https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Hajnal Anna: Formáltál engem örömödre

    Formáltál engem örömödre,
    két könnyű lábbal, szinte szállnék,
    s ha hirtelen kinőne szárnyam,
    nem lenne váratlan ajándék,
    mert aki lát, meglátja rajtam:
    ez itt az Isten kedvelt lánya,
    akit a szelek körüllengnek,
    s kinek a tavasz új ruhája.

    Formáltál engem örömödre,
    de ékesíts fel most csodákkal!
    szivárványt küldj sötét szemére,
    ha lát, lásson hétszín varázzsal!
    hadd lásson tündéreknél szebbnek,
    éjjel nevemre felriadjon,
    mint akit ékes villám keltett,
    s utána szédülten virrasszon.

    Ha jön a reggel, minden fényben,
    harmatban, hőben felidézzen,
    ha nem lát, értem sóvárogjon,
    és hogyha lát, hát megigézzem.

    Formáltál engem örömödre,
    de öltöztess most illatokba!
    lépéseim füröszd zenében,
    s csillagokat bűvölj hajamba.

    Tedd meg most legnagyobb csodádat,
    segítsed meg most kicsi lányod,
    mert ha nem látom, érte sírok,
    s ha látom, majdnem holtra válok,
    tedd, étlen-szomjan engem várjon,
    és sírjon értem apadatlan,
    s boríts el minden édességgel,
    hogy mindezért megvigasztaljam.

    Forrás: FB

  • Hajnal Anna: Kisüt a nap

    Ingó árnyékunk összeér,
    esőhízott lombok remegnek,
    száradó madarak csevegnek,
    napfoltokat rezget a szél;
    zöld tenyeredben ringok én,
    te emelsz vízirózsaszőnyeg,
    víz lettél? lágy hullámok nőnek,
    te hűlsz, te melegszel körém?

    Párában zsibbadó karok
    üresen nyúlnak ki utánad,
    – elfelejtem mit akarok –
    illattal érinted a számat,
    megcsókolsz átfutó eső.

    Most felleg vagy? emelkedő?
    eltűnsz a téged kereső
    vágyó szemek látóteréből,
    átlátszó, fényes lebegő.

    Képlékeny lettél? légnemű?
    betöltöd a teret köröttem.
    Átengedsz. Hangtalan kinyílsz
    s hangtalan bezárulsz mögöttem.

    (1975. június)

    Forrás: FB

  • Gyurkovics Tibor: Feleselő

    Tudod, hogy mi a szerelem?
    – hogy vele igen – vele nem.
    Hogy mi a tűzbocsátkozás?
    – csak ő legyen és senki más.

    Az utcán meg sem ismerem,
    – még szemhéját is szeretem!
    Minden mozdulata hamis!
    Mosolya, csókja – akkor is!

    Torkomig ér gyűlöletem:
    senkivel se – vele igen!
    És kerülöm és megvetem
    és átkozom – és szeretem!

    Őrült vagyok és lángolok
    karjában – mint a csillagok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Falu Tamás: Különös fa

    Különös fa vagyok,
    Feléd hajlít a szél.
    Feléd suttognak ágaim,
    Eléd hullnak virágaim.

    Különös fa vagyok,
    Tiéd az árnyam, lombom,
    Koronám néked bontom,
    Tiéd a rügyes tavasz,
    S az álmodó telek.

    Különös fa vagyok,
    Minden évgyűrűmmel eljegyeztelek.

    Forrás: Index fórum – Kedvesch versek

  • Káli László: (ha)

    Ha lennék az, aki nem lehetek…
    És ha lennél az, aki nem lehetsz…
    Ha tenném azt, amit nem tehetek,
    és ha tennéd azt, amit nem tehetsz…
    Ha lennék az, akivé Veled lehetnék,
    és tenném azt, amit Érted tehetnék…
    Akkor is az lennél, aki nélkülem lettél,
    és én az lennék, akivé magadért tettél?

    Forrás: Index fórum – Kedvesch versek

  • Váci Mihály: Nehéz a szívünk

    Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
    Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
    Jobban kellene szeretni magunkat,
    hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.

    A szíveink egymásra zúzva hulltak,
    eggyé forrasztó sors zuhog felettünk.
    Sebeinkért szeretjük már a múltat;
    és a jövőt: – lesz mit felemlegetnünk.

    Most itt ülünk. Kedves, Te szomorú vagy.
    Az arcom nem mutatja, amit eltűrt.
    Nehéz a szívünk, mert nem könnyű búnak
    ütése alatt ragyog a szerelmünk.

    Egymást szeressük már – ne csak magunkat
    Hiszen mi már nagyon megérdemeljük.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szepes Mária: Viszontlátás

    Annyi idő, talán évezredek múltán,
    mindig így volt, s így lesz ezután.
    Emlékszem rád. És emlékezel rám.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: Szonett

    Nem váglak ketté lélekre meg testre
    oly éles késsel, ahogy Te teszed,
    ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
    de kolostorba zárnád testedet.

    Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
    lélegzeted fúgáit, s ha hamis
    szégyenkezésem nem tartana vissza,
    végigfogdosnám árnyékodat is.

    De ha az öt érzékemet menesztem:
    mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
    és nem vagy többé se lélek, se test:

    Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
    és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
    mely engem betölt, Téged elereszt.

    Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
    Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karinthy Frigyes: Nem fáj

    (Altenberg)

    Kedvelek valakit –
    Most nincsen itt.
    Nem baj

    Síromra ez jön, más semmi:
    Szerettelek.
    Hogy kit, nem tudja senki –
    Nem fáj

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Egyszerű dal

    Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
    A lombosat, árnyasat, rejtőst a domb ölén.
    Bizony, mert én is lombos, rejtős vagyok.

    Ha engem szólítsz, kedves, szólítsd a szellőt
    A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
    Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.

    Ha testem kívánod, úgy simítsd az illatos földet,
    Ő alszik és hűvös, de viselős izzó kehellyel.
    Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.

    Ha ölelni óhajtsz, úgy öleljed hársaim törzsét.
    Erősek, szívósak, égnek, tülekedők.
    Köztük megállok, hajamban játszik a nap.

    Ha bírni akarsz, úgy hintsd be maggal mezőnket,
    Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt.
    Ki holnapom hordja, én is azé leszek.

    Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
    Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek.
    Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.

    Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
    Borulj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
    Ott játszik csókom minden sugár nyomán.

    Ha jó akarsz lenni hozzám, simogasd meg ebünket
    Mert hű ő szegény, és nem tudja megmondani, mi fáj.
    Jaj, tudni szólni szemérmes szívnek nehéz.

    Ha el akarsz hagyni, házunk kapuját tedd be,
    Léptednek nyomán arannyal porzik az út.
    Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod.

    Forrás: Lélektől lélekig