Címke: szorongás

  • Hajnal Anna: Bizalom

    Biztos bizalom és szorongás
    váltják fel egymást hű szívemben:
    engem te százszor megpróbálhatsz,
    élet, megbízhatsz gyermekedben.

    Szeretlek én! Zúgó platánok
    fejük csóválják nagy egedben,
    éji felhőid vonulása
    itt tükröződik hű szivemben.

    Ezer év múlva, mint ma éjjel,
    vad tücskök zengnek szerelemben,
    s én szólok hozzád a világba-
    szóródott porban, hű szivemben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Árnykép

    nagy riadalom támad
    az árnyékok hivatalában
    ha tudomásukra jut
    hogy van aki még mindig
    nem ijed meg a
    tulajdon árnyékától

    összedugják a fejüket
    és egyhangúlag
    megvonják a gyanúsított
    tulajdon árnyékát

    majd idő teltével
    kettőzött árnyékkal
    látják el

    kezdetét veszi a szorongás
    mely lassacskán
    rettegéssé fajul

    még a tulajdon árnyékomat
    is követik
    motyogja a boldogtalan
    sejtve-sejtvén
    hogy a sajátjának vélt
    árnyéka sem az övé

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Élőpont

    Kiemelsz a veszendőség tengeréből
    és felmutatsz.
    Kiemellek a veszendőség tengeréből
    és felmutatlak.
    Egymás kezében ragyogunk; szorongunk
    és ragyogunk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Forgácsok

    Most, amikor a megélhetésünk bizonytalan,
    most, amikor a nyugdíjasok nyomorognak,
    most, amikor minden recseg-ropog,
    szakálla nő a kőnek, és mindenki fél

    a semmibe hullanak ismét a szavak
    közönyösen sután az elcsukló mákgubók
    szopogatni kellett volna őket még idejekorán
    amikor megérkeztem dél volt most este van

    Nem tudom, mi az a tisztesség.
    Mostanában újra a gyomrom jelzi,
    ahogy már korábban is. Föl-le,
    föl-le, szakadatlan hullámzással.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Ardsuna és Siva

    – Mit nyavalyogsz, hogy kegyetlen az élet,
    hogy megszakadsz s mégsem elég a pénzed
    és hogy a harcot nem bírod tovább?
    Kár sírni, fájni, megmondtam ezerszer.
    Mégis esztelen álmokba menekszel,
    idillt akarsz, henye elégiát?

    – Ne bánts, ne gyalázz. Fáradtan, hitetlen
    megtettem én már, amit megtehettem,
    talán többet is, bár keservesen,
    és ha én a boldog idillre vágyom,
    azért vágyom rá, mert e vad világon
    csak benne nem volt részem sohasem.

    – Nem is lesz soha. Mit gondolsz, ki boldog?
    Ha farkas lennél, jobb volna a dolgod?
    S ha fű volnál vagy katicabogár?
    Ami él s mozog, mind úgy küzd, ahogy te,
    és nem lesz könnyebb kedvedért, sehogyse
    lesz szelídebb a rettentő szabály.

    – Volnék bestia, könnyű volna ölnöm,
    volnék fűszál, lapulhatnék a földön,
    és ha bogár, szárnyam megmentene.
    – Volnál csak az, látnád, amit ma nem látsz:
    a mindenség két fele falja egymást
    és az idill szörnyekkel van tele.

    – De legalább nem tudnám, mit cselekszem!
    – A szorongás csak ott volna szívedben!
    – Nincs biztonság? – Sehol az ég alatt!
    – Mi kéne hozzá? – Hogy te légy az isten.
    – Mást mondj, olyat, ami nem lehetetlen.
    – Megmondtam már: vállald a sorsodat!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jovan Dučić: Refrain

    Ismerem a néma alkonyokat,
    mikor minden zaj eltűnik a földről,
    a szív megáll egy pillanatra,
    és a lélek örökre elsötétül.

    Ismerem a csillagos éjszakákat,
    mikor a fény kiömlik és túlárad,
    kicsordul minden keserű pohár,
    s meztelen marad kínjával a mélység.

    Ismerem a szerelmet, ha befészkel
    a szívnek pompás palotáiba,
    s akkor a bús dalok megríkatnak,
    és megvéreznek a vidám rímek.

    Ismerem a szorongás napjait,
    a keserű és csüggedt őszöket –
    óh, mindent titkos szálak fűznek össze,
    csak a lelkek maradnak így, külön…

    Fordította: Babits Mihály

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: ELŐÉRZET

    ez egy olyan nap,
    amikor semmi sem sikerül,
    amikor gonoszakká válnak a tárgyak,
    amikor eltávolodnak a dolgok,
    amikor a szomszédaidat se érted,
    amikor a barátaid is zavarnak,
    amikor már a jó bor se ízlik,
    amikor mindenütt fölösleges vagy,
    amikor a legjobb volna bezárkózni
    egy félreeső, sötét szobába,
    és e rémséges órákat átaludni,
    amikor a fejed búbjáig elborít
    a nyugtalanság, s nem kímél,
    amikor hiába vársz a föloldásra,
    igen, ez egy olyan nap

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bertók László: Fölösleges

    Az idő, ha siettetni szeretnéd,
    lassabban múlik, a tér, ha nem tudod
    eldönteni, hol állsz, kiterjed.
    Ha valaki hajnali fél négykor
    le-föl mászkál a házban, mintha
    az éjszaka széteső darabjait
    szedegetné össze számodra, akkor
    fölösleges azon tűnődnöd, hogy a
    következő lépése vajon akkorát
    dobban-e, mint az eddigiek, s hogy az
    összes lépése valamiképpen
    benne lehet-e egyben-egyben,
    vagy csak te érzed úgy, miközben a
    következőre vársz. Ő bizonyára
    elfoglalja magát a működéssel, hogy
    belegyömöszölje, beletapossa a világot
    a láthatatlan, de bizonyíthatóan
    mindent elnyelő fekete lyukba,
    amelybe te képtelen vagy visszaaludni,
    s nagyon kell ügyelnie, nehogy
    kimaradjon, kilógjon vagy elvesszen
    valami, s dehogy gondol arra, hogy te
    éppen róla gondolkozol, s a pokolba
    kívánod, mi több, egyre inkább
    rettegsz is tőle, mert bárhogy figyelsz,
    lehetetlen pontosan behatárolni,
    melyik lakásból, s hogy lakásból
    hallod-e egyáltalán, vagy a
    lépcsőházból, esetleg a folyosószerű
    kapualjból, netán a koponyád sötét
    boltozatáról a kopogást. Legjobb tehát,
    ha fölkelsz, kezedbe fogod a
    zseblámpát és a sarokba állított
    furkósbotot, s végigjárod a lépcsőházat,
    megnézed a kaput, belehallgatsz az
    utcai neszekbe, a szemét dörzsölő hajnal
    mocorgásába. Ha te is elfoglalod magadat
    az érzékszerveiddel közösködő
    közvetlen valósággal, amely, lám, megint
    túltesz a fantázián. Nem érdekli az sem,
    ha verekedned kell, s leütnek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: “Szent őrületben…”

    “Szent őrületben a költő szeme…”
    Hogy is mondá a régi mester, Shakespeare?
    Az én dalomnak fáradt üteme
    Szent őrületben felszárnyalni nem bír.
    A lantom gyönge, vagy a hitem-e?
    Nem ül ki ihlett homlokomra szent pír,
    A finoman hajlított halk rimek
    Horga a mély fölött gyáván remeg.

    Zord partokon ül s didereg a horgász,
    Arany halak, suhanó aranyversek,
    Hol késtek? Zúgó világtenger-morgás
    Vad hangjai szelíd zenére nyersek,
    Szédít a szörnyű világörvény-forgás,
    A lázadt habból ferde szörnyek kelnek,
    Világnyelő, roppant Leviathán…
    Szigonyt rávetni ki volna titán?

    Késő utód, ki versem olvasod majd,
    A bús partról búsan köszöntelek,
    Az orkánból feléd küldöm a sóhajt,
    Búgó csigát, mit a vad ár kivet,
    Ó, tartsd füledhez, lesd ki a búgó jajt,
    És kétszeresen örüljön szived,
    Örülj, hogy szebb kor habja mossa térded,
    S örülj, hogy őrült búnkat meg se érted.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Parancs János: Se itt, se ott

    saját kicsinységünk tudatát
    jelentéktelenségünk savanykás nyirkát
    nehéz elviselni
    mindenki kitalál valamit
    ettől oly változatos a világ
    ettől oly reménytelenül unalmas
    pergő imamalmok és kereplők nyikorognak
    bizonygatásra panaszra mindig van ok
    nagyszerűségünk elhitetni
    másokat félrevezetni
    mások otromba hibáit leleplezni
    sokáig lehet a többiek rovására élni
    az ember hiszékeny állat
    s tartozni szeretne valahová
    görcsösen kapaszkodni valakibe
    többnyire hálás az odafigyelésért
    a fenyítő kezet is megcsókolja
    csak komolyan foglalkozzanak vele
    csak ne hagyják egyedül
    csak ne gyötörjék a szorongás démonai

    ilyen nyomorultak vagyunk
    dróton rángatott bábuk
    szakadatlanul megalázott páriák
    az erőszakos rögeszmék rabságában
    a kaméleonként változó köznapi létben
    nem lelhetünk mi soha nyugalomra
    se itt se ott se másutt az ég alatt
    csak a lelkünk rejtekén
    a belső tér háborgásait lecsendesítve
    csak a vereséget elfogadva győzhetünk
    csak ha mindent elveszítünk
    úgy nyerhetjük el a békét
    a hiszékenység öntelt vámszedőit
    kicselezve a legfőbb jutalmat
    a gyámolító boldog halál után
    az enyhet adó semmi perzselő ölelését

    Forrás: Lélektől lélekig