Címke: teremtés

  •  Oravecz Imre: Hopik könyve

    A FÖLDRŐL, TŰZRŐL, VÍZRŐL, LEVEGŐRŐL

    Föld az, ami föld alakját ölti,
    és a föld rendjéhez igazodik a mindenségben, tűz az, ami a tűz alakját ölti,
    és a tűz rendjéhez igazodik a mindenségben, víz az, ami a víz alakját ölti,
    és a víz rendjéhez igazodik a mindenségben, levegő az, ami a levegő alakját ölti,
    és a levegő rendjéhez igazodik a mindenségben.

    AZ ELSŐ VILÁG TEREMTÉSE

    És elhatározásra jut Taiova,
    és parancsot ad helytartójának, Szotuknangnak,

    és földet vesz ki Szotuknang a mindenségből,
    és a földből megteremti az első világot,
    és törvényeket ültet az első világba,
    és nevet ad az első világnak, és a mindenségbe helyezi,

    és földet vesz ki Szotuknang az első világból,
    és a földből megteremti a növényeket,
    és szívósságot ültet a növényekbe,
    és nevet ad a növényeknek,
    és az első világba helyezi őket,

    és földet vesz ki Szotuknang az első világból,
    és a földből megteremti az állatokat,
    és alázatot ültet az állatokba,
    és nevet ad az állatoknak,
    és az első világba helyezi őket,

    és földet vesz ki Szotuknang az első világból
    és a földből megteremti az embereket,
    és bölcsességet ültet az emberekbe,
    és nevet ad az embereknek,
    és az első világba helyezi őket

    és szemügyre veszi Szotuknang az első világot,
    szemügyre veszi
        az első világ törvényeit,
        az első világ növényeit,
        az első világ állatait,
        az első világ embereit,

    és a törvények közül kiválasztja a megértést,
    és megteszi az első világ törvényének,
    és a növények közül kiválasztja a négylevelet,
    és megteszi az első világ növényének,
    és az állatók közül kiválasztja a kígyót,
    és megteszi az első világ állatának,
    és az emberek közül kiválasztja a halászt,
    és megteszi az első világ emberének.

    A TEREMTÉSRŐL

    A Teremtés ajtó;
    amely a semmiből a valamibe nyílik,
    és sarokpántján öröktől fogva jár.

    SZILIOMOMO ÉS PALAOMAUKI II

    Mint hónapok óta minden este,
    Sziliomomo kint áll az ablak előtt,
    és Palaomaukit nézi,

    Palaomauki bent ül a házban,
    és őrlőkővel kukoricát őröl,

    éppen kedvenc virágukról
    a sündisznókaktusz kehelyalakú
    virágáról beszélgetnek,

    Palaomauki úgy találja, hogy cinóberpiros,
    Sziliomomo úgy véli, hogy inkább karmazsinpiros,

    ezen elvitatkoznak egy darabig,

    Sziliomomo már éppen
    vissza akarja vonni a véleményét,
    amikor Palaomauki váratlanul
    abbahagyja a kukoricaőrlést,
    kezét ölébe teszi,
    és igazat ad Sziliomomónak,

    Sziliomomo majd ki ugrik a bőréből örömében,
    mert Palaomauki ölbe tett kezével végre azt jelzi,
    hogy figyelmét teljesen neki szenteli,
    és hajlandó hozzá menni feleségül,

    a sündisznókaktusz kehelyalakú virága kinyílott.

    A NYÁRI TÖLGYERDÖ HAJNALI LEHELETE
       “(Kojavesima, Sziliomomo testvérbátyja beszéli aki járt messze északon)“

    Mihelyt megpillantod a nyári tölgyerdőt, és mondjuk, egy elvirágzott csipkebokrokkal teli füves tisztást keresztezve vagy egy kiszáradt patak medrében felfelé kapaszkodva közeledsz feléje, először szárazságot érzel a levegőben, ha nem látnád, hogy mindent belepett a harmat, azt hihetnéd, dél van, aztán minden átmenet nélkül melegbe ütközöl, fel vagy öltözve, mégis, mint az öledben alvó macska testének hője, áthatol a ruhádon, majd pár lépés megtétele után hirtelen illatok tódulnak az orrodba, száraz avar, harangvirág, vadlucerna, fürtös zanót, rókagomba, meténg, szamóca, és még ki tudja, minek az illata, egyetlen hasonlíthatatlan illatot alkotva, és egyszeriben rájössz, hogy ez a szárazság, ez a meleg, ez az illat együtt a nyári tölgyerdő lehelete, és a felfedezés feletti örömödben a csábításnak engedve, a kötelező óvatosságról megfeledkezve, feszes bőrrel és remegő orrcimpákkal egyre beljebb hatolsz ebbe a leheletbe, egészen addig, amíg a nyári tölgyerdőhöz nem érsz, és az űzött vad nyomát szem elől vesztve magad is leheletté nem válsz.

    EOTOTO ÉS AHOLI AZOKRÓL, AKIK ÉRTIK A TEREMTŐ TERVÉT, ÉS AZOKRÓL, AKIK NEM ÉRTIK A TEREMTŐ TERVÉT

    Akik szívükben érzik az élet jóságát és céljának komolyságát,
    és egymás iránt nemes érzelmeket táplálnak,
    és elvetik a nemtelen érzelmeket,
            azok értik a Teremtő tervét,
    akik szívükben nem érzik az élet jóságát és céljának komolyságát,
    és egymás iránt nem táplálnak nemes érzelmeket,
    és nem vetik el a nemtelen érzelmeket,
            azok nem értik a Teremtő tervét.

    EOTOTO ÉS AHOLI A SZERETETRŐL I.

    A szeretet a Teremtő szándékának megértése,

    a szeretet színhelye a Földtest,
    a szeretet kezdete a világosság,
    a szeretet módja az odaadás,
    a szeretet eszköze az alázat,
    a szeretet útja a követés,
    a szeretet iránya a közeledés,
    a szeretet jelentése a bizonyosság,
    a szeretet célja a tökéletesedés,

    a szeretet minden ember kötelessége.

    SZILIOMOMO ÉS PALAOMAUKI KÉRÉSE TAIOVÁHOZ

    Ó,
    urunk,
    add,
    hogy legyen még gyerekünk, add,
    hogy legyen még legalább öt gyerekünk, még öt gyerek elég lenne,
    mondjuk,
    még négy fiú
    meg még egy lány,

    persze,
    lehet több is,
    de ha egy mód van rá,
    kevesebb ne legyen,
    arra kérünk,
    nem mintha nem szeretnénk azt a kettőt,
    Polipkoimát meg Hopaqát,
    aki van,
    szeretjük mi őket,
    nagyon is szeretjük,
    csak hát olyan nagy bennünk a szeretet,
    hogy úgy érezzük,
    túl sok két gyerekre,
    még legalább ötre futná belőle,
    olyan nagy,
    kérünk,
    teljesítsd a kérésünket,
    hidd el,
    mindnyájan jól járunk,
    nekünk nagyobb lesz az örömünk,
    neked meg nagyobb lesz a dicsőséged.

    AMIT SZILIOMOMO MONDOTT PAVATINAK, MIKOR ELHIBÁZTA AZ ŐZET

    Ma elhibáztam az őzet,
    de nem szidott össze érte
    otthon a feleségem, Palaomauki,
    és nem mondta,
    hogy ez annak a jele,
    hogy öregszem,

    szerintem ez annak a jele,
    hogy ő is öregszik,
    és egyre jobban megérti,
    hogy öregszem.

    SZILIOMOMO ÖREGKORÁBAN

    Itt ülök kint, a ház előtt,
    a nagy, viharverte,
    töredezett szélű, lapos homokkövön,
    amelyet még néhai apai nagyapám,
    Maszaviszteva görgetett fel ide
    a völgyből ülőkének,
    és amely része a földnek,

    itt ülök,
    és néhai apai nagyapámra,
    Maszavisztevára gondolok,
    aki után csak ez a nagy, viharverte,
    töredezett szélű, lapos homokkő maradt,
    amikor maga is része lett a földnek.

    Búcsú az ifjúságtól

    Jó volt az izmok rugalmassága,
    a feszülés
    és ernyedés,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a csontok szilárdsága,
    a tartás
    és keménység,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a láb fáradhatatlansága,
    a könnyűség
    és fürgeség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a kéz biztossága,
    a nyugalom
    és rezzenetlenség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a szem élessége,
    a megpillantás
    és felismerés,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt az elme fogékonysága,
    a kíváncsiság
    és merészség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a gondolatok szárnyalása,
    a magasság
    és mélység,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a szív tisztasága,
    a gyanútlanság
    és őszinteség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt az érzések izzása,
    az öröm
    és elragadtatás,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    Haldokló dala I.

    Éltem,
    nem bánom hát,
    hogy meghalok.

    Haldokló dala II

    Hosszú utat kell megtennem a haláltól a születésig.
    De nem félek, mert megint lesz erőm.

    SZILIOMOMO ÉNEKEIBŐL

    Tavaszi ének

    A sárga Nap-házban meleg-gyermek ül és játszik,
    a fehér felhő-házban eső-gyermek ül és játszik,
    a kék levegő-házban szél-gyermek ül és játszik,
    a fekete Föld-házban csíra-gyermek ül és játszik,
    a piros szív-házban öröm-gyermek ül és játszik.

    Böjti ének

    Uram, könyörülj rajtam,
    vedd el éhemet,
    vedd el szomjamat,
    hogy minden gondolatomat
    neked szentelhessem.

    Ének legénykorából

    Csosovi hegyén felhő ül,
    az oldalban süt a Nap,
    de a csúcs felett borult az ég,

    ma nem láttam Palaomaukit,
    az arcom mosolyog,
    de a lelkem bánatos,

    Csosovi hegyén felhő ül.

    Forrás:

  • Pilinszky János: Minden lélekzetvétel

    Minden lélekzetvétel megsebez,
    és leterít valahány szívverés.
    Különös, hogy a tenger halhatatlan,
    holott minden hulláma végítélet.

    Hogyan is igazítja sorsát,
    az öröklétet, Isten, a teremtés
    mindörökre veszendő mezejében?

    Mint a füvek lemondó élete,
    mint a halandók egy-egy szívütése,
    olyan lehet végülis a dicsőség,
    Isten nyugalmas boldogsága.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: A világ megteremtése

    Igen, tudom, még nem volt a világ,
    Csak az erők nyugalmas vize,
    Fojtott dühű, nagy vize,
    Nem volt még hal se, de halat akart,
    Nem volt még dal se, de dalolni akart,
    Asszony se volt még, isten se volt még,
    Vagy isten volt-e az egészen férfi,
    Egészen gyermek, nem tudom,

    • Most munkás lehet, vagy talán költő,
      Hiszen mindegy a munkás, a költő –
      Ő volt még egyedül, nagyon magába,
      Mint én vagyok most, olyan magába.
      Tehetetlen volt, csak szeretet volt,
      Társat akart és csak szeretet volt.

    Nem tudott tán még beszélni se,
    Nem tudott tán már hallgatni se,
    Társakra gondolt, asszonyra gondolt,
    A te víg, meleg szemedre gondolt,
    Aki ha látná, nagyon szeretné,
    Aki ha lenne, nagyon szeretné,
    Frissen fürödve jobban szeretné.
    A te víg, meleg szemedre gondolt
    S a vízbe lépett,
    A víz fölbömbölt, ahogy belépett,
    Elnyelte, mint a villámot az éj
    És ő lesüllyedt a fenekéig,
    Feneketlen víz nincs-fenekéig.

    A víz felhőkbe szállt a szíve fölött,
    Jéghegyekké vált a háta mögött,
    Akkor születtek a hideg csillagok,
    Akkor születtek a meleg napok,
    Ő volt még egyedül, nagyon magába,
    Társat akart és csak szeretet volt,
    Terád gondolt és az, az megölte,
    Meglеtt a világ – csak szeretet volt –
    Akkor megölte.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Szólongatás

    Harmatcseppé válik szájadon a szó.
    Azt mondod: fa –
    és erdőstül állnak elibém a fák.

    Azt mondod: kő –
    nem aszfalt s nem beton,
    de szikla szúr a víz alatt.

    Azt mondod: rét –
    és lassú buborékkal
    gyöngyök és gyűrük szállnak fel a mélyből.

    Azt mondod: szép –
    és tulipánt hajt a hajnal
    s kötényünk megtelik kankalinnal.

    Azt mondod: én –
    és sápadt tűzben égsz,
    mint nyári délben gyújtott gyertyaszál.

    Azt mondod: nyár –
    és gyíkok lihegnek forró köveken,
    kisül a földből a virág-gyökér.
    És illattal pupozva a Tejúton ballag
    egy júliusi szénásszekér.

    Azt mondod: ősz –
    és áfonyával telik meg harminc szőlőskosár.

    S mikor már majdnem minden elfogyott:
    piros pecsét van a szájad helyén,
    mikor a nevemet lassan olvasztgatod.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karinthy Frigyes: Az Ige így született

    Testvéreim, farkasok, gyönyörű leopárd,
    foltos hiéna, bátyám és rokonaim mind,
    páva, cifra kuzin, nagynéném, zöld papagáj,
    otromba, bölcs elefánt, mókás maki, bánatos marabu,
    elbujtam itt a bokorban, hagyjatok egy kicsikét,
    a Bozót Törvényét jól ismerem én,
    kutyával ugatok, üvöltök a sakállal,
    de ez most nem szemeteknek szól,
    mindenre könyörgök!

    Friss koncot hagytam a tisztáson, rágjátok le sietve
    (mindjárt jövök én is), csak ezt a pár jelet itt
    hadd karmolom csorbult körmömmel a barlang sziklafalába,
    hogy visszataláljon százezer év múlva eltévedt utódom.
    Magamban hadd makogok, hadd hallja fülem csak
    a hangot, a hangot, a tompa zörejt, mit a Lélek
    szorít ki, belülről, kifelé fordult zabáló bestiaszámon.

    Valami van itt, valamit szimatolok,
    amivel együtt ketten vagyunk csak égi vizen,
    vízi mezőkön –
    önmagam és én – én és ő – apja nem én
    vagyok – s ő mégse apám.

    Van valami, más, mint az a Törvény,
    van Valaki, kit nőstény nem szült, hím sose nemzett,
    nem anyaméhből származik, itt születik most
    makogó két vastag, cserepes ajkam
    kínjában széttárt nyílása közül,
    buggyanó könnyek magzatvize mellől,
    ahogy előrebukó torokkal
    hörgöm el az új jeladást: is-ten…
    is-ten… is-te-nem könyörülj!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Hephaistos

    Lendült, szökött az első mozdulat:
    karjának izmát érzé már a sánta,
    mely szinte végtelenbe szétszaladt
    s a gyors bolygók terét magába zárta.

    A második: görcsös volt. Elgyötörte
    egy pontra szegzett szívós indulat,
    mely álmodott fenn-fénylő pajzsokat
    és rejtett kincsek századát a földbe.

    Pinty-csőrnél gyengébb volt a harmadik,
    csöpp rezdülés a két nagy társ tövében,
    fürödve az erő fölöslegében.

    Onnan való, ahol békénk lakik,
    hol tág kút tátong mindennek szívében,
    s a tett boldog, ha benne alhatik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: A teremtés utolsó napja

    Az állatok kicsit odébb álltak,
    a lélegzetnek csak a lehét kapták,
    nem az egész lélegzetet.
    Így jutott nekik agyag-agy,
    de kárpótlásuk: ember-szemek.

    Ők az almából se kaptak,
    mi nyeltük le a tudatot,
    így lett vagyonunk a világ,
    s ők a szegény ártatlanok.

    Az az órjási lélegzet,
    ami életet lehell,
    az teremti féltestvéreink,
    s bélésnek belénk rejti őket el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Csodálatos

    Miért keresnék távoli csodákat?
    hiszen, hogy élek, maga is csoda!
    Csodálatos, hogy volt idő: nem éltem,
    csodálni ezt meg nem szűnök soha.

    Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,
    csoda, hogy érzek és gondolkodom,
    képzeletemben képek szárnyasodnak
    s betűhálómmal őket elfogom.

    Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?
    Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?
    Mért éppen én s nem ő, vagy tán a másik
    e furcsa szellem titkos búhelye?

    Csodálhatnám a napot és a holdat
    s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;
    de mért szállnék a messzi csillagokra,
    hiszen csoda az én kis életem.

    És új életek szakadtak belőlem,
    oly egyszerű és mégis oly csodás,
    ahogy a rügyből a levél kipattan,
    mégis mi hát egy új fogantatás?

    Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,
    mi a remegés, mi a félelem?
    S mily különös, úgy csüngni mindhalálig
    egy idegen, egy másik életen.

    A gyerekem az életemnek mása,
    ő én vagyok, de mégis Ő maga.
    Csodáltam őt, amikor járni kezdett,
    mikor kibuggyant legelső szava,

    s hogy egyre nőtt, akkor már félni kezdtem:
    lehetséges, hogy Ő még Én vagyok?
    s mikor benne is képek szárnyasodtak,
    akkor éreztem, hogy már elhagyott.

    Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
    s ahány ember, megannyi képzelet.
    Mindenki lát, csupán röptén elfogni
    kevesen tudják ám a képeket,

    művésznek mondják az ilyen varázslót,
    aki szavakba, színbe, kőbe vés,
    de honnan ez, én is miként csinálom?
    Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.

    Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!
    Azt sem tudom, miből, meddig, hogyan?!
    Akár a mag, amely egy sziklacsúcson
    gyökeret ver s kövek közt megfogan.

    A szél a gyönge magvat elsodorja,
    de erős az élet és megtapad…
    Csodálatos az élet és hogy élek
    s hogy én is adtam életmagvakat!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos: Templom

    Szóltam: Uram, az én imám merész,
    a templom-ívük keskeny és nyomott.
    És szólt az Úr: Fiam, légy építész,
    magadnak építs bátor templomot.

    Forrás: Lélektől lélekig


  • Juhász Gyula: KÉRDÉS

    Nagy ismeretlen, ó mondd meg nekem,
    Magányos-e a szörnyű végtelen,
    Egyedül állasz a világ fölött,
    Mint óriás rab, örök száműzött?

    Mikor teremtő szent láz tüze éget,
    Nem kutatod-e át a mindenséget,
    Hogy valakire lelj, aki megért
    S veled csodálja lelked remekét?

    Nem dobban-e meg óriás szíved,
    Mikor szavadra egy világ siket
    S csak tűnő törpék néznek lábaidra,
    Egek egébe néző örök szikla?

    Talán szíved nincs. Közönyös szemed
    E mély világ titkára rámered
    S mint kevély jéghegy, csillogva úgy néz le
    Hervadt rózsára, eltiport vetésre?

    Forrás: Lélektől lélekig