Címke: szerelmes vers

  • Pablo Neruda: Ha elfelejtesz…

    Ha feltekintek a holdra
    Ha meglátom a vánszorgó ősz
    Vörösbe hajló árnyait
    Minden ami létezik
    Illatok, fények, anyagok
    Hozzád vezetnek
    Szerelmem amit szerelmed éltet
    Mindaddig míg lélegzel
    Karjaidban létezik anélkül
    Hogy elhagynák az enyémet

    Ha apránként megszűnsz szeretni
    Apránként megszűnlek szeretni
    Ha hirtelen elfelejtettél
    Ne keress, hiszen én már
    Réges rég elfelejtettelek

    Szerelmem amit szerelmed éltet
    Mindaddig míg lélegzel
    Karjaidban létezik anélkül
    Hogy elhagynák az enyémet

    (Szeretném ha tudnál valamit
    Tudd, hogy ez hogyan működik)

    Ha úgy döntesz otthagysz a parton
    Hol szívem gyökeret eresztett
    Ne feledd, karom más partot
    Keresni kénytelen

    De ha minden nap minden percben
    Úgy érzed hozzám tartozol
    Ajkaid keresik ajkaimat
    Számomra semmi sem elfeledett

    Szerelmem amit szerelmed éltet
    Mindaddig míg lélegzel
    Karjaidban létezik anélkül
    Hogy elhagynák az enyémet

    Fordította: Somlyó György

    Forrás: szeretem a verseket

  • Somlyó Zoltán: Szerelmes vers

    Válts utat: arra jöjj, amerre én!
    Bozótos sziklaszakadék peremén!
    Nem én: a szigorú sors mondja ezt,
    mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.

    Születtél – s utamba vetett a por.
    Most már a szél is karomba sodor.
    Férfi csak így tehet, hogyha erős!
    Így tesz majd az utód. Így tett az ős.

    A kar mind bezárul: arra való!
    Ha jő a férfi, az asszonyfaló!
    Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
    Rejtsd el a szívembe szégyenedet.

    Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
    ha elejtlek a sziklaszakadék peremén…

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Romhányi József: Kanszonett

    Oh, mint imádlak, bájpofájú süldő;
    te konda dísze, sertésól csodája!
    Hogy vonz e gonddal mocskolt szép tokácska
    s e sárfüggőkkel ékesített fültő.

    Még vályút álmodsz, henteregve koszban.
    Nem sejted tán, hisz kis disznó vagy most még,
    hogy más is van e földön, mint moslék,
    hogy súghatsz-búghatsz nászkanoddal hosszan.

    Hússzék elé míg nem szólít a böllér,
    míg végröfögésem az égre fel nem hangzik,
    egy hízlaldáért el nem válnék tőled.

    De jaj, te engem százszor is megölnél,
    ha ülnél orvul mesterséges lagzit,
    igent rebegve álnok fecskendőnek.

    Forrás: MEK – Szamárfül