Szeretem, sápadt lány, lágyív szemöldököd,
mely alól éj árad sötéten.
Szemed sötét, de mit sötét szemed mögött
olvasok, nem gyász, semmiképen.
Szemed, mely épen oly szinű, mint hajzatod
rugalmas hajzatod erdője,
szemed bágyadtan igy biztat: »Ha akarod,
plasztikus múzsa szeretője,
követni vágyaid s reményed csillagát,
melyet kigyujtott ritka fényünk,
köldöktől a farig, győződj meg sorra hát,
hogy mind igaz, amit igérünk!
Két bronzérmet találsz a mell csúcsaira
kiszögezve nyulni előre;
s a drága has alatt, mely bársony és sima
és barna, mint a hindu bőre,
prémet lelsz gazdagon, mely mint a dús Hajak
testvére, sűrűn terped széllyel,
s époly lágy és tömött, s époly fekete, vak,
vak éjjel, csillagtalan éjjel!
