Olyan piciny vagyok, a tenyeredbe férek.
Tartsál itt magadnál, így, most már nem félek.
Báb voltam iszapban, a fény hív megszületni,
Szivárványszín szárnyam napfényben fürdetni.
Szárnyaim kibontva repülnék az égig,
Hullámzó víz tükrén a pillanatnyi létig.
Mesélnék én neked szebbnél szebb képeket,
De kérész életem te meg nem értheted.
Itt hagyom hát neked levetett ruhámat,
Ne tedd el emlékbe, élj te csak a mának.
Ti emberek oly gyarlóak vagytok.
A pillanatnyi létről ódákat daloltok.
Nem tudjátok mégsem, milyen szép az élet:
Egyetlen percig élni…, élni szenvedélynek.
Ne zárd be tenyered, mert rabom leszel,
Szívedből egy darabot már így is elviszek.
Nyújtsd ki a karodat, engedj el szabadon,
Nászom után életem a víznek adom.
Könnyet se hullajts, majd jövök…
Életem a létben így – általad – lesz örök.
Forrás: Lélektől lélekig
