https://verskucko.com

Címke: távolság

  • Makay Ida: Végleges

    Akár egy régvolt csillag,
    az ismeretlen tengerek.
    Legendák. Elmerült korok.
    Úgy vagy messze.
    S éppúgy biztos.
    Mozdíthatatlan.
    Másíthatatlan.
    Végleges.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Üzenet, messzire

    Messze vagy, de foglak, elérlek.
    Legázolt kilométereken át
    ágyúk, gépek, villámok kezei
    viszik így, messzi, messziről
    a fényt és halált.

    Féltelek és fölragyogtatlak.
    A szivem fuldokló vihar.
    Vad varázsló, magamat bűvölöm,
    s megdermedek, míg megdermesztelek
    lelkem parancsaival.

    Messze vagy, de én nem eresztlek.
    Vágyaim éhes hadseregek.
    Vannak gépeim: leszögez a fény;
    ami enyém volt, mindig enyém
    és én sohasem feledek.

    Vannak gépeim: ami engem,
    az kell, hogy kössön téged is:
    nem segít szó, könny, semmi dac,
    ahogy enyém voltál, úgy maradsz;
    és üdvözűl, aki hisz.

    Kép, ne mozdúlj! – Ragyogva állsz
    szemeim fényszórója alatt:
    legyőzött kilométereken át
    vakítva hullanak reád
    az örök sugarak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somogyváry Gyula: Csillagok alatt

    Lenéznek rám az égi csillagok.
    Ők látnak téged. Csendes ablakod
    üvegjén át most mosolyogva néznek
    s tudom: becéznek.

    Milyen jó a csillagoknak!
    A lelkembe is beragyognak
    s elhozzák nékem a te képed
    -áthidalják a messzeséget-
    s homályán át az éjszakának
    látlak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marina Cvetajeva: Versek Blokhoz

    Elmész a messzi napnyugatra,
    az esti fényt meglátod ott,
    elmész a messzi napnyugatra,
    hófúvás törli el nyomod.
    Házam előtt, hó-némaságot
    átszelve, visz tovább utad,
    igaz szívű, Istentől áldott,
    ki lelkem fényessége vagy.

    Nem irigylem, hogy a te lelked
    rendíthetetlen célt követ.
    Én csókoktól sápadt kezednek
    húsába nem verek szöget.
    És neveden se szólogatlak,
    és nem nyújtom feléd kezem.
    Viaszos, szent orcád előtt csak
    távolról hajtom meg fejem.

    S a lassú hóhullásban állva,
    letérdelek a szűz havon,
    és a te szent neved kiáltva,
    az est havát megcsókolom
    ott, hol utad – hó-némaságot
    átszelve – vitt fenségesen;
    fényem, dicsőség kelyhe, áldott,
    uralkodj árva lelkemen!

    (Baka István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jevgenyij Jevtusenko: Bűvölő

    Tavaszi éjszakán gondolj reám
    és nyári éjszakán gondolj reám.
    És őszi éjszakán gondolj reám
    és téli éjszakán gondolj reám.

    Ha lennék tőled oly távol talán,
    mintha más ország volna a hazám,
    ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
    hanyattfeküdve, mintha óceán
    habja himbálna, lágyan és puhán,
    add át magad ott is nekem csupán.

    Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.
    Nappal minden fonákjára kerül;
    imádjanak, lengjen tömjén körül,
    gondolj nappal – búdul vagy élvedül –
    elméd mire gondolni kényszerül;
    de éjszaka rám gondolj egyedül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Távoli zongora mellett

    A hangok ömlenek a zongorából,
    Mint illatos teából száll a gőz.
    Lassan simítja arcomat a mámor
    És bennem most száz élet kergetőz.

    Mártának hangja jut eszembe mostan,
    Oly bársonyos volt s ez nem az övé.
    Szegény, talizmánt tőle nem is hoztam.
    Szemem mered a zongora fölé.

    A csókos ajka itt remeg előttem,
    Ó jaj, hogy tőle messze elvetődtem,
    Ó jaj, emléke mért olyan erős?

    Hová kell mennem? Nem enyhít a Távol.
    És hangok ömlenek a zongorából,
    Mint illatos teából száll a gőz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Csillag

    Olyan messziről ért el hozzám a szemed,
    Mint távoli csillagok fénye, melyek
    Talán le is hulltak már az égről, mire szemem
    Sugarukat felfogta.
    Mire a fényévek elhozták hozzám szemed sugarát,
    Már nem is én vagyok, akit látsz
    S én úgy gondolok reád és nézlek életem peremén,
    Mint fénylő valóságra.
    Csillag,
    Millió élet lehet benned és gyantás erdők,
    Madár lehet benned és boldog, őszinte emberek.
    Fényed a szemem éri,
    De már tudom,
    Hogy rég lehulltál a mocskos tejutak végtelenjén.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szőcs Kálmán – Te is tudod

    Esik eső,
    szakad, szakad,
    szeretnélek,
    de nem szabad.

    Te is tudod,
    tudom én is,
    nézzük egymást
    mégis, mégis.

    Törvény, szokás,
    szabott szabály,
    ajtó, asztal,
    ház a határ.

    Te is tudod,
    tudom én is,
    várjuk egymást
    mégis, mégis.

    Beborul, és
    kinyíl az ég,
    minden éjjel
    megyek eléd.

    Te is tudod,
    tudom én is,
    messze vagyunk
    mégis, mégis.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Vitó Zoltán – Szerelem

    Megszűnt a tér: nincs „messze”, nincsen „távol”,
    amióta tudom, hogy létezel:
    Hol éppen vagy, a Föld bármely pontjáról
    mindegyik percben hozzám érkezel.

    Ha megsimítsz egy tárgyat, amint bárhol
    gondolatban nálam feledkezel,
    én érzem itt, hogy szívem száz gondjából
    az a simítás egyet elemel…

    Magányából az „én” és „te” kilábol,
    mely külön értelmetlen félbe szel;
    csak a tündöklő „Te meg én” világol;

    értelmes egy velem együtt leszel: –
    Én vétkezem, amikor Te hibázol,
    engem őrzöl, ha magadra vigyázol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Füst Milán: A teli hold …

    A teli hold
    Incselkedjék véled, álmodban, kedves!
    Kedves! Ki messzi nyugszol innen, elhagyott!
    Álmodj velem, lelkemnek derűsebb fele
    S a fénymezőn, mely ablakodra süt
    Láss járni engemet, selyemruhában, gazdagon!

    A teli hold
    Vetítse most elmédbe csalfa képeit,
    Ki messzi nyugszol innen, kedves elhagyott!
    Kérlellek! Álmodj velem! – Most minden elhagyott,
    Most boldog az, ki végtelent szeret!
    … Ó boldogabb, nálam sokkalta boldogabb
    Holdfényes alakom, ki jár előtted messzi
    Szép holdvilág-mezőn s mosolygó
    Sugár-bokrétát nyújt feléd!

    Forrás: Lélektől lélekig