Mi lelt megint
Szívem, te nyugtalan?
Ezer bajom
Van véled untalan!
Könnyű neked,
Könnyű kötődni benn;
Künn a világ
Koránsem úgy megyen!
Szegény fejem
Sújtolja annyi gond:
Kenyér után
Futok, mint a bolond!
Könnyűt facsar
Szememből tűzhelyem:
A holnapon
Töröm ma a fejem.
S te, mit mívélsz?
Égben ábrándozol!
Tudj’ a manó,
Hol nem kalandozol!
Üss’ a guta
Azt a sűrű sohajt,
Ha hideg
Konyhára mit se’ hajt!
Nem tetszik a
Patak s kies határ;
Nem a falu
S jámbor lakói már;
Borult az ég,
És törpe a halom;
Szűk és hideg
Neked szerény lakom.
De álmodol
– Űzvén árnyékokat –
Örök tavaszt,
Tengert, hegyormokat,
Szabad hazát
És boldog népeket…
Beteg szívem,
Jó, hogy nem értelek!
Bár a dolgot
Megszokta két kezem:
Szegény vagyok,
S gyakran megéhezem;
S te, szép leányt
S szerelmet emlegetsz!
Ily nagy bohó,
Szívem, hogyan lehetsz?
Még éjjel is
Tőled nem alhatom,
Még akkor gyűl
Veled meg a bajom!
Csalképeket
Kergetve untalan,
Előtted hír,
Babér, szerencse van!
Nem mondom én,
Gyötrődöl eleget!
De hasztalan,
Nincs benne köszönet;
Mert a világ
Koránsem úgy megyen;
Ne álmodozz’
Jó szív, eszed legyen!
Forrás: Lélektől lélekig
