Címke: tanulság

  • Jean de La Fontaine: A tücsök meg a hangya

    A tücsök dalolt egyre, bár
    Ízzott a nyár,
    Úgyhogy mikor jött a komor
    Tél, része gond volt és nyomor:
    Még egy picinke kisdarab
    Legye, vagy férge sem maradt.

    Hét ment is a hangyához át
    Elpanaszolni nyomorát,
    És kérte, adjon néki kölcsön
    Zsákjába egy kis magot töltsön.
    Új aratásig, legalább.

    “Majd megadom, lesz erre gondom,
    Nyáron, tücsök-szavamra mondom
    A tőkét meg a kamatát.”

    Bosszantja a tücsök kalandja,
    Nem is adott magot a hangya. –
    De ezt kérdezte végre tőle:
    “Mit tettél a meleg időbe?”

    “Éjjel-nappal munkába voltam,
    Fűnek-fának folyton daloltam.” –

    “Daloltál? rendbe van, komám,
    Akkor ma táncolj, szaporán.” –

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Romhányi József: Sárkánymese

    Egy hétfejű sárkánykölyök csúnyán összeveszett.
    Rájuk szólt az anyja, de ők nem maradtak veszteg.
    Bár már egy sem emlékezett, hogy min kapott össze,
    Végül leharapta egymást, önmagát is közte.
    Ja, hogy hol itt a tanulság? Szájbarágom, tessék:
    Minden fejtúltengés vége teljes fejetlenség.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Illyés Gyula: Nem volt elég

    A házad itt állt, – szerte szállt!
    Ezt látod, érted. Azt nem érted,
    hogy hazád éppen így ért véget –
    A csoda, hogy addig is állt!
    Mert nem volt hazának elég,
    hogy emésztésed vacsorára
    e dombok aszuját kívánta,
    és e lapályok kenyerét.

    És nem volt hazának elég,
    hogy elmosolyodtál és oldalt
    oda is néztél, ha megszólalt
    ízes magyarul a cseléd.

    És nem volt hazának elég,
    hogy este, letéve a könyvet,
    elnyeltél Bottyánért egy könnyet:
    az volt a fém, a derék…!

    És nem volt hazának elég,
    hogy kitekintve vonatodból
    elgondoltad az aratókról:
    mást érdemelne ez a nép.

    És nem volt hazának elég,
    a három szín, ha rád se hagyták,
    hogy egykor jelkép volt: szabadság,
    egyenlőség, testvériség!

    És nem volt hazának elég,
    hogy idegeden átengedted
    hő szeszként azt a néhány verset,
    Adyét, Tóthét, Józsefét.

    És nem volt házának elég,
    a Gellérthegyen a rakéta
    s a Városiban a bokréta
    és a szobroknál a beszéd
    s a szőlőhegyi estebéd
    s a dünnyögés, míg poharadból,
    a holdvilágban a vörösbor
    tigris-szeme villant feléd
    és lengetted ujjad hegyét
    az ég felé, mint ezred óta
    minden magyar, ha szól a nóta
    és Gracza György s a Feszty kép
    és ha, élvezve a veszélyt
    és azt a kéjt, hogy megjósoltad,
    hallgattál titkos leadókat
    (és utána cigányzenét)
    s a hortobágyi magas ég
    s a négyes gémeskút nagy árnya
    s az első király koronája
    díszítve pénzed közepét
    s ha úgy mondtad is: feleség
    e szép szóval s ha, bár bíráltad,
    édesnek nevezted apádat,
    s a falon a festett cserép.

    Nem volt a hazának elég,
    nem volt elég, hogy el ne essen,
    tudd meg, az volt a csoda itten,
    hogy össze nem dőlt már elébb!

    Mert attól nem lett a tiéd,
    hogy hízelegve és hazudva
    ráragasztottad egy hegycsúcsra
    egy király, egy vezér nevét.

    Nem volt elég, nem volt elég
    sem a hűség, sem szívósság,
    mitől egybeáll egy-egy ország
    s nemzet is lesz a nemzedék.

    S a bátorság sem volt elég.
    Külön-külön bár odahagyta
    sorsát a sok hős áldozatra,
    az sem volt elég menedék.

    Mert sem erő, sem bölcsesség
    nem lehet elég, hogy megóvja
    a házat, amelyben rakója
    nem lelheti meg a helyét.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Romhányi József: Irkafirka egy birkáról

    Egy kényelmes birka unta,
    hogy nyomja az irhabunda.
    Úgy gondolta, hogy csak nyerhet,
    ha nem visel többé terhet.

    Éppen arra szállt pár moly, hát
    felkínálta loncsos bolyhát.
    – Gyertek, ti sok mafla, mind!
    Ez nem látott naftalint!

    Szólt a molyné: – Gyerünk, apjuk!
    Zabálhatunk tiszta gyapjút!
    És mi történt a lustával?
    Tanulság lett, galuskával…

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: Hal-dal

    Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz,
    hátha e kis kaland finom vacsorát hoz.
    Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket,
    mely a parton ülő horgászban ért véget.

    – Bekapom! Ez finom falat! –
    mondta volna a víz alatt
    a ponty, hogyha
    a pongyola
    természet nem teszi némává a halat.

    – Csak kapd! – bíztatta volna menten
    a közismerten
    rosszmájú csuka.
    – Csak a
    végén meg ne bánd,
    mert a horgász vele ránt!

    – És ha kiránt?
    Kis hal iránt
    irgalmas a rendes pecás,
    s még nem vagyok negyven dekás.

    – Sületlenség! – szólt a márna.
    – Ki lenyelné, pórul járna,
    mert aki bekapja az ellenség horgát,
    annak bizony elvágják a torkát.

    – Ugyan menj a víz alá! – förmedt rá a ponty –,
    ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!
    Be is kapta a csalétket sebtiben,
    aztán kisült az igazság. Tepsiben.

    Forrás: MEK – Szamárfül