Halántékuknál óra: fémvirág,
ketyegve hullik mérges harmata.
Csillaghullásos most az éjszaka,
az ég suhog, mint óriási ág.
Ha már az ember kisded nem lehet,
mint föld a ködben forog, hánytorog,
a percek verik, mint meteorok
a tengert, mint a Krisztust a szögek.
Ha már a férfi gond füvén legel,
csak így szól: Csillag szakad, hallod-e?
Hogy elsüllyedünk végül, vallod-e?
Az asszony vár és vágyakban delel.
És ingecskéje lágyan fönnakad
a csípején, már nem tudsz ártani
idő, halál, már alvó lábai
megébredtek és világítanak.
Forrás: Lélektől lélekig
