https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Petőfi Sándor: A virágnak megtiltani nem lehet…

    A virágnak megtiltani nem lehet,
    Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
    Kikelet a lyány, virág a szerelem,
    Kikeletre virítani kénytelen.

    Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
    Szeretője lettem én szép lelkednek –
    Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
    Szemeidnek bűvösbájos tükrében.

    Titkos kérdés keletkezik szivemben:
    Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
    Egymást űzi bennem e két gondolat,
    Mint ősszel a felhő a napsugarat.

    Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
    Tündér orcád tejben úszó rózsája:
    Bujdosója lennék a nagy világnak,
    Vagy od’adnám magamat a halálnak.

    Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
    Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
    Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
    Hogy az isten áldja meg a lelkedet.

    (Debrecen, 1843. december)

    Forrás: Magyar Kurír

  • Hajnal Anna: Szólj

    éhed? szomjad? falatod? kortyod?
    volt ajkad! nyelved! fogad! torkod!
    volt kezed, mivel felemelnéd
    pohár vized ajkadhoz vennéd!
    nélkül, nélkül, nélkül, nélkül,
    kifosztva fekszel minden nélkül.
    kezem? kezed? kezembe venni?
    nyílt tenyeremben ott a semmi —
    arcom feléd? semmihez hajtom!
    néma semmihez ér az arcom!
    Körüllebegsz? hogy hogy nem érzem?
    szólítasz? sírsz? hogy hogy nem értem?
    szólj hozzám! adj jelet, szerelmem!
    szólj hozzám, kérdezz! hagyj felelnem!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kassák Lajos: Mozdulatlanul az időben

    Szép szerelmesem, őrizlek magamban holtomig,
    akár egy csillag ragyogtál előttem az űrben,
    s most itt állok kifosztottan, felettem az éggel,
    mely vakon didereg és hullatja rám terheit.

    Csillag voltál bizony, mezítelenül fürödtem
    hajnali fényeidben s telhetetlen csodáltam
    nagy fekete szemeid és a mozdulatokat,
    melyek önfeledten mutatták fehér vállaid.

    Messze vagy már, s utánad cseng fájdalmam éneke,
    nem panaszlón, inkább fennen hivalkodva véled,
    aki a jó és rossz fölé emelted életem,
    s aki figyelted vergődő szívemet a csöndben.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Juhász Gyula: Anna örök

    Az évek jöttek, mentek, elmaradtál.
    Emlékeimből lassan, elfakult
    Arcképed a szívemben, elmosódott
    A vállaidnak íve, elsuhant
    A hangod és én nem mentem utánad
    Az élet egyre mélyebb erdejében.

    Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
    Ma már nem reszketek tekintetedre,
    Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
    Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
    Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
    És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

    Mert benne élsz te minden félrecsúszott
    Nyakkendőmben és elvétett szavamban
    És minden eltévesztett köszönésben
    És minden összetépett levelemben
    És egész elhibázott életemben
    Élsz és uralkodol örökkön, Ámen.

  • Jékely Zoltán: Fent és lent

    Fejünk felett mély, bársony kurrogással
    hollópár szállt el lompos-feketén;
    szerelmes szót váltottak ők egymással –
    ugyanazt mondták, amit te meg én.

    Hímes szavakkal egymást most megejtjük,
    bokrokba csal a bíbor kábulat.
    Őszre egymás hangját is elfelejtjük –
    de soha rejtelmes kurrogásukat!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Nagy László: Hóharmat mardos

    Hóharmat mardos, levél emésztődik,
    ideje jött a zablátlan erőknek,
    völgyek emlőin rettenetes kölykek,
    vaksin gomolygó ködök nevelődnek.

    Dalos madárnak ég nem nyílik többé,
    mérgesebb lett a fellegek futása,
    rám jön a tél, ó, mért kellett elhagynom
    szívednek forró udvarát, Zsuzsánna!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Takács Zsuzsa: Szív fölött medália

    Hogy nem látlak többé, jól van így,
    nem fátyolozza a távolságot közeled,
    messze van minden és hideg.
    Egyszer majd nevedre a számat elhúzom,
    egyszer majd csuklómmal az ablakot betöröm,
    s a tárgyak üres szeme szánalommal megtelik.

    Hogy nem látlak többé, jól van így.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Sumonyi Zoltán: A hét napjai

    Ha kedd, ha péntek, mindegy, úgyse látlak,
    S mindegy, ha délelőtt csütörtökön, –
    Mint hétfő, szerda, szombat – vízözön
    Előtti korszakunkban – s a vasárnap!

    Egyformán hosszú már a kedd, a péntek,
    Csütörtök, – délelőtt vagy délután.
    Hosszú? Nem is. Csak van. Örök hétvégék
    Követik egymást, mert nap nap után

    Nem látlak, nem beszélünk, föl se hívlak,
    Csak fölhívhatnálak még, s mormolom
    Hogy kedd, csütörtök, péntek, – s szerda, hétfő…

    Mert addig, míg tudom, hogy hol s mikor vagy,
    Hogy fölhívhatlak, – addig nem tudom
    Elhinni sem, hogy ez a csend a végső.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kiss Dénes: Szerelmem utolsó verse hozzád

    E szerelemhez nincs közöd!
    Magam akartam magamnak.
    Bár irántad fogantatott,
    nincs rajta hatalmad.

    E szerelemhez nincs közöd,
    nem volt és nem is lesz soha.
    Fénylik az idők fölött,
    bár gyötrő és ostoba.

    E szerelemhez nincs közöd,
    magamnak teremtettem.
    Te jársz-kelsz élőn is halott,
    holtan is temetetlen.

    E szerelemhez nincs közöd –
    bár érted sarjadott –
    csak mint az árulónak
    ahhoz, kit föladott!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Jékely Zoltán: Kiűzetés a Paradicsomból

    Minden végtagunkkal összefonódva
    az ősemberi csont- és izomcsomóba,
    vérünk egymás vérébe oltva,
    oly egyek voltunk, mintha így születtünk volna:
    nő-férfi, egy-test, együtemű két szív,
    iker-lelkek reflexei,
    közelből összevillanó szemek
    lidérc-lángokkal egymásba cikázók –
    Mi tépte ketté ezt az egy-világot?

    Mintha doronggal ütöttek volna gerincen,
    bénultan és kihűlve,
    dermedten elterülve,
    jégszárnyasan, távolodón repülve
    egy fekhelyünkről már kétféle űrbe:
    étheri hidegek vagyunk s vágytalanok,
    mint a nemtelen, meddő angyalok.

    Külön-külön összekulcsolt kezünk
    bocsánatért eseng: amiért nem vétkezünk,
    s mert testünk gyatra újra fölidézni
    az Éden valóraváltott
    igéretét, s egymásnak újra megadni
    a tegnap ízlelt pillanatnyi
    örökkévalóságot.

    Forrás: Szívzuhogás