https://verskucko.com

Címke: szerelmi vers

  • Bella István: Paralellák

    Bolyai mondá: a végtelenben találkoznak;
    de mióta a végtelen te vagy, magam is tudom,
    ha párhuzamosaimmal – a napot, a holdat –
    átkarollak,
    s ujjaimat – a világ végén valahol –
    a derekadon
    összekulcsolom

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

  • Percy Bysshe Shelley: Indián szerenád

    Első álmom rólad volt,
    első álmom elröpült.
    Még az esti szél nyögött,
    még az égen csillag ült.
    Lábaimban lakik egy
    szellem: az rejtélyesen
    húzott, hozott, vezetett
    ablakodhoz, édesem!

    Csitt! A fekete folyón
    illat és szél úgy alél,
    mintha mákos álmokat
    tépegetne ott az éj.
    Apadoz a zokogás
    a csalogány csöpp szívén,
    mint ahogy a tieden
    kell hogy elapadjak én.

    Jaj, bűvölj föl a fűből!
    Halk! Hullok! Ájulok!
    Szórja csókkal szám-szemem
    szerelmed, mint záporok!
    Arcom fagyos és fehér,
    szívem dobzörgése vad:
    szorítsad szíved fölé,
    talán ott majd megszakad…

    Fordította: Babits Mihály

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila – Flórának

    Most azon muszáj elmerengnem:
    hogyha te nem szeretnél engem,
    kiolthatnám drága szenem,
    lehunyhatnám fáradt szemem.

    Mert jó meghalni. Tán örülnék,
    ha nem szeretnél így. Kiülnék
    a fehérhabú zöld egek,
    fecsegő csillagfellegek

    mellé a nyugalom partjára,
    a nem üres űr egy martjára,
    szemlélni a világokat,
    mint bokron a virágokat.

    Hajósinas koromban, nyáron,
    a zörgő, vontató Tatáron,
    egy szép napon munkátlanul,
    mint aki örömöt tanul,

    bámultam a Dunát, megáradt,
    libegtetett leveles ágat,
    úgy kanyarított sok fodort,
    deszkát harapdált és sodort

    olyan sok szép villogó dinnyét
    a sárga ár, hogy el se hinnéd
    és én se hinném el talán,
    ha nem tenéked mondanám.

    Piros almák is ringatóztak,
    zöld paprikák bicegve úsztak,
    most ez, majd az lett volna jó.
    S állt és bólintott a hajó.

    Ilyen lenne az űri szemle.
    Milyen szép! – bólintva mindenre,
    meglátnám, milyen kéken ég
    az ég, mely hozzád illenék.

    Mert a mindenség ráadás csak,
    az élet mint az áradás csap
    a halál partszegélyein
    túl, űrök, szívek mélyein túl,

    túl a hallgatag határon,
    akár a Duna akkor nyáron…
    Mert szeretsz s nyugton alhatom,
    neked én be is vallhatom

    az elmúlástól tetten érten,
    hogy önmagamba én se fértem,
    a lelkem azért közvagyon
    s azért szeretlek ily nagyon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire: Egy arc igéretei

    Szeretem, sápadt lány, lágyív szemöldököd,
    mely alól éj árad sötéten.
    Szemed sötét, de mit sötét szemed mögött
    olvasok, nem gyász, semmiképen.

    Szemed, mely épen oly szinű, mint hajzatod
    rugalmas hajzatod erdője,
    szemed bágyadtan igy biztat: »Ha akarod,
    plasztikus múzsa szeretője,

    követni vágyaid s reményed csillagát,
    melyet kigyujtott ritka fényünk,
    köldöktől a farig, győződj meg sorra hát,
    hogy mind igaz, amit igérünk!

    Két bronzérmet találsz a mell csúcsaira
    kiszögezve nyulni előre;
    s a drága has alatt, mely bársony és sima
    és barna, mint a hindu bőre,

    prémet lelsz gazdagon, mely mint a dús Hajak
    testvére, sűrűn terped széllyel,
    s époly lágy és tömött, s époly fekete, vak,
    vak éjjel, csillagtalan éjjel!