Címke: Szerelem

  • Paul Éluard – Szemed íve

    Szemed íve szívemet körülzárja,
    Tánc és báj karikája,
    Idő dicsfénye, biztos éji bölcső,
    És ha már nem tudom, mit éltem életemben,
    Azért van, mert szemed nem látott mindig engem.

    Nap-lombozat és harmat-mohaágy,
    Illatos mosoly, szélfuvalma-nád,
    Szárnyak, világot fénybe takarók,
    Tengerrel, éggel megrakott hajók,
    Zaj zavarói, szín forrásai.

    Mindig csillagok almán fészkelő
    Hajnal-tyúkaljból rebbent illatok,
    Ahogy a tisztaságtól függ a nappal,
    Úgy az egész világ a te tiszta szemedtől,
    S minden csöpp vérem a tekintetedbe árad.

    (Rónay György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edgar Allan Poe – Egy folyamhoz

    Jelkép vagy, villódzó folyam!
    Kristályos vándor habjaidban
    Meztelen emberszív suhan,
    A Szépség izzó fénye fut,
    S mit vén Alberto lánya tud,
    Bűvészet játszi képe villan.

    De ha Kedvesem tükrödbe néz,
    S csillámaid rezegni látja,
    Olyan vagy, zsongó-fürge víz,
    Olyan mint az, ki őt imádja:
    Annak is éppen úgy lebeg
    Szivén ez arc tündéri mása,
    S úgy rezzenti e szép szemek
    Lélekbe ásó villanása.

    (Kardos László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila – Álomban enyém vagy

    A boldogságunk némán meghúzódott
    És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
    Kályhánk lángja is örömmel lobogott
    S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
    A komoly falióra se mormogott
    S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak…

    Álomban mindig egészen enyém vagy.
    S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Akkor sincsen vége

    Te vagy ma mámnak legjobb kedve
    És olyan gazdag ez a ma,
    Hogy, ha egy életet akarsz,
    Ma nézz jól a szemembe.

    Végignézhetsz a vágyak boltján,
    Láthatsz ezer kirakatot,
    Neked én vagyok egyedül
    Gazdagon és mogorván.

    Neked én vagyok neked-szántan
    És hogyha nincsen örömöd
    És hogyha nem érted a mát,
    Mindegy: én meg nem bántam.

    Az adhatás gyönyörűsége
    És a ma öröme telít
    És hogyha véget mondanál,
    Hát – akkor sincsen vége.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskin – Bocsásd meg a féltékenységemet

    Bocsásd meg a féltékenységemet,
    bocsásd meg, hogy őrjöngve forr szerelmem!
    Hű vagy: akkor hát mért ijesztgeted,
    tréfából is, szorongó, büszke lelkem?
    Mért akarod hódolóid körét,
    minden férfit magadhoz vonzani,
    s szemeddel, mely eped, majd lázban ég,
    hiún, áltatva fogva tartani?

    Bilincsed hordja szívem és agyam,
    biztos vagy, hogy csak tégedet szeretlek,
    s nem látsz meg, hátterében a tömegnek,
    amely körötted bókol untalan,
    nem látod búvó gyötrődésemet:
    felém nincs szavad, egy tekinteted,
    s ha menekülök a fülledt teremből,
    kereső szemed sosem fedezem föl!

    De ha egy más, forró, igézetes nő
    kétértelmű beszélgetésbe von,
    szeretetlen mosolyod szívbemetsző
    gúnyját rögtön itt érzem magamon.
    S ha versenytársam boldogságos-édes
    kettesben hozzánk lép, tudom, mit érez:
    látom, ajka mily sértően remeg.
    Felelj: van joga rád neki? lehet?
    Midőn? Felelj, most hiába tagadsz!
    Éj s hajnal közt a kétszínű homályban,
    míg anyád alszik, könnyű pongyolában
    igaz, hogy kéjenc lovagot fogadsz?…

    De jaj, hisz szeretsz! Fészkünkben, tudod jól
    oly gyöngéd vagy hozzám, oly igazi:
    felgyújtanak ajkad vad csókjai,
    s a lélek tüze csap ki szavaidból…
    Féltésemből, akárhogy gúnyolod,
    sohase gyógyít ki a nevetésed!
    Ó, ne kínozz, lelkemet kínozod!
    Hisz nem tudod, szerelmem hogy lobog,
    hisz nem tudod, sebeim hogyan égnek!

    (Szabó Lőrinc)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alfred de Musset – George Sand-hez

    Hát itt vagy, újra itt, csillagos éjeimben,
    kékszemű angyalom, te pilla-fátyolos szem,
    te üdvöm-örömöm, elvesztett szerelem!
    Azt hittem évekig, szívem legyőz s elátkoz,
    s ím könnyes szemmel és édes mosollyal állsz most,
    hogy újra megjelensz ágyamnál, hűtelen.

    Két szót szóltál csupán – s a föld királya lettem.
    Szívemre a kezed: sebem mély, mérhetetlen;
    vájd, vájd, mélyebbre még, s vidd véghez műved ott!
    Soha hű szerető, lankadva már sebektől,
    nem itta a gyönyört sötétebb éjszemekből,
    s szebb homlokot soha nem ért még földi csók.

    (Szegzárdy-Csengery József)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula – Egymásra lelt

    Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
     egymásnak ujj meg ujj
    és kar meg kar, majd ajk meg ajk;
     több kellett válaszul.

    Földmély-lakó kis állatokként,
     ha fény gyúl hirtelen,
    hogy bújna minden porcikánk
     éjedbe, szerelem!

    De kint és fönt maradunk egyre
     s valami egyre hív.
    Testünkben csillag-messzeségben
     izzik a szív s a szív.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Csak látni akarlak

    Vedd le ruhádról a büszke csatot,
    Bontsd ki a szépséged vidáman,
    Mint ős képeken meztelen angyalok.

    Vedd le ruhádról a büszke csatot,
    Várj hidegen, szabadon, hősként,
    Még azt se kérdezd meg majd, hogy ki vagyok.

    Vedd le ruhádról a büszke csatot,
    Hunyt szemekkel feküdj előttem,
    Miként egy vadvirágos, szűzi halott.

    Vedd le ruhádról a büszke csatot,
    Égnek szemeim téged látni,
    Akit én megcsókolni nem akarok.

    Vedd le ruhádról a büszke csatot
    S én leborulok szőnyegedre
    S megáldom a legdúsabb pillanatot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilva Kaputikján: Elment…

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    De egész lényem tudja, érzi:
    nem válunk el mi sohasem.
    Életem életed kíséri,
    minden utad keresztezem.
    Ösvényed lettem és a házad,
    mindenütt én töltelek el:
    lelkemtől túlcsordulva másnak
    nem jut már benned semmi hely.

    Nézz ezer szembe: benne látod
    az én örök szemeimet.
    Nélkülem üres a világod:
    én vagyok az Egyetlenegy.
    Bárki nő szól hozzád, a hang csak
    hangomat idézi neked.
    Kerted lombjával simogatlak,
    s mint fenti, éjféli szemek,
    nézlek, ha, késve, hazaérsz, és
    emlékeiddé változom:
    szobádban cigarettafüstté,
    csillagfénnyé az ablakon.

    Ezer kilométerről elérlek,
    szívem a szívedhez kötöm.
    Szellőként az ablakba csallak.
    Kicsuksz? Viharként betöröm:
    az bátran a házadba röppen,
    minden napod forgószele:
    papírjaid összekuszálom,
    s tán az életed is vele…

    Ne merj feledni sohase!

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig

  • Szabó Magda: Eldobom

    Eldobom, ne kapj utána. Fújja szél, foszlassa pára,
    egy legyen alvó ködökkel, ismeretlen és rokon.
    Légy süket, hogy fel ne költsön, gőgösen, hallgatva,
    bölcsen,
    minden élőnél erősebb – nincs hágcsó a tornyokon.
    Hadd sikoltson, árnyba gördül. Fel ne ébredj, álljon őrül
    végesség és végtelenség, kőrisfák és ciprusok.
    Fuss előre, füst a korlát. Lengessék sötét vitorlád
    tengered fehér vizéből visszazengő himnuszok.

    Eldobom, mert összeéget. Eldobom, üldözve téged,
    gyáva gyásszal marva újra érhetetlen szellemed.
    Vad lilában, dúlt aranyban, tömjénfüstben és harangban
    öntök vége-nincs vizekbe mézet és bort és tejet.
    Eldobom, dobd vissza gőggel. Vívok végtelen idővel,
    bamba kín mézébe fúltan tapadok az életen.
    Fel ne oldozz: itt maradtam. Meg ne láss: nem ezt fogadtam,
    vak tükör kormos szerelmem, s gyöngyszínű a végtelen.

    Gyertyacsonk, halotti pompa, cifra játék, törd atomra,
    ferde fáklya sárga fénye – gyűlöllek, mert gyűlölöd.
    Tengerekbe hull a hangom, húzom nyelvetlen harangom,
    elhajítom, vesse vissza hághatatlan tűzköröd.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig