Karinthy Frigyes: Az Ige így született

Testvéreim, farkasok, gyönyörű leopárd,
foltos hiéna, bátyám és rokonaim mind,
páva, cifra kuzin, nagynéném, zöld papagáj,
otromba, bölcs elefánt, mókás maki, bánatos marabu,
elbujtam itt a bokorban, hagyjatok egy kicsikét,
a Bozót Törvényét jól ismerem én,
kutyával ugatok, üvöltök a sakállal,
de ez most nem szemeteknek szól,
mindenre könyörgök!

Friss koncot hagytam a tisztáson, rágjátok le sietve
(mindjárt jövök én is), csak ezt a pár jelet itt
hadd karmolom csorbult körmömmel a barlang sziklafalába,
hogy visszataláljon százezer év múlva eltévedt utódom.
Magamban hadd makogok, hadd hallja fülem csak
a hangot, a hangot, a tompa zörejt, mit a Lélek
szorít ki, belülről, kifelé fordult zabáló bestiaszámon.

Valami van itt, valamit szimatolok,
amivel együtt ketten vagyunk csak égi vizen,
vízi mezőkön –
önmagam és én – én és ő – apja nem én
vagyok – s ő mégse apám.

Van valami, más, mint az a Törvény,
van Valaki, kit nőstény nem szült, hím sose nemzett,
nem anyaméhből származik, itt születik most
makogó két vastag, cserepes ajkam
kínjában széttárt nyílása közül,
buggyanó könnyek magzatvize mellől,
ahogy előrebukó torokkal
hörgöm el az új jeladást: is-ten…
is-ten… is-te-nem könyörülj!

Forrás: Lélektől lélekig