https://verskucko.com

Címke: tisztaság

  • Sík Sándor: Fehér mezők

    Itt sárba fúl a fehérfátylú tél.
    Itt rút lucsok les a hulló pihére.
    Oda vágyom, ahol a hó fehér.

    Fehér, fehér, minden, amerre látok.
    Hóköntösű, nagy, hallgató mezők.
    Kóbor szelek járják a hóvilágot.

    Sok dudorászó, füttyös, fürge szél.
    A nap szikrát vet a patak jegére.
    Oda vágyom, ahol a hó fehér.

    Hűsfényű, hideg, holdas éjszakákon
    A föld egy néma, óriási alvó,
    A hold egy fényes, ígéretes álom.

    Minden halott, és mégis minden él.
    Alvó világok. Csírázó világok.
    Oda vágyom, ahol a hó fehér.

    A hómezők nagy titkokról dalolnak.
    Az ő daluk az erő és a szépség,
    Az ő daluk a tegnap és a holnap.

    A hómezőkön halkkal jár a tél,
    Csendes dalokkal, hamiskás mosollyal,
    Oda vágyom, ahol a hó fehér.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Salamon Ernő: Egyszerű

    Mint az útszéli víz, maradok,
    mint az útszéli víz, megyek,
    nézz belém, megragyogok,
    s eltorzulok veled.

    Mint az útszéli víz,
    füvetlen, dísztelen,
    élek magányosan,
    élek egyszerűen.

    Ízem érezheted,
    a színem láthatod,
    magad itathatod,
    a lábad moshatod.

    Sima, ha simogatsz,
    süket, ha megcsaholsz,
    megérthetsz, ha akarsz,
    elérsz, ha lehajolsz.

    1935.

    Forrás: eternus.hu

  • Dsida Jenő – Meghitt beszélgetés a verandán

    Csodálatosan békés délután.
    Benne van teljes életünk.
    Ülünk egymással szemben,
    beszélgetünk.

    Egyszerű és jó vagyok,
    mint világ fölött lebegő
    madár. Te átlátszó vagy,
    tiszta, mint a levegő,

    mint üvegkorsónk friss vize,
    melyen átcsillan a nap.
    Én szomjas vagyok
    s te nem tagadod meg tőlem magadat.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Kosztolányi Dezső – Csöndes, tiszta vers

    Nincs semmim, így megyek magamban,
    tip-top szelíden, csendesen,
    s ha éjjel bántanak a rablók,
    kitárom két üres kezem.

    A rablók sírnak velem együtt,
    olyan-olyan szegény vagyok,
    mint a kisded első fürdetőjén,
    s mint a teknőn a halott.

    De tart a föld ez az enyém még,
    feszül az ég fejem felett,
    s kitárom az örök egeknek,
    örök – mezítlen testemet.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Jean Claude Ibert – Mert

    Mert hitt a virágokban,
    a földben, az égben, a tengerben,
    a fájdalomban, a régi szerelemben,
    mert az életben tévedezett,
    mert egyszerű volt és mohó,
    és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
    mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
    mert feláldozta magát a mágusoknak,
    mert nem tudta bűnét,
    se erényét, se éhségét, se bátorságát,
    mert csúnyának látta magát,
    és imádkozott a katedrálisokban,
    mert a holdra figyelt,
    az éjszakára a nyári mezőn,
    eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
    mert boldog volt nagyon,
    mert lelke nyugalmas parcellákra
    szabta az időt,
    mert idegen volt itten,
    mert hitt a csodákban,
    az igazság szörnyetege egy napon
    hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
    hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,
    mert szép volt,
    mert elege volt
    abból a világból, ahol az emberek
    nem tudnak emberi nyelven szólni már.

    (Pór Judit fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

    Tegnap harangoztak,
    holnap harangoznak,
    holnapután az angyalok
    gyémánt-havat hoznak.

    Szeretném az Istent
    nagyosan dicsérni,
    de én még kisfiú vagyok,
    csak most kezdek élni.

    Isten-dicséretre
    mégiscsak kiállok,
    de boldogok a pásztorok
    s a három királyok.

    Én is mennék, mennék,
    énekelni mennék,
    nagyok között kis Jézusért
    minden szépet tennék.

    Új csizmám a sárban
    százszor bepiszkolnám,
    csak az Úrnak szerelmemet
    szépen igazolnám.

    (Így dúdolgattam én
    gyermek-hittel, bátran,
    1883
    csúf karácsonyában.)

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Váci Mihály: Tiszta és jó

    Csak megmutatták, és most jobban fáj, hogy
    egy pillanatra láttam a világot,
    csak annyira, hogy pontosan lemérjem,
    – mi az, amit nehéz lesz már elérnem:

    mindent, miről a kitárt messze hírt ad,
    barátokat, kik asztalukhoz hívtak,
    s közös beszédünk egy dologról áradt:
    a bort dicsértük és az éjszakákat,

    zenét imádtunk lámpák fénykörében,
    lelket a más nyelven írt költeményben,
    a szót ízleltük, – ki-ki a magáét,
    dúdolva csak, kavargattuk a kávét,

    néztük – a cigaretta hogy virágzik,
    és morzsolgattuk a csend bóbitáit.
    Beszéltünk, hogyha tudtunk, és ha nem, hát
    bolyongva, szótlan is értettük egymást.

    A boltívek alatt, a századok hajói
    mélyén be jó volt egymásba karolni.
    Ó, ezeken a néma, hosszú, csendes
    perceken hányan nőttek a szívemhez!

    Bocsássatok meg – de túl a határon
    mennyi megértő, szerető barátom
    került, s habár csak csúfoltam a nyelvet,
    milyen hamar megérezték a lelket!

    A lobogás a fontos ott, a láz szép
    áramai, a szemben égő szándék,
    a sugárzó öröm, mely leplezetlen
    kérezkedik szívükhöz a szemedben:

    az idegen szomja, a hívó vágy, hogy
    mindenki külön öleljen magához!
    És érezzék egy kézfogásról rólad,
    hogy jót akarsz, és te is tiszta, jó vagy;

    s egy tekintetük elhitesse véled:
    – szép dologért élsz – és érdemes élned.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött versei, Magvető, 1979

  • Ady Endre: Jóság síró vágya

    Meleg karokban melegedni,
    Falni suttogó, drága szókat,
    Jutalmazókat, csókolókat:
    Milyen jó volna jónak lenni.

    Buzgóságban sohsem lohadni,
    Semmit se kérni, el se venni,
    Nagy hűséggel mindent szeretni:
    Milyen jó volna mindig adni.

    Még az álmokat se hazudni,
    Mégis víg hitet adni másnak,
    Kísérő sírást a sírásnak:
    Milyen jó volna áldni tudni.

    Meleg karokban melegedni,
    Falni suttogó, drága szókat,
    Jutalmazókat, csókolókat:
    Milyen jó volna jónak lenni.

    Forrás: MEK

  • Szécsi Margit: Kondor Bélának

    Ó, ripacsos gyémánt-szobor!
    Átlátszó-tiszta életed,
    hibáid is tündöklenek.

    Vigyázzon ránk kettős erőd:
    az igazság, s a képzelet.

    Bontsd ki fekete szárnyadat,
    rajzold föl látomásodat,
    e fuldokló élet s halál
    egyivású jelenéseit,
    hogy az igazak lássanak.

    Legyen végre becsülete
    a tudásnak, a játéknak,
    s a szigorral gyönyörűen
    megvalósított szándéknak.

    Hogy képeidről tanuljuk
    minden dolgoknak új nevét,
    s akarjuk is kimondani,
    akarjuk, s legyen is miért.

  • Nagy László, Halálig tiszta

    Nagy Lajos emlékének

    Csöndet parancsoltak rád is a kínok,
    s jelesek sorába lefeküdtél.
    Becsaptál bennünket: érzem, a sírod
    nekem a nehezebb, aki fönt él.

    Többé nem ijeszt a jégfehér-színű
    klinika s a magány már sose bánt.
    Eldajkál már téged, te kisded-szívű,
    e föld, e holtunkban kedves anyánk.

    Bizony, az érzékek: az ötös szentség
    jegyében vetettél igaz betűt.
    Hallottad döngeni törtetők lelkét
    dobokon, hogy a fül megsiketült.

    Tudtad, az atléta-termet, a szív is
    elromlik idővel s jön a halál.
    Miért hát a kincsek, minek a hír is!
    Halálig árva és tiszta valál.

    Ez volt a te sorsod. Növendékeknek,
    nekünk is bajos, mert visszük igád,
    vért amíg bírnak pumpálni a szívek
    s nem jegesednek az artériák.

    Bölcs öreg, elmentél, nem tudtál élni.
    Ne tudj már sírni a virág alatt.
    Emléked gyönyörű birtokunk, s védi
    vashűség, álkulcsra néma lakat.


    ,