https://verskucko.com

Címke: szeretet

  • Orson Welles: Idézet

    „Nem teheted maradéktalanul boldoggá azt, akit szeretsz,
    akár ha minden kívánságát teljesíted is,
    ha magad nem vagy boldog.”

    Forrás: Orson Welles

  • Sólyomfi Nagy Zoltán: Karod óvó kosarában

    Vadló ha száguld a szélben
    hullámzón lobog sörénye
    patája hangosan dobban
    felszabadult nyerítése

    Patak ha zúdul a hegyről
    ki fékezhetné folyását
    tükrében napkorong csillan
    ki törné meg ragyogását

    Szemednek fénye ha izzik
    elhamvaszt minden sötétet
    fáradó lelkemnek mindig
    te nyújtasz jó menedéket

    Örvénylő viharok dúlnak
    hegyek közt, amerre járok
    utak után nyugovást csak
    ölelésedben találok

    Karod óvó kosarában
    enyhül bús szívem fájdalma
    homlokom válladra hajtom
    s hajtod homlokod vállamra

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vicky Ceelen: Idézetek

    „Ha valahányszor, amikor mosolyt csaltál az arcomra,
    a kezembe kaphattam volna egy csillagot,
    már az egész esti égbolt a tenyeremben lenne.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Erich Fromm: Idézetek

    „Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés:
    az döntés, ítélet és ígéret.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Helen Keller: Idézet

    „A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük. Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza: Idézetek

    „A szeretetnek melege van a természet hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben, és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Moretti Gemma: Vigyáznak rád

    A napra bíztalak:
    forró szívében megmártva magad
    legyél erős, tiszta és nem sebezhető,
    óvd amit szeretsz, és ne feledd
    ami jó és emberi, az mindig érthető.

    A holdat is megkérlelem,
    ha sötétbe süllyed a világ,
    legyen álomba mesélő dajka,
    égre festett, hajnalig fénylő virág.

    Rábízlak a csillagokra is:
    vigyázzák álomképed
    ha alszol, szőjenek szivárványt
    szíved fölé,
    s a reggel kék függönye mögé bújva
    lessék, köszöntsék ébredésed.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Katalin: Fátyol (Pieta)

    Tart még a karom fiam
    sebeid lüktetnek szívemen,
    ha kérdezné Isten, akarnám-e gyötörni,
    kínban ölni lelkemet látni téged így:
    azt felelném: akarom! Tart még,
    tested nem teher, kezem közt lüktet
    minden álmod, én hoztalak e létre,
    és én is viszlek el.
    Csak nézem húnyt szemed,
    csókom sem ébreszt, de látom:
    győztes vagy a létben,
    győztes a halálon, csak én hajlok föléd
    zokogva, könyörülsz-e rajtam: vesztes anyádon.
    Még tartalak fiam, nem enged kezem,
    csodát kapott a világ, de mi maradt nekem?
    Hajlott hátam sújtaná bár korbács,
    testeden ne húzna éket ütése,
    gyűlölne, s szeretne inkább engem a sors,
    neked még élned, élned kéne!
    Fájdalmad tűrném, viselném,
    adná az ég, mennyire szeretném!
    Anyádnak lennem…! Mily gyötrelmes csoda
    még egyszer tenném, ha megtehetném!
    Még tartalak, még ölellek gyermekem,
    fond magad köré karjaim! Bújj keblemre még,
    hadd nyújtsak vigaszt, hadd csókoljam sebed,
    adott az ég nekem egy gyermeket, s a világnak
    egy embert, egy igazt.
    Viszed bűnöm drága kincsem,
    te feloldottad a világot bűneiért,
    de én vagyok ki látva, szeretve, féltve,
    s siratva téged mindért vezekeltem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Magda: Búcsúzás

    Azt hiszed drágám, az a régi dallam
    elnémulhat? Többé nem énekel?
    Szerettelek. Szerettél. Áll a két szó,
    Nincs hatalom, mivel ne bírna el.
    Kettőnk testéből két szép fa eredt.
    ők mindketten megjegyezték a dalt.
    Nem szállt tova, mint langyos fellegek,
    s ajkaikon aratnak diadalt.

    Most semmi sem fáj. Úszom hűs habok közt.
    Víz sodra enyhít. Jó itt. Ne sirass!
    Fiaim, rátok nézek holdsugárból,
    s nevetek, ha köröz a réti sas.
    Amíg szerettek, akárhol kerestek,
    én ott leszek: megleltek, így ígérem,
    búvár vagyok, elbújtam bú elől,
    s nevetésem felcseng, mint egy érem.
    Amíg szerettek, ahányszor kerestek
    szólítotok, annyiszor nézek vissza,
    felelek is az állatok szavával,
    a sose múló szeretet szavával,
    míg érintésem könnyetek felissza.

    Olyan nehéz még nélkületek élnem,
    nem ízlelni édeset meg keserűt.
    De ott leszek a házban. Láttok engem?
    Én szólok, ha a tücsök hegedül.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Nadányi Zoltán: A kutyám

    A kutyám
    halkan lépked lépteim után.
    Hőt, fagyot
    boldogan tűr értem, nem hagy ott.
    Szél ha tombol,
    jég ha ver, nem veri el nyomomból.
    Ő azért van, hogy kísérjen engem,
    négy év óta kísér, mint az árnyék.
    Ha nem volna, idegenül állnék
    a mezőn, a kék-zöld végtelenben.
    Hátranézek, ott van, mindig ott van,
    jön utánam halkan és nyugodtan.

    Nem kékvérű ősök ivadéka,
    a hűsége minden érdeme,
    meg hogy úgy néz a szemembe néha,
    mintha mindent, mindent értene.
    Le-lehajlok, hogy megsimogassam,
    ő hátára fordul erre lassan
    és ott érzem ujjaim hegyén
    dobogó kis szívét. Ó, szegény!

    Néha aztán – vannak külön utak –
    otthon kell őt hagynom, ez a sorsa.
    Ekkor ő, mint akit szívenszúrtak,
    leroskad a kapunál a porba.
    Ott találom, mikor visszatérek,
    akkor tér meg őbelé a lélek.

    Ó, hogy megörül,
    ha megérkezem!
    hogy ugrál körül!
    nyalná a kezem.
    Kaputól az ajtóig követ,
    ott megáll és hűség és remény
    csillog a szemén:
    hátha, hátha beljebb is jöhet?
    A bundája ázott, talpa nedves,
    de oly szépen néz rám. Jöjj be, kedves,
    jöjj be, ha ez neked gyönyörűség.
    Ne csalódjék a Remény, a Hűség.

    Forrás: Lélektől lélekig