Ha a szerzéshez még nem is,
az eldobáshoz már e tájon
volt erőm, hitem, ravaszságom,
becsapva éber lelkem is.
Egyenként s titkon, mint aki
lopni készül, úgy tapogattam
s vetettem el mind hamarabban,
mi züllesztett reményleni.
Munkálkodom, az idő sürget,
tudjak még jókor megtagadni
mindent, hogy meg tudjak maradni
embernek, bár vaknak-süketnek!
Ritkul a táj, akár vonatban
a száműzött körül honán túl.
Szállok szédülten a világból
egy helyben állva, mozdulatlan.
Tudok már jól feledni, jól
csak állni, hű arccal előre,
súlyos csönddel tömörre tömve,
önzően, mint a kőszobor.
Keményedem, mint mag körül
a csontház. Mit kell megőriznem?
Ha feltör, megtudja majd isten,
keserűt nyelvén, emberül.
Forrás: Lélektől lélekig
