https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Tóth Árpád: Egy mozdulat

    A síró s hencegő érzésből, tépett szívem,
    Az „örök” szerelemből, lásd, ez a rongy maradt,
    E kéjes mozdulat, mellyel a poharat,
    Az édes poharat bús számhoz közelítem.

    Ez immár züllött gesztust, először, finom ívben
    Szerelmem ügyeskedte, mohó és mégis félénk
    Szerelmem – ó, e részeg percben is érzem én még;
    A kedvesem kezét emeltem ily szelíden…

    Ó, lendülj most szilajjá, érzelgős mozdulat!
    Mit görbülsz ajkamig ily sunyin a pohárral?
    Fáradt, rekedt torkomba most ürmöt öntenél…
    Lendülj ki duhajul, csattantsd a poharat
    A pallóhoz! mi gondod a sok nyomoru vággyal,
    Mely a szivembe rothadt, és mérgez, bár nem él…

    Forrás: MEK

  • Váci Mihály: Mikor vetkezni kezd és karcsú

    Mikor vetkezni kezd és karcsú
    teste, mint rózsaszínű ének,
    felszáll a szoknyák hullt habjaiból.

    Mellei bárányfelső remegéssel
    keresnek tenyeret, és combjai kacagva
    a virágkönnyű nadrágból kibújnak,
    hajladozva e fényes barna nádak.

    Olyankor rám nevet tíz ujja rejtekéből:
    „Te mit bámulsz?” – mert én csak állok
    szemem tág partjain, és leselkedem,
    mint ha kamasz fiú fürdő leányt les lopva,
    mikor vetkezni kezd és karcsú.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Váci Mihály: Repeszdarabok

    Miért bántanál
    Ne keljél fel énellenem,
    mert lábad elé borulok.
    Miért bántanál? Te is olyan
    akarsz lenni, amilyen én vagyok!

    Ha elhagynál…
    Ha elhagynál engemet – jobban
    mi fájna?
    Hiányod, vagy a szív megdobbant
    magánya?
    A csalódás kínjától félek,
    vagy féltelek?
    Szerelmünket szeretem jobban,
    vagy Tégedet?

    Egyedül
    Mindenki alszik. Hull a csillag.
    Csak én ragyogok, égek Érted.
    Nem érted meg, hogy miért hívlak,
    és elhagysz, ha egyszer megérted.
    Mindenki elfordul és itthagy,
    és magammal maradni félek.
    Úgy kellenél most! És ha itt vagy,
    milyen magányos vagyok Véled!

    Reggel
    Remegő könnyű buborék;
    reszketve száll a bíbor-ég.
    Mély, tiszta lélegzet a reggel,
    – s még minden jóra kész az ember.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Váci Mihály: Elég volt!

    Kedvesem, mondj egy jó szót értem.
    Szeress nagyon, fáraszd a szívem.
    Hogy élhessek, egyetlen érdem:
    elájulni térdeiden.

    Ki vagyok én? milyen jogom van
    lábon hordani homlokom?
    Csak az, ha boldog sikolyodba
    az én jajgatásom fonom.

    Ím, megadom magam. Elég volt!
    Ember kell, nem Emberiség!
    Szemed kell már csak, nem az égbolt;
    – tenger helyett könnyed elég.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Váci Mihály: Bízni nehéz

    Bízni nehéz. Égnek a lámpák.
    Hűs síneken döcög az éj.
    Vándor repesz – szívünkhöz ér
    a búcsú perce – már kiáltják.

    Bízni nehéz! – Kigördül szívem,
    és súlyosabban, mint a gép.
    Milyen holdak és milyen ég
    felé viszik a sínek innen?

    Te itt maradsz – én utazom.
    Ki tudja mégis, ki megy el?
    S ki megy messzebbre az úton,
    amelyen vissza sose lel.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Váci Mihály: Sínek

    Sínek fegyelmével kövess
    az éles fordulókban.
    Megfeszülsz is: maradj, szeress!
    Életünk kisiklóban.

    A sínnek egy iránya van:
    amerre fénylik párja;
    csak rozsdás vas magányosan,
    beível a halálba.

    Ha botladozol egyedül,
    ki tart, hogy el ne essél?
    Hisz kettőnknek sem sikerült,
    mit egyedül szeretnél.

    Azt veszted el – majd kiderül –
    mit oly nagyon kerestél!

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Váci Mihály: Nagyon nehéz

    Nehéz veled boldognak lenni,
    de boldogság veled a fájdalom,
    a nyíl tud csak így sebezni:
    ha mélyebbre engedi az izom,
    nem fáj olyan nagyon.

    S ha kitépik, talán halált okoz.
    Miért cserdült reményeidre
    ilyen váratlanul májusi jég?
    Ájulást érzek a térdeimben,
    ha vigasz szóval hajolok Feléd,
    s hogy sírás rázzon, mint szél a virágot,
    kézlegyintésed elég.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Váci Mihály: Népdal

    Bocsásd meg, ha bántottalak,
    sokszor sárba rántottalak,
    voltam hozzád, mint a dúvad,
    abban csörtet, mibe búhat.

    Csillag ballag át a réten,
    szárnyát húzó vereségem,
    mezítláb lépdel a havon,
    bekönyörög ablakodon.

    Alkonyodik, besötétül,
    a madár párja mellé ül,
    melléd dőlök, avas fejfa,
    sírdogálsz, virrasztó gyertya.

    Lelkem nehéz zsíros bunda.
    Kívül hordom, kifordítva,
    befelé akkor fordítom,
    mikor magam elordítom.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Váci Mihály: Tollászkodó csillag

    Véremen hintáztál,
    szálltál szívemen.
    Széllel kerítettelek:
    szabad voltál, szerelmem.

    Leveles ujjakkal
    kerestem homlokod,
    mint térdelő bodza
    kérlel ablakot.

    Gyökerek közt gyalogút,
    hemperegtem érted,
    porban, egek harmatában
    kérleltem a térded.

    Tördelt téli vaspatkó,
    gyalult vihar éle,
    – arcom kintről ráfagyott
    ablakod jegére.

    Lámpa voltál, vetkeztél:
    tollászkodó csillag.
    – Csókoltam forró sebét
    levett szárnyaidnak.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Váci Mihály: Ha rád gondolok – virágzom

    Harangszó ver szíven:
    mintha bennem zuhogna.
    Hol vagy mellőlem? Hiányzol.

    Minden Téged kérdez;
    ha madár szól,
    hol hagytalak? – rámszól.

    Milyen messze vagy!
    Mindennek arca sírásoddal fordul felém,
    s bármit mondhatok,
    nem hallom csak a Te hangodat.

    Te vagy az el nem ért vidék,
    melyet bejárni vágyom,
    a hegyentúli ég,
    hegyekből kibukkanó tenger,
    hajózható láthatárom.

    Bezárt szárnyaid
    bennem fájnak,
    sírásaid
    mindenütt elérnek,
    fűzfáim alattuk áznak.

    Bennem egy hegedű
    érintetlenül,
    – óvja puha bársony.
    Csodafád vagyok,
    ha rád gondolok – virágzom.

    Mi él, éltet
    – Neked virít.
    Kristályként bezár
    sorsom magába,
    s rózsaként kinyit.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979