https://verskucko.com

Címke: természet

  • Bella István – Mire meglelnek

    A csönd, a hallgatás nagyobb világ,
    hogysem egyedül cipelni lehetne,
    nagyobb földrész a szerelem,
    hogy egyedül bejárni lehetne,

    éhesen, világra éhesen
    nyílt tájaidra így vetődtem,
    bejárni ami kénytelen,
    visszatalálni szülőföldem,

    a vér nádasa lobog itt,
    ártatlan vizek, tükröző nyárfák,
    zsombék-öl, fű-haj boldogít,
    egy tükör nekem adja árnyát,

    hogy vissza ne találjak, esik,
    s elmos mindent a nyomomban
    hulló csillagok keresik,
    s hiába, azt, aki voltam,

    mire meglelnek – nyár vagyok,
    és ősz és tél és újra lángzó
    tavasz, mert beléd változok,
    földem, vándorló virágszóm.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kormos István – Vallomás régholt költő hangján

    Sirály vízre csapódó
    szerelmem kötő-oldó
    hurcolász színed elébe
    hurcolász három holló

    Elmerül libeg felszáll
    vízgyöngyös liliomszál
    tejfehér ködök takarnak
    hét kócsag körbe kószál

    Álmom öblén kutatlak
    a nap rád nyíló ablak
    a hold az aranyszárcsa
    száll keletről nyugatnak

    Bukdos zöld békalencse
    buzogány-tengerben fel-le
    szélvetés hóaratás
    árnyéka borul fejemre

    Sulyom sás szittyó káka
    mohafalak homálya
    dobok vad buffogása
    szívem harangozása

    Forrás: Szívzuhogás

  • Csoóri Sándor – Rossz églakó lennél

    Nem látok mást, csak a testedet látom,
    birodalomnyi hajadat szélben és betegágyon;
    nem ismerek mást, csak amit te szerethetsz,
    amit a gyors napokból magadhoz közelengedsz.

    Üvegcserép a dombon a sár fölé téged vetít,
    lekicsinyített égben jársz, sétáltatod a szemeid,
    madár- és felhő-forgalomban sutább vagy, mint a Nagykörúton,
    rossz églakó lennél s ezt én már régen tudom.

    Bokádhoz vadfű illik, vadmályva, mátrai gyom,
    kőfolyás, vízfolyás, parázna bazsalikom,
    földön fetrengő harangszó, nem amely szélbe temet.
    Ágyadba tudsz te csalni katicabogarat s csipkézett tölgylevelet.

    Nincs nálad nekemvalóbb, nőneműbb test, nőneműbb mosoly,
    nomád maradtál, mint a szél s nászéjszakázó kökénybokor;
    ha mezítláb holnap fűre lépsz, bársonyos leszek belül,
    s mit bánom én, hogy a világ szálkásodik vagy ércesül.

    Háború készül újra, mozdulnak már a jövendő romok.
    Sötét szemüveget visel az ég is, mint a puccsista tábornokok,
    de ha golyókkal kell is együtthálnunk, ott leszel velem,
    ott virraszt majd a kezem lüktető nyakereden.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Utassy József – Tüzem, lobogóm

    KÉREM! én eddig hallgattam csak,
    mert jól tudom, mi lesz a sorsa
    a szeleburdi szilvafákon
    kék csillaggá robbant rügyeknek.

    Mondják, mikor az ózdi kórház
    műtőjében Kiss Margit megszült:
    barkát borzolt a szél, s az utcán
    kizöldültek a vasporos fák.

    Forrás: Szívzuhogás

  • József Attila – Áldalak búval, vigalommal

    Áldalak búval, vigalommal,
    féltelek szeretnivalómmal,
    őrizlek kérő tenyerekkel:
    búzaföldekkel, fellegekkel.

    Topogásod muzsikás romlás,
    falam ellened örök omlás,
    düledék-árnyán ringatózom,
    leheletedbe burkolózom.

    Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e,
    szívemhez szívvel keveredsz-e, –
    látlak, hallak és énekellek,
    Istennek tégedet felellek.

    Hajnalban nyújtózik az erdő,
    ezer ölelő karja megnő,
    az égről a fényt leszakítja,
    szerelmes szívére borítja.

  • Áprily Lajos – Virág-ének

    Virág voltam. A rét zenéjét
    sugaras szélben hallgattam én.
    Rámnézett egy ifjú leány, és
    elvörösödtem hevesen én.

    Aztán jött egy fiú – sietve –,
    s letépett, mint egy gondolatot.
    Tűz szaladt szét az ereimbe,
    mikor ajkához odatartott.

    Aztán a leány hajába
    tűzött s elfutott nevetve.
    Éreztem, hogy hervad a szirmom,
    s boldog voltam – így veszni meg!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kisfaludy Károly – Alkonyi dal

    Im kedvesem édes! kék hegyen túl
    a nap remegő sugára leszáll,
    és tiszta gyepágyon lágy pihenésre
    oly biztosan int a berki homály.

    Ott gyenge fuvalmak játszva susognak,
    s hű párja körül a fülmile zeng,
    és illatözönben zöld koszorúkkal
    a boldog aranykor képe dereng.

    Ott messze irígylő vizsga szemektől
    a földi szokás rabféke szakad:
    csak a szerelmemnek égi hatalma
    vesz kényeket és új kénybe ragad.

    S mint parti virággal víg ölelésben
    a feldagadó habba vegyül,
    úgy kéjledez éltünk egybe ömölve,
    míg a gyönyörűség mélyibe dűl.

    S mint a füzes ingó lombjain által
    a holdnak ezüst világa ragyog:
    a teljesülés szép álma felettünk
    még bájos alakban lengeni fog.

    Jer, kedvesem édes! a tavasz illan,
    s a fülmile nyájas zengzete múl,
    majd éji leheltén a komor ősznek
    a csermelye fagy, a rózsa lehull.

    Míg bátor erőben kérkedik a lét,
    és a liget ernyős rejteket ad,
    most éljük az éltet, hervad is az bár,
    a múltnak azért emléke marad.

    Nézd a magas égnek csillagirását,
    mely érzeni és szeretni tanít!
    O hadd szemeidben visszaragyogni,
    mit lelkem epedve s égve gyanít.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Juhász Gyula – Dús őszi nap…

    Dús őszi nap: talán ez az utolsó
    S talán azért is oly szép. Bús remek.
    Pereg az akác lombja és az orsó,
    Sorsom orsója is gyorsan pereg.

    A nap most ontja aranyát pazarlón,
    Hogy megremeg e fényben a levél,
    És néha szél jön, s csöndes viharzón
    Aranyeső hull, haldokló, ledér.

    Ó nap: te is búcsúzol már e tájról,
    S tűnt nyári ünnepek fényét viszed,
    A tarlón már szürkül az őszi fátyol,
    S dérrel derűsek már a reggelek.

    A csorda már a kora délutánban
    Ballag haza, az árnyék egyre nő,
    S az őszi rózsák hervatag hazája
    Szelíden vár: a boldog temető.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Illyés Gyula: Április

    Forog a vízimalom, be jó
    rádgondolnom a vízimalomról!
    Repül a vadgalamb, be jó
    rádgondolnom a vadgalambról!
    Míg körül megtavaszodik.

    Ahány rezzenést tesz a föld,
    be jó,
    veled cinkosan összeölt.

    Fütty harsan, felhő utazik
    Ég, csillagaival, rét, illataival,
    be jó,
    veled titkosan összevarr.

    Sőt a sárban a cinke-lábnyom.

    Be jó tudnom, és be jó látnom,
    minden terád is tartozik.

    Élsz, velem, ezen a világon!

    Forrás: Szívzuhogás – Szerelmes versek antológiája

  • Buda Ferenc: Mese

    Kőország
    kővilág
    kőfákon
    kő az ág

    kőágon
    kőmadár
    kőtolla
    hulldogál

    Kővirág
    kőfelhő
    kővölgyben
    kőpatak

    kőhegyen
    kőerdő
    kővízben
    kőhalak

    Vénségеs
    kőjuhász
    kőnyájra
    ő vigyáz

    köréten
    kőjuhok
    fű is csak
    kő jutott

    Kőégen
    kő a nap
    kisbojtár
    bújj elő

    ostorod
    kapd elő
    s kő kövön
    nem marad!


    Forrás: PIM