Címke: tájleírás

  • Juhász Gyula: Este az alföldön

    Az alkony kéken hamvazó ködében
    Most térnek nyugovóra mind a házak,
    A csöndbe bámulnak komoly fehéren
    S tetőiket lehúzza az alázat.

    Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,
    Öreg parasztok néznek így az éjbe
    És lecsukódnak jó korán e fények
    S virraszt tovább az udvar jegenyéje.

    Mint régi csősz, dúdolgat egymagában
    S a csillagokba nyújtózik didergőn,
    Alatta boldogabb a tyúkok álma
    S ha elszundít, hát ő is egy az erdőn.

    Az országút elindul bandukolva
    Az éjszakában, tornyokat keresve,
    Fáradt utast és aranypénzt a porba
    S egyszer csak eltűnik a végtelenbe.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Kisfaludy Atala – A Balaton

    Mint egy kép a túlvilágból,
    Mint egy fény a menyországból,
    Mint egy szép tündérrege:
    Oly titoktelt, oly ábrándos,
    Olyan égi, oly bűbájos
    A Balaton kék ege.

    Mint a múlt idők emléke.
    Mint az alvó kisded képe,
    Mint egy szent harmónia:
    Oly merengő, oly borongó,
    Olyan édes, oly mosolygó
    A Balaton nyugalma.

    Mint a fájó szív küzdelme,
    Mint a jövő vész-sejtelme,
    Mint egy lázphantasia:
    Olyan fájó, oly gyötrelmes,
    Olyan kínos, oly sejtelmes
    A Balaton hulláma.

    Mint az őrült őrjöngése,
    Mint a haldokló nyögése,
    Mint a fájdalom jajá:
    Oly panaszló, oly dühöngő,
    Olyan rémes, oly öldöklő
    A Balaton vihara.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Weöres Sándor – Balaton

    A habokon
    visz ladikom
    csillámfodor
    a Balaton.

    Tüzes a víz
    tüzes az ég
    a láthatár
    forgó kerék.

    Somogyi part
    kis dombjai:
    kék takaró
    rézgombjai.

    Zalai part
    hegyormai:
    a föld s a lég
    zsinórjai.

    Somogyi part
    zalai part:
    hol szétfeszül
    hol összetart.

    A Balaton
    hintáz velem
    két menny között
    ring életem.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Somlyó Zoltán: Hóvirág

    Második hó: február van,
    hócsillagok a határban;
    fényes puska csöve: durr!
    Szedd a lábad, róka úr.

    Tiszta kék az égi pálya,
    füstölög a házak pipája,
    talpas szán a hóba vág,
    csörg a fán a száraz ág.

    Odalenn a rőt berekben
    jég páncélja rengve rebben;
    prímet furulyál a szél,
    peng a korcsolya-acél.

    Havas bundán hosszú öltés:
    szürke sávba fut a töltés;
    hej, de messzire szalad,
    most robog rajt a vonat.

    Bakterháznak ablakába
    hóvirág van egy nyalábba,
    hóvirág… hóvirág…
    Hej, de hideg a világ.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Petőfi Sándor: A puszta, télen

    Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
    Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
    Amit a kikelet
    És a nyár gyüjtöget,
    Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
    A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.

    Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
    Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
    S a dalos madarak
    Mind elnémultanak,
    Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
    Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.

    Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
    Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
    Vagy hogy rövidlátó
    Már öregkorától,
    S le kell hajolnia, hogy valamit lásson…
    Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.

    Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
    Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
    Mikor vályú elé
    Hajtják estefelé,
    Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
    Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.

    Leveles dohányát a béres leveszi
    A gerendáról, és a küszöbre teszi,
    Megvágja nagyjábul;
    S a csizmaszárábul
    Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
    S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?

    De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
    Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
    Mert a pince kulcsát
    Akár elhajítsák,
    Senki sem fordítja feléjök a rudat,
    Hóval söpörték be a szelek az utat.

    Most uralkodnak a szelek, a viharok,
    Egyik fönn a légben magasan kavarog,
    Másik alant nyargal
    Szikrázó haraggal,
    Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
    A harmadik velök birkozni szemközt jő.

    Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
    A rónára halvány ködök telepűlnek,
    S csak félig mutatják
    A betyár alakját,
    Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló…
    Háta mögött farkas, feje fölött holló.

    Mint kiűzött király országa széléről,
    Visszapillant a nap a föld pereméről,
    Visszanéz még egyszer
    Mérges tekintettel,
    S mire elér a szeme a tulsó határra,
    Leesik fejéről véres koronája.

    Pest, 1848. január