Valaki hí téged, valaki hí,
nem látta senki, elrejtik a fák,
előtted ring a hangja, mint a mécsvilág.
Valaki hí téged, valaki hí,
a szeme kék tán, mint az égkorong,
boldog szívében hét galamb halk szárnya dong.
Valaki hí téged, valaki hí,
a szeme barna tán, akár a föld,
mérges szivében hét sovány sakál üvölt.
Valaki hí téged, valaki hí,
siess eléje: vedd magadra hát
a leggyöngyösebb mosolyod, legpazarabb ruhád.
Valaki hí téged, valaki hí,
a vágya minden égi-földi kincs:
siess, hazudd magadra azt is, ami nincs.
Valaki hí téged, valaki hí,
alakját pókként beszövi a köd,
de hangja, mint fias madár, kering a fák között.
Valaki hí téged, valaki hí,
tán csak egy rég-holt, távoli zene.
Siess eléje, mit se várj s ne gondolj semmire.
Forrás: „Szeretni tehozzád szegődtem”, Kriterion Kiadó
