Casals Pablo –
gordonkaművész, amint tetszik tudni,
s a Bikában játszott a gordonkáján.
Nos, és oda alig tudtam bejutni,
mert zsúfoltig gyömöszölte a termet
a sok-sok debreceni zeneértő
s a sok művelt kisasszony,
ki otthon a zongorán zenesértő.
Casals Pablo –
gordonkázott is nekik, ahogy illik,
oly szépen s tébolyítón,
hogy attól már a zsebben bicska nyílik.
De mostan nem is ez a fontos – ácsi!
Ellenben volt ott egy bácsi,
akin sehogy se látszott hatás.
Engem, ki magánszorgalomból
széplélek stb., szóval smokk-úr vagyok,
ez a bácsi direkte meghatott,
s megszólítottam: Ahh, uram,
túlfinomult lény, eszményi barátom,
kiből, mint a sós kutakból Parádon,
keserű bölcsesség spriccel szomorúan,
én értem Önt!
Ugye, e zene bármily fene-fínom,
már meg nem indíthatja Önt? Ön kínon
s gyönyörön túl van, Ön egy felsőbb magasság
rezignált régióiból gőggel tekinti,
mily betanult s színlelt pózzal legyinti
a műgyönyör ütemes remegésére
e szép hölgyek fején a sok-sok frizuralaskát?
A bácsi most rám megütődve nézett,
s szólt: Fene enné az egészet,
de én még, uram, nem vacsoráztam,
s nőm őnagysága miatt itt kell lennem,
s nem lehet ennem,
s azt kell hallgatnom, míg e társaságot
Casals gordonkájáért eszi a frász itt,
hogy közben a gyomrom, a gyomrom
nekem belépti díj nélkül is
gordonkázik.
1911.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
