Holdtól világít a kemence fala.
Gazból a tücskök dicsérik fényit,
s halk danájuk, mint a kék homály úgy leng,
elrejtve az est táruló mélyit.
A présház mögött a végtelen guggol.
Vágyától fénylik a baglyok szeme,
s titka kilóg a zöldes éji zugból.
Már csak köd mintázza a konok valót.
Test nélkül lengnek dombok és a fák,
s mint kit az óra egy új elembe szült,
anyagán, mint üvegen nézek át.
A távol, mint hű kutya közelbe jött,
s a sok titok, mint tarka csirkeraj,
tenyeremből eszik a palánk mögött.
Forrás: Lélektől lélekig
