Címke: szeretet

  • Arany János: Növünk együtt

    Soknak lettem már, hogy élek,
    A szemében szúró tüske:
    De van még egy kicsi lélek,
    Aki rám hiú és büszke.

    Ez, hogy nevem is volt “hurcán”,
    Most eszmél csak, most tanulja:
    S lesi már, ha megy az utcán,
    Rámutat-e mások ujja.

    Eddig együtt voltunk gyermek,
    Én másod -, ő első ízben:
    Épűltek fa-tornyok, termek,
    Pacskolódtunk porban, vízben.

    De, hogy ő nőtt, én is nőttem;
    Alig ismerünk egymásra:
    Ő kisasszony lett előttem,
    Én meg neki óriássa.

    No, engedjük kedvét telni,
    Ha okos lesz, majd elhagyja; –
    Legalább még nem szégyelli
    Hogy én voltam… a nagyapja.

    1877. július 30.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Idézet

    „A szeretetben az a legfájdalmasabb, hogy egyedül nem megy.”

    Müller Péter

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Kisfaludy Atala: Flórához

    Elriasztva, megsebezve,
    Nem találva föl helyét,
    Lelkem üldözött galambként
    Megpihenni száll feléd.

    Hozzád nem hat az irigység,
    Nem hat el a rágalom,
    Nálad, mint a költő mondja:
    „Mosolyog a fájdalom.”

    Bájkörödben nem követi
    Hideg tél a szép tavaszt,
    S a bánatos kis fülmile
    Hymnust zeng ott, nem panaszt.

    Nálad ragyogóbb a csillag,
    Mert szemed megbámulá,
    S kékebb az ég, mert reméli,
    Hogy te dalt mondasz reá.

    A nap szelidebben küldi
    Fényes sugarát feléd,
    Hogy ne kelljen nélkülözni
    Szép szemed tekintetét.

    S a kis virág megtudván, hogy
    Hervadásán könyezel,
    Azóta, hogy ne könyezzél,
    Nálad az sem hervad el.

    Szeretettel tekint le rád
    Az egész nagy természet,
    Ah, tégedet még a hideg
    Emberi szív is szeret.

    Bocsáss meg hát, hogyha sértve,
    Nem találva föl helyét,
    Lelkem üldözött galambként
    Megpihenni száll feléd.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Mészáros Ferenc: Egyetlen hatalom

    Egyetlen hatalom van, ami örök,
    és egyetlen törvény: a szeretet.
    Győznöd is csak egyetlenegyszer kell:
    önmagad felett.

    Senki nem megy, ha nem küldik,
    a törvény bölcs és igaz:
    Aki szívben talál helyet,
    örökké ott marad…

    De aki nem győz önmagán,
    törvényen kívül marad,
    maga alá temeti a sunyi áradat.

    Sodorja, dobja, mint rongybabát,
    a lelke megtörik,
    s falánk ebek zabálják fel
    fáradt izmait.

    Hiába álom, könnyes ima,
    sorsa reménytelen…
    Csak a törvény a menedék:
    A tiszta szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kisfaludy György: Élet himnusza

    A Föld vagyok én, a Végtelen,
    az Óceán, a szárnyaló Értelem.
    Kezem a csillagokba ér,
    s nem teszek semmit mindezért.

    Az Ég, a Szél, a Fény vagyok.
    Én vagyok Istened, s angyalod.
    Én vagyok benned minden őserő,
    vágy, szerelem, mindent elnyelő akarat,
    csodák, minden alkotás,
    bosszú, gonoszság és megalkuvás.

    Minden viruló parány önvaló,
    a múltnak árnya, s jövőbe szárnyaló.
    Jelenek szerelme, teremtő ölelés,
    herék tüze, életnedv, öled és fogant gyümölcse,
    színes lepkeszárny,
    libbenő szellő és gonosz árny.

    Viharnak villáma én vagyok,
    Apám a Nap és anyám a csillagok.
    Úgy lettek egy, hogy minden ér, patak,
    folyó és minden vad folyam
    már régen én voltam, én, magam.

    Én vagyok te és te vagy én.
    Mi vagyunk Krisztus az Olajfák hegyén.
    Öröklét vagyunk és sosem pusztulás,
    időknek tükre s irdatlan szárnyalás.
    Bennünk vibrál múltnak rezdülése,
    mi vagyunk asszonyunk ölelése.
    És mi vagyunk minden rút is,
    a szép, lépteink vezető út is.
    Mi vagyunk állatok, fák, ti vagy én,
    Anyagkáprázat az idők tengerén.

    A Föld vagyok én, mi eltakar,
    cigány vagyok, zsidó és magyar.
    Palesztin vagyok, s elűzött indián,
    kurd, afgán, néger vagy ausztrálián.
    Kis kínai vagyok minden tank előtt,
    én vagyok az is, kit törvényed lelőtt.

    Hit vagyok szívedben és éledő remény,
    szeretet, örömtánc és zengő költemény.
    Aszály után az első csepp eső.
    Madárfióka, a kezedben verdeső.
    Jézusnak teste, a szádban a kenyér.
    Szeretet nélkül az életed mit ér?

    Én voltam veled minden vad csatán.
    Kit dicsérsz helyettem, lelki sarlatán?
    Érett gyümölcsnek íze én vagyok,
    végső bajodban reményt én adok.
    Szeresd kedvesed és az ölelést,
    gyönyör és minden pezsdülés
    hozzám zengi az élet himnuszát.
    Hisz én csináltam énalkotta szád.

    Belőlem, bennem, rajtam, általam
    mindenben Isten, Allah, Bráhma van.
    Hiába miriád és százezernyi nép,
    a perc olyan, mint a milliónyi év.
    Én vagyok bölcsőd és a sírodon a rög,
    egyek vagyunk s bennünk a lét örök.

    Szülőid ölére én alkottalak,
    léted kezdetén csupa tiszta lap.
    Megéled, alkotod, gyűröd, mocskolod.
    Kétkedsz, vagy a hit vezet,
    ott te hallgatsz és te ítélsz magadról újabb életet.

    A Szeretet vezessen, fiam!
    Ég veled.

  • Gyóni Géza: Piroskának

    Fényes ajándék nem telik, tudod.
    Egy imakönyvet hoztam ím neked,
    Beragyog mégis sok csöndes zugot,
    Mert fényesebb nincs, mint a szeretet.

    Ki nem tanultál mást, még nem, soha,
    E tiszta nyelvet hogyne értenéd!
    Ez egyszerű könyv mindenik sora
    Szent szeretetet sugároz feléd…

    Ma csak mosolyát látod a világnak.
    A fény mellett az árnyat nem leled –
    S hogy orvul hányszor tiszta szivbe vágnak,
    Te még csak a meséből ismered.

    Imádságod is oly derűs, sugáros,
    Mint lelked, melynek csak mosolya van –
    E könyv feléd csak tiszta fényt sugároz,
    Mely mint a lelked, oly zavartalan.

    De majd, ha bánatos lesz ébredésed, –
    Az élet tövist rejt ajándékul –
    Ha tiszta lelked elszorulni érzed,
    És a szemedbe fájó könny tolul,

    Tekints e könyvbe – s már remény-veszetten
    Szent béke szárnya érint csöndesen, –
    Mert mig imádság zsong bizó szivedben,
    Árvák közt nem vagy elhagyott te sem!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ady Endre: A karácsony férfi-ünnep

    Bethlehem, a te hajnalod
    Férfi-hajnal volt. S férfi-bánat,
    Hogy fia fogant Máriának.
    Mienk az arany, myrrha, tömjén
    S a nagy, fájó gondolatok.

    Mienk az élet s kötelez:
    Kisded-sírás velünk veszekszik,
    A nagy Titok fejünkre fekszik.
    Óh, testvérek, miénk az élet,
    Bennünket biztat és sebez.

    Óh, élni bús és élni szép:
    Áldott az, aki befogadja.
    Ma, akinek van édesanyja,
    Hím testvérem, borulj elébe
    S csókold meg sírva a kezét.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Idézet

    „Ma a legnagyobb bűn az emberek absztrakt szeretete, a személytelen szeretet azok iránt, akik valahol a távolban vannak. Olyan könnyű azokat az embereket szeretni, akiket nem ismerünk, akikkel sohasem találkozunk! Hisz akkor nincs szükségünk áldozathozatalra, s emellett olyan elégedettek vagyunk magunkkal! Így csaljuk meg a lelkiismeretet. Nem! Azt a felebarátot szeresd, akivel együtt élsz, s aki terhedre van!”

    Lev Tolsztoj

  • Idézet

    „Barát az, akinek az ember kiöntheti szíve teljes tartalmát, és darabokra apríthatja, tudva, hogy a leggyengédebb kezek fogják megrostálni; megőrzik belőle azt, amit érdemes megőrizni, a maradékot pedig egy gyengéd, szeretetteljes lehelet fogja tovafújni.”

    (Arab mondás)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jan Twardowski: Siessünk

    Siessünk szeretni az embereket,
    olyan gyorsan mennek el,
    cipő marad utánuk meg süket telefon,

    csak ami nem fontos, az cammog, mint a tehén,
    ami igazán fontos, oly gyors hirtelen történik,
    utána a csend normális, egészen kibírhatatlan,

    mint a tisztaság, amely legegyszerűbben
    a kétségbeeséstől születik,
    amikor valakire gondolunk nélküle maradván.

    Ne légy nyugodt, hogy van időd,
    mert a bizonyosság bizonytalan,
    elveszi érzékenységünket, mint minden szerencse,

    úgy jár egyszerre a kettő, mint a pátosz és a humor,
    mint két szenvedély,
    mely egynél mindig gyengébb,

    oly hamar mennek el,
    mint júliusban elhallgató sárgarigó,

    mint egy esetlen hang,
    vagy egy ügyetlen meghajlás,

    becsukják szemüket, hogy lássanak igazán,
    nagyobb kockázat egyébként megszületni,
    mint meghalni,

    mindig túl keveset és túl későn szeretünk.

    Ne írj róla túl gyakran,
    de írj egyszer s mindenkorra,

    és olyan leszel, mint a delfin szelíd erős.

    Siessünk szeretni az embereket,
    oly gyorsan mennek el,

    és azok meg, akik nem mennek el,
    nem mindig térnek vissza,

    hisz soha nem tudni a szerelemről,
    hogy az első az utolsó,

    vagy hogy az utolsó – első.

    Sajgó Szabolcs fordítása