https://verskucko.com

Címke: szonett

  • Sík Sándor: Szonett

    Feküdt az erdő őszült avarán.
    Egy fáradt rózsa haldokolt kezében.
    És jött az álom rózsaszín ködében,
    Fátyolos arccal, jött a kék leány.

    „Ez a Boldogság!” – kacagott szegény,
    S levonta fátylát. Kezei remegtek,
    S csalódva mondta: „Most ismertelek meg.
    Ismerlek, ó lány: Te vagy a Remény.”

    És hozzá hajlott a kéklő kísértet
    És megcsókolta. S ő mindent megértett,
    És sírva mondta: „Ó Emlékezet!”

    Remegő fák közt árva szél didergett.
    Az alkony könnye az avarra pergett.
    És minden fázó fűszál könnyezett.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Varró Dániel: Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson

    /szonett/

    Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
    valahogy mégis elfelejteni,
    leírod, aláhúzod, kiragasztod,
    szamárfülecskét hajtogatsz neki,

    kisimítod, odateszed a székre,
    az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
    leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
    elalszol, elfelejted, hirtelen

    eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
    a szíved közben összevissza ver,
    sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,

    kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
    el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
    mikor megnyugszol, akkor veszted el.

  • Elizabeth Barrett-Browning: Hogy hogyan szeretlek?

    (How do I love thee? – részlet, magyar fordítás)

    Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
    Ameddig lelkem ér, oly messze forr
    Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
    A Lét s a Menny határaira lel.

    Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
    Békét – ha nap süt, gyertya haldokol.
    Ahogy a Jogért harcol-robotol
    A hős, akinek dicséret se kell.

    Oly lángolón szeretlek, oly vadul,
    Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
    S ahogy szerettem vesztett, szomorú
    Szentjeimet – szeretlek én vidám
    Vagy könnyes arccal, mindig! – s ha az Úr
    Hagyja, még jobban halálom után.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Parti Nagy Lajos – Hazajöttél, a szonettek meg strandra mentek

    Hát hazajöttél, hát haza, hát,
    kivilágíthatnánk a kupolát,
    de tegnap, tegnap leeresztett,
    beállt egyszerű mennyezetnek,
    nagyon fáradt vagyok ma,
    verset szöszöltem fogvacogva,
    kabátom sem, pokrócom sem plakát,
    ki semmi sem dobol, csak a vers, csak a vers,
    ha rájövünk, ha ráfigyelnek, ha nagyon, ráfigyelt,
    hát
    csapatát,
    mind strandra ment, én csak tudom,
    elbabráltam fürdősapkáikon,
    míg málé ottavák és méla tercinák
    csak rágcsálták a főtt kukoricát,
    láthattad őket, tőlem mentek el,
    azt fütyörészték, hogy rímelni kell,
    bár úgy csörtettek, mint a csorda,
    mindent össze enjambement-ozva,
    nézz csak körül, nézd, csupa kuszaság,
    hátha az asztalom, papírom
    (ki háthassz, hideg jött,
    de világ?)
    alágyújtasz a tegnapi teának,
    a plafon szépen visszapúposodik kupolának,
    és a csúcsában kerek égre lelsz,
    ha ráfigyelsz, ha nagyon ráfigyelsz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • William Shakespeare: Szonett I.

    fordította Babits Mihály

    A szégyen is mily szép lesz, hogy tiéd!
    mely, mint a hernyó rózsaillatot,
    szennyezi bimbós neved örömét!
    s bűnöd mily édességbe iktatod!

    A nyelv, ha, napjaid sorát kisérve,
    trágár híreknek szórja fűszerét,
    nem tud gáncsolni úgy, hogy ne dicsérne,
    neveddel megszentelve rosszhírét.

    Óh mily csodás lakása lett a boldog
    bűnnek, hogy benned lett vidám lakó,
    hol szépség fátyla fedi el a foltot,
    s minden gyönyör lesz, ami látható!

    Ügyelj, szívem, mert nagy jogod jele:
    s tompul a tőr, ha félrevágsz vele!

    William Shakespeare: Szonett II.

    fordította Babits Mihály

    Lányarcot festett néked ős kezével,
    vágyaim úr-úrnője! a Teremtés;
    s gyenge szíved, mint gyenge asszonyé, ver:
    de nincsen benned csalfa női lengés.

    Szemed fényesebb, de nem olyan álnok,
    s megaranyozza mind, amire nézel,
    ki férfialakoddal asszonyálmot
    és férfiszemet egyenlőn igézel.

    S talán először asszonytestre szánta
    Természet-asszony, – de belészeretve
    ébredő formád fiúvá kivánta
    vágyam számára hasztalan keretbe.

    Óh ha már nők kincsévé kelle lenned,
    hadd nékik gyönyöröd – s nekem szerelmed!

  • Pietro Aretino: A bujaság szonettjeiből

    fordította Babits Mihály

    Tárd szét a combod, hogy bódulva nézzem
    farod tövét, s a kéjek völgyes fészkét –
    Látvány amelytől dagad minden érzék!
    Fészek mely méltó, hogy Édent idézzem!

    S míg ennyi csábon szemem égve néz szét,
    s csókolni őket, vágyam kelni érzem:
    Nárcisszként nékik tükrét tartja készen
    hasam alatt a szent szerelmi készség.

    Ah, jer az ágyba! vár a lázas éjjel!
    készülj, kis szajhám, készülj! Jer az ágyba
    vad gyönyöröm alatt zuzódni széjjel!

    Gyere már! Ördög bujjon vén anyádba!
    »Jövök, mucuskám! Ily isteni kéjjel
    lecsalhatsz a legmélyebb alvilágba.

    Óh nincs, ki többre vágyna
    s kevésbbé elégedne meg csekéllyel,
    mint én! – Jerünk már, lubickolni, ágyba!«