Magadnak aki könnyű voltál,
miért vagy súly a nyakamon?
Ezt a mázsás ürességet
lerázni, hol a hatalom
Forrás: Lélektől lélekig
Magadnak aki könnyű voltál,
miért vagy súly a nyakamon?
Ezt a mázsás ürességet
lerázni, hol a hatalom
Forrás: Lélektől lélekig
A Szaharában jártam egyszer, régen,
A napperzselte sivatagfövényen.
A pusztának a Számum nekivágott,
Megálltak remegve a karavánok.
A homokot a szél seperte zúgva,
Meglapult ember, állat összebúva
Én kitártam a kebelem a szélnek,
A szélkavarta, roppant, üres térnek.
Akkor, nézve a nagy kietlenséget, –
Egy vándorporszem a szívembe tévedt.
Ő megpihent, a szívem védi, ója –
De lettem én a földnek bujdosója.
Örökkön-szomjas, elátkozott lélek,
Akit a Számum hagyatéka éget:
Egy porszem csak, de szívemhez tapadt
És benne van az egész sivatag.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy madár ül a vállamon,
Ki együtt született velem.
Már oly nagy, már olyan nehéz,
Hogy minden léptem gyötrelem.
Súly, súly, súly rajtam, bénaság,
Ellökném, rámakaszkodik,
Mint egy tölgyfa a gyökerét,
Vállamba vájja karmait.
Hallom, fülemnél ott dobog
irtózatos madár-szive.
Ha elröpülne egy napon,
Most már eldőlnék nélküle.
Forrás: Magyar Kurír