“Fohászkodik mostan
sok gyakor sírással
Asszonyfeleséged
az két szép fiával -“
TINÓDI
Izabella királyné Budában
Azt se tudja, hova lesz buvában:
Két ellenség két felől szorítja,
Szívét a gond száz felől borítja.
Összegyüjti budai tanácsot:
“Jó emberek, adjatok tanácsot:
Boldogasszony temploma keresztjén
Török zászló lengjen, vagy keresztyén?”
Szól a biró nagy Isten szavával
Tizenharmad szék-ülő magával:
“Mire a nap még egyszer kisütne,
Német zászló lesz oda felütve.”
Titkos éjjel a kaput kinyitják,
Magyar urak ezt nem is gyanitják:
Török Bálint, György barát, vezérek!
Kár alunni mostan a vezérnek.
Nem aluszik a barát, felébredt;
Török Bálint ruhát sem cserélhet:
Az ellenség, ki nyakra, ki főre,
Takarodik a várból előle.
Jár a barát postája, követje,
Szolimánhoz titkos üzenetje; –
Maga Bálint csak morog; csak ümget
“Ez is elád maholnap bennünket!”
Sárga lovát nyergelik atlaszra,
Úgy robog a budai piacra,
Nagy sokaság közibe úgy léptet:
“Halljátok ezt ti budai népek!”
“Áruló az, áruló a neve,
Verje meg a magyarok Istene,
Aki Budát – gyilkolom a fattya! –
Kettő közül egynek is feladja.”
– “Áruló az, áruló a neve,
Verje meg a magyarok Istene,
Aki Budát közülünk feladja,
Török Bálint szavát nem fogadja.”
Érkezik a vad pogány, sereggel:
György, a barát, összesúg ezekkel;
Maga Bálint, ha szivből, ha szinre,
A basának dolgozott kezére.
“Két ellenség a Duna-két-parton:
Kevés annak az én egy jó kardom:
Egyiket a másikkal – hiába!
Ahogy lehet” – gondolja magába.
Hétfő napon hajnalhasadáskor,
Veresebb az ég alja, mint másszor;
Hajnal előtt a Szentgyörgy terére
Vágtatott a magyarok vezére.
Ágaskodik jó lova magasra,
Kukorékol a csaták kakassa;
Hej! mit akar a Bálint ma reggel
Tórök-magyar egyesűlt sereggel?
Amit akar meg is teljesíti,
Hajnali szél zászlaját röpíti,
Maga pedig kardját emelinti
Török Bálint, jó vitéz, Enyingi.
Széles a víz a Duna árkában:
Ne menj neki, bolond cseh, vaktában!
Nekimenne, ha partja se volna,
Vize helyen pokol tüze folyna.
Fut a vezér maga is, vesztébe,
Beletört a gyalázat szivébe:
Szegény öreg! hogy ki nem huzhatta,
Futásában elvérzik miatta.
Török Bálint, jó vitéz, Enyingi!
Vitézséged ne mutasd nagyon ki,
Mert a pogány bizony megigenli,
Gonosz barát ellened ingerli.
Gonosz barát hitszegő tanácsa
Azt a vermet csak ássa, csak ássa,
Ki miatt lesz Budavár bukása,
Török Bálint hálóba jutása.
Győzedelmes ütközet elmulván,
Izeni a Szolimán nagy szultán:
“Fiam Bálint, magyarok vezére,
Jöszte hozzám ebédre; ma délre.
Jöszte hozzám az ország nagyával,
Izabella királyné fiával:
Atyja után én vagyok az atyja,
Árvaságát meg sem is siratja.”
Gondolkozik a Bálint magában:
Nem lesz-e jobb maradni Budában?
Mintha sugná, valami azt mondja:
Ne menj, Bálint, a török táborba!
Király-asszony ellenben azt mondja:
“Török Bálint, te segíts bajomba:
Gyermekemet nem adom barátnak,
Szivében nincs érzelme apáknak.
Neked adom, hűséges jobbágyom!
Neked is van két fiad Torbágyon:
Mintha egyik volna most öledbe’,
Viseld gondját, úgy adom kezedbe.” –
Hosszas ebéd a török szultáné,
Hátra van még a fekete kávé;
Török Bálint tétova tekintget:
“Körülfogott a jancsár bennünket!”
“Nézz ki fiam, gyenge kis apródom!
Látsz-e nagy port a budai úton?”
– “A szombati kapuja kitárva,
Ott megyen a sok török Budára.”
“Nézz ki megint, édes kis apródom:
Jaj Istenem, be szörnyen aggódom.”
– “Izabella királynét csalárdul
Költöztetik kifelé a várbul.”
“Harmadszor is nézz ki még apródom;
Oh! hogy erről tenni már nincs módom…”
– “Boldogasszony tornya tetejében
Félhold ragyog a kereszt helyében.”
Jő parancsa Szolimán szultánnak,
Parancsolja Verbőczi Istvánnak:
“Te fogsz lenni az ország birója;
Török Bálint itt marad egy szóra.”
Parancsolja azután barátnak:
“A csecsemőt vidd el az anyjának,
Te fogsz lenni ország kormányzója;
Török Bálint itt marad egy szóra.” –
“Hej! az a szó több-e mint egy másik?
Minek jöttem én azért Mohácsig!”
“Fiam Bálint, érjük el Eszéket:
Becsülettel hazaküldlek téged.”
“Hej! az a szó hosszu már egy hétig;
Hosszu nekem Budától Eszékig.”
“Fiam Bálint, ne tüzelj, várd sorra:
Hadd megyünk le, ne tovább, Nándorra.”
“Nagy Szolimán! nagy a te hatalmad,
Nándor alól most tovább lecsalhat…”
– “Kutya voltál, az maradsz, de vason:
Láncot neki, hogy ne haraphasson!” –
Várja szegényt – beh mihaszna várja! –
Odahaza a szép két kis árva:
Minden reggel kimegy az utcára,
Édes atyját de mihaszna várja.
Várja szegényt szerelmes szép nője:
Ki-kiáll a magas könyöklőre;
Fehér képét ereszti karjára,
Úgy zokog, hogy mégse jön a párja.
Héttoronynak egy sötét zugában
Török Bálint üldögél magában;
Ifju korát a vénség megszánja,
Megérleli s a halál levágja. –
(1853 jan. 21)
