https://verskucko.com

Címke: szegénység

  • Reviczky Gyula: Sátán

    Egy éjjel a sátán ágyamhoz álla;
    Nevetett, hítt, igérte kincseit.
    Frakkot viselt s oly inger volt szavába’,
    Hogy már azt hittem: végem, elveszit!
    «Eljősz-e hozzám, édes, jó barátom?
    Protekcziómat ígérem neked.
    Mi kell? Szép hölgy? arany? fény? pompa? mámor?
    Mind a tied lesz…» – Én koldus leszek.

    «Agyadban égsz s rossz álmaid’ beszéled:
    Igy senki sem felelt nekem soha.
    Rég’ vágyom okos alkut kötni véled;
    Ne légy, öcsém, ily szörnyen ostoba.
    Dörgöld ki szemeid’ s ne álmodozzál;
    Légy ember és ne hitvány lázbeteg.
    Gavallér lesz belőled. Jősz-e hozzám?…
    Fejedet rázod?…» Én koldus leszek.

    Gavallérnak kevély vagyok s ügyetlen;
    Majom és róka lenni nem tudok.
    Kincsnek pedig hatalma nincs felettem;
    Az kincsem, a mit érzek, gondolok!
    Vigasztalóm az édes dal zenéje;
    Ez balzsamom, hitem, ha szenvedek;
    S dalolva hágok a sátán fejére.
    Aranyod nem kell! Én koldus leszek!

    Urad vagyok! Leszállok a pokolba
    És Luczifert magát elégetem.
    A jókat összegyűjtöm egy akolba.
    Halleluja! Megáldva végzetem!
    «Már látom, hogy méltó vagy ostoromra,
    Bolond te, kin segítni nem lehet.
    Adieu!» – S én visszadőltem vánkosomra
    És felzokogtam: Én koldus leszek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Ez a föld…

    Koldus vagy és paraszt vagy: itt maradsz.
    E föld örökre altatón maraszt,
    E föld, amelyből nincsen egy rögöd,
    Csak gúny és vád, örökös örököd.

    Itt bújdokoltál hosszú éveken
    Nehéz robotban, messze végeken,
    Tanítva és tanulva éjt, napot,
    Megsüvegelve urat és papot.

    És álmodoztál Párizsról, a vak
    Végvári éjben, őszi ég alatt
    És Pestig sem jutottál el, szegény,
    Fáradt, kopott, dalos vándorlegény.

    Már itt maradsz e földön, föld alatt.
    Még könnyed és pár versed megmaradt,
    Ha sanda szem rád görbén néz talán,
    Megbékél pár szív a szíved dalán.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • József Attila: A kutya

    Oly lompos volt és lucskos,
    A szőre sárga láng,
    Éhségtől karcsú,
    Vágytól girhes,
    Szomorú derekáról
    Messze lobogott
    A hűvös éji szél.
    Futott, könyörgött.
    Tömött, sóhajtó templomok
    Laktak a szemében
    S kenyérhéját, miegymást
    Keresgélt.

    Úgy megsajnáltam,
    mintha belőlem szaladt volna
    Elő szegény kutya.
    S a világból nyüvötten
    Ekkor mindent láttam ott.

    Lefekszünk, mert így kell,
    Mert lefektet az este
    S elalszunk, mert elaltat
    Végül a nyomorúság.
    De elalvás előtt még,
    Feküdvén, mint a város,
    Fáradtság, tisztaság
    Hűs boltja alatt némán,
    Egyszer csak előbúvik
    Nappali rejtekéből,
    Belőlünk,
    Az az oly-igen éhes,
    Lompos, lucskos kutya
    És Istenhulladékot,
    Istendarabkákat
    Keresgél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Csonka koldús

    Öreg vagy. Hiányzik a jobb kezed.
    Az ócska szandálból kilógnak
    lábujjaid.
    Ilyenkor, mikor beköszönt a szeles időszak,
    kegyetlenül fázól, köhögsz
    s reszketegen gyűjtöd a kopott garasokat.
    De a szemedben mégis derű van
    s az apostolok örömével
    kívánsz ezerannyit.
    Házról-házra jársz és hírdeted,
    hogy milyen nagy
    és dicsőséges a nyomorult ember.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Györe Imre: A nincs dicsérete

    Nincs házam,
    nincs mit bekerítenem,
    ha eddig nem volt,
    már ne is legyen,
    senki se nézzen át
    kerítésemen.

    Nincs diófám, hát
    diót nem terem,
    szilvafám sincs, se
    lekváros kenyerem.
    És jó a semmi:
    nincs mit féltenem,
    éjjel szemembe
    mécsem kiteszem,
    (akár ablakba)
    ide találjon,
    mintha itt lakna,
    minden barátom:
    vándor idegen…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Könyvek otthon

    Gyűlt már saját könyvtáram is. Előbb
    fióknyi volt, majd az asztalra nőtt,
    szétáradt s polcokra kérezkedett.
    Könyvre költöttem minden pénzemet,
    óraadások és legációk
    jövedelmét, s mit a vasút adott
    év végén a bizonyítványomért,
    a két-két aranyat. Szívemben élt,
    ami tetszett, mégis jó volt magam
    mellett tudnom, látnom minduntalan
    a sok nagyszerűséget, ami az
    agyam építgette, a sugaras,
    nagy, belső birodalmat, amelyet
    hazámmá tettem: a szellemeket,
    akikkel barátkoztam: ővelük
    födtem-édesítettem a keserűt,
    a rossz ruhát s a fölényes nyomort,
    hogy divatos nyakkendőm sose volt.

    Forrás: internet

  • József Attila: Szélkiáltó madár

    Szegényember, hát már megint lázadsz?
    Jaj, dehogy lázadok, a gúnyám szakadt el.
    Másikat szeretnék, olyat, amelyiknek
    Kevesebb a foltja.

    Hát tán már elittad mind a fizetséged?
    Nem volt nekem, uram, soha fizetségem,
    Nem is volt, nincsen is semmi fizetségem.
    Ha szóltak, dolgoztam piros napestéig,
    Piros napkelettől dolgoztam, dolgoztam,
    Mondta öregapám, nem lesz fizetségem.

    Hallod-e, te koldus, hordd el magad innen!
    El is megyek innen a tengeren túlra,
    A tengeren túlra: társaim szivibe,
    Ott pedig elmegyek szélvész közepibe,
    Danoljon, ha az kell, hej, de danol is már,
    Fennen danol már a szélkiáltó madár.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Ádvent, 1948.

    Apám s anyámmal szeretnék lenni újból,
    meg nagypapával és nagymamával!
    … A három cédrus fölött fölsüt az új hold.
    Szívemben is jótékony félhomály van.

    A kis vaskályha dolgozik veszettül:
    úgy meg van tömve szénporral, majd szétdurran.
    Tűzgyíkok futkorásznak az oldalán keresztül,
    születnek s meg is halnak azon nyomban.

    A nagyanyámék ágya előtt keresztben
    álló díványon fekszem a jó melegben,
    azt figyelem, a fény az árnyakat hogy űzi.

    Csak hadiözvegy anyám alszik jégveremben,
    a nagyszobában, amit most nincs pénzünk fűteni.
    Fekszik, mint üres ágy, vagy sír eldőlt keresztje.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula: Karácsonykor

    A zúgolódás, gúny, harag
    Rég halva már szívemben.
    Egy szóval sem panaszkodám
    A kis Jézuska ellen.

    Nem vádolám balgán azért,
    Hogy engem kifelejtett.
    Hogy nem hozott ajándékot,
    Szemem könnyet nem ejtett.

    Lelkem nyugodtan, csöndesen
    Átszáll a nagy világon.
    Imádkozom, hogy Jézusom
    Minden szegényt megáldjon.

    Ágyamra dőlök s álmodom
    Egy régi, édes álmot:
    Boldog, ki tűr és megbocsát,
    S ki szenved, százszor áldott!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József: A megbélyegzett

    Kenyérsirató esteken,
    mikor a macskák holdat lopni jártak,
    a fal tövébe kuporodva
    soroltuk egymásnak
    félig kitalált álmainkat,
    jól kicifrázva, hosszan, sóváran
    (jó álomfejtő suhanc nem volt közöttünk).
    Tréfát űztünk a szegénységből,
    keserű szájjal trágárkodtunk,
    csámcsogtunk száraz torokkal,
    kegyetlenül.
    Ha meguntuk egymás álmait,
    Seherezádénk, a púpos Vak Kucsi
    meséit hallgattuk félálomra dőlve.
    Szavára ültünk,
    fényes ruhában hasítottuk az eget,
    kényesen.
    És jött a reggel!
    Lábszárunkra zuhant a vályoggödör,
    csillogó bogárhátunkra szakadt.
    A perzselő nap tarkónkra csapott,
    harangzúgást toborzott körénk
    nem jött az ebéd!
    Szeretőnk mellettünk vágta a sarat,
    ő sem ismerte a konyhaillatot;
    hideg sóhaját csak éjjel hallatta,
    mikor már a mese is valósággá vált.

    Forrás: Magyarul Bábelben