Kiküldött a szerkesztő úr engem,
Aszongya:
Hallja, maga, Spongya,
Menten
Menjen
S zengjen
A színészek fülébe
Valami húsvéti körkérdést,
Valami furcsát,
Akármit,
Csak körkérdés legyen,
Hogy a konkurrens-újság
Megpukkadjon,
S belőle a fene
Jóízűt egyen.
Menten
El is mentem,
S a fejemet törtem,
Törtem és kentem,
Hogy mi a fenét
Körkérdezzek mostan,
Törtem a fejem,
Törtem és mostam,
De valami szenzációsat
Nem tudtam kieszelni,
Milyen körkérdéssel kéne
A húsvéti számot
Cifrára meszelni.
Hopp! de végre
Hálásan pislogtam az égre,
Mert a körkérdés,
Mint a derült
Égbül a villám,
Egyszerre
Eszembe penderült.
Felkerestem a színészeket,
S feltettem nékik
A körkérdést nagykomolyan,
Mert illik,
Hogy ilyenkor az ember
Komoly arcot öltsön:
Mondja, kedves művész úr,
Nem volna-e
Tíz koronája kölcsön?
Csak az a baj,
Hogy mind nagyon
Egyformán feleltek.
S hogy mit feleltek?
Most kezdek ám hatolni és ötölni!
Nos, hogy mit feleltek?
Hát, hát – azt nem lehet leközölni.
1912
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
