https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Petőfi Sándor: Szerelem és bor

    Azt mondom, amit mindig mondok:
    Ne háborgassanak a gondok,
    Ne háborgassanak bennünket!
    Legyen vidámság, tréfa, nesz;
    Ifjak vagyunk és ifjúságunk
    Idő jártával odalesz.

    Járjunk a szerelem kertében,
    Virág ott nyílik minden lépten;
    Ha meg talál tüskéje szúrni:
    Illatja gyógyulást szerez.
    Szeressünk! mert erőnk szeretni,
    Idő jártával odalesz.

    Midőn a szerelem kertében
    A nap tikkasztón süt az égen:
    Térjünk hűs árnyékú lugasba
    A borgyümölcs tőkéihez.
    Igyunk! pénzünk van, hátha pénzünk
    Idő jártával odalesz.

    E kép a legszebb élet képe;
    Adjunk érette bútt cserébe.
    Mint fellegekre a szivárvány,
    Reánk mosolyogni fog ez,
    Ha majd derengő ifjúságunk
    Idő jártával odalesz.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Gárdonyi Géza: A cica

    A cica szép kis fehér állat,
    de boszant engem szűntelen.
    Én csupa illem vagyok nálad:
    ő rád ugrik, a szemtelen.
    Én a kezed se merem fogni,
    fülét ő kebledhez feni,
    s amire nem mernék gondolni:
    bajszát orcádhoz dörzsöli.
    Én szólok mint az Illem-könyve;
    ő meg szép nyakadhoz dőlve
    mormolgat, mint egy vén szerelmes.
    S amíg a méreg engem csikland,
    szemed reám édesen pillant,
    és mondod: „A Micó… úgy-e kedves?”

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Kosztolányi Dezső: Miért?

    Ti kérditek, miért vagyok?
    Miért kelek fel újra?
    Hogy lássam, mint a kósza szél
    a lányok aranyos, finom haját
    könnyes arcukba fújja.
    Hogy várjam azt, ki eljövend,
    egy lány, vagy nem tudom ki,
    oly jó álmodni tétlenül,
    s szeles időben szürke ég alatt
    dalolva kóborolni.
    Hogy imádjam, szegény hivő,
    mi fájó s halhatatlan.
    Hogy elsirassam csendesen
    a zokogó szeptemberi esőt
    egy bús, haldokló dalban.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Somlyó Zoltán: Szerelmes vers

    Válts utat: arra jöjj, amerre én!
    Bozótos sziklaszakadék peremén!
    Nem én: a szigorú sors mondja ezt,
    mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.

    Születtél – s utamba vetett a por.
    Most már a szél is karomba sodor.
    Férfi csak így tehet, hogyha erős!
    Így tesz majd az utód. Így tett az ős.

    A kar mind bezárul: arra való!
    Ha jő a férfi, az asszonyfaló!
    Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
    Rejtsd el a szívembe szégyenedet.

    Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
    ha elejtlek a sziklaszakadék peremén…

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Vörösmarty Mihály: A klastrom

    Zár-lakot óhajtál? a lány szive zár-lak; apácák
    Benne az érzelmek s szűz fejedelmök erény.
    Ódd e szent sereget, s rejtsd hűn kebeledbe, míg eljő,
    Akinek oltárát tisztelik, – a szerelem.

    1. május–június

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Gyóni Géza: Irigység

    Irígylem a szellőt, mely hajával játszik,
    Irígylem a lombot, mely fölé hajol,
    Irígylem kertjének színes kis virágit
    S amit fehér keze érint valahol.

    Irígylem a sugárt, mely felkölti reggel,
    A felhőt, mely után sóváran tekintett,
    Irígylem a bokrot, hol megpihent egyszer,
    Irígylem – s megáldom mégis százszor mindet…

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Madách Imre: Fehér rózsa

    Halvány és szende vagy,
    Mint gyönge rózsaszál,
    Előttem e virág
    Nagy kedvességben áll.

    De százszor kedvesebb
    Illatjáért nekem,
    Leánynál illatul
    Van tiszta szerelem.

    Oh lány! ha rózsa vagy,
    Tanulnod tőle kell,
    S az illatát csupán
    Éltével hagyja el,
    Mert hogyha elröpűl,
    A rózsa szerelem,
    Bús csalogányoddal,
    Leány, mi lesz velem?

    Forrás: Versek mindenkinek

    madách imre, fehér rózsa, szerelem, rózsa, lírai vallomás, magyar költészet

  • Kaffka Margit: Leánykérés

    Fehérzimankós téli éjszaka
    Éjféli miséről mentünk haza,
    S járt legelül, csuda hallgatagon,
    A jegyző úrral Mária hugom.

    A férfi szólt az erdő szélinél:
    – Hallotta-é, kisasszony, mit beszél
    Kettőnkről együtt a falu? – Tudom!
    Sietve mondta Mária hugom.

    A rozsvetés dűlőjin szólt megint:
    – A szóbeszéd igaz lehetne mind,
    Ha jönne vélem, – mindig egy úton…
    – Igen! – felelte Mária hugom.

    Mégegyszer szólt a szérüskert megett:
    – Édes kis madaram! Fáradt lehet!
    Adja a karját! – S ment hallgatagon,
    Hozzásimulva Mária hugom.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Ignotus Hugó: Erdőben

    Nincs: vége és többé soha –
    Mint sziklakőre a moha:
    Szívedre, bár kövitsd és hűtsék,
    Halkan kiül a gyönyörűség.

    Megyünk és mögöttünk marad
    A biztos és a nem szabad –
    Sírj és nevess és jer velem,
    Ó hajléktalan szerelem!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Babits Mihály: Játszottam a kezével

    Még most is látom a kezét
    hogy ágazott az ujja szét,
    oly szeliden, mint ágtól ág
    vagy halkan elvál öt barát,
    kik váltan is segítgetik
    egymást egy messze életig.

    Még egyre látom csöpp kezét:
    úgy dolgozott mint csöppke gép
    a hímzőtűvel vánkosán:
    tündérfogócska – igazán –
    s hogy gyenge ujját meg ne szúrja,
    arany gyűszűt viselt az ujja.

    Ó álmodom már csöpp kezét
    kerek a halma, völgye szép:
    a völgye selyem, halma bársony:
    ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
    Ott jártak szomjas ajkaim:
    arany homokon beduin!

    Nem vágy, nem álom, nem emlék:
    jaj milyen rég volt az a nemrég!
    Tíz gyenge ága nyúlt felém
    és én izenkint tördelém:
    ó arany ágnak arany íze,
    arany fa arany ízű méze!

    Hát a köröm, a kis köröm!
    Mennyi szépség, mily öröm:
    üveges kép selyemkeretbe,
    melyre a hajnal van lefestve
    vagy piros ablak méla esten
    vagy rózsaarc egy gyenge testen.

    Mert tündértest a pici kéz
    mely rózsás-meztelen igéz
    bús a hely hol összeömlik ága
    mint csöpp csipő hajlása drága
    vagy ujja láb és íze térd
    s akkor hogy arca hol? ne kérdd
    mert tündértest a kicsi kéz
    mely arca nélkül is egész.

    Még egyre álmodom vele:
    ó hogy oly messze közele
    s hogy minden e világon itt
    furcsa szirtekbe ütközik!
    Csak egyszer lenne még enyém
    s kedvemre csókkal önteném
    szívesen halnék azután
    nagyobb örömmel ontanám
    kis ujjáért a csobogó vért,
    mint száz királyért, lobogóért!

    Forrás: Versek mindenkinek