoraim: árnyak.
Barátaim nincsenek.Bajom se lesz többé,
lelkemmé lett mindahány, –
élek mindörökké
gazdátlan és ostobán.1928 eleje
-
József Attila: AKI SZEGÉNY, AZ A LEGSZEGÉNYEBB
Ha az Isten íródiák volna
S éjjel nappal mozogna a tolla,
Úgy se győzné, ő se, följegyezni,
Mennyit kell a szegénynek szenvedni.
Aki szegény, az a legszegényebb,
Fázósságát odadja a télnek,
Melegét meg odadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak.Köznapokon ott van a dologba,
Várt szombatját száz gond nyomorítja,
S ha vasárnap kedvét megfordítja,
Akkor máris hétfő szomorítja.Pedig benne laknak a galambok,
Csillagtollú, éneklő galambok,
De így végül griffmadarak lesznek,
Hollónépen igaz törvényt tesznek.- okt.
-
József Attila: SZEGÉNYEMBER BALLADÁJA
– Szegényember, hogy adod a bölcsőt?
– Csöpp a gyerek, hogy adnám a bölcsőt?
– Király vagyok, bírok nagy erővel,
Ha nem adod, elveszem erővel.Szegényember, hejh, csak egyet szólna –
A király már katonákért szólna.
De a bölcsőt a tóba hajítja,
Csöpp gyerekét utána hajítja.Szegényember sír-rí a börtönben.
Szegényember nevet a börtönben.
Nincs a gyerek már a rossz világban,
Jobb sora lesz, hajh, vizi-világban!1924 első fele
-
József Attila: LOPÓK KÖZÖTT SZEGÉNYEMBER
Lopók között szegényember,
Szegényember sose fél,
Minek félne, szíve, lelke
Erősebb a többinél.Lopók között szegényember,
A Jóisten megsegél!
Nincs tehene a szegénynek,
De ha van is, elvetél.
Lopók között szegényember,
Szegényember kapanyél.
A világot megkapálni,
Szegényember annak él.- febr. 8. előtt