Derűt dalolnék, édesem, tenéked,
Mely, mint az alkony enyhe fénye, reszket,
És édes lánggal, mely gyújt s mégsem éget,
A fák közt még kis, zöld napokat rezget,
Derűt, mely úgy lebeg le könnyű szárnyon,
Szép, tarkarajzú szárnyon, mint a lepke,
Opál színekkel lengve még az árnyon,
Amely a lankadt lombokat belepte…
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
Hölgyeim és uraim,
Tizenkettőt kongott az óra,
Figyeljenek most szépen, ahogy illik,
Erre az érzelmes búcsúztatóra,
Melyet mint „hősnő” most elrebegek,
Lévén az én szerepeim
A tragikus és komoly szerepek.
Jelentem hát a hölgyeknek s uraknak,
Hogy míg önök itt ölébe csücsültek
Pezsgős jókedvnek s rózsás hangulatnak,
S mulatnak,
Azalatt meghalt az öreg Náthán,
Akinek bánat-batyu volt a hátán,
Meghalt a könnyet mázoló,
Vesékbe gázoló,
Rossz portékákkal házaló
Ó esztendő,
S most új, vígabb élet kezdendő!
S hogy e vígságot stílusosan adjam,
A hősnő-jelleget, bárhogy is szeretem,
Most levetem,
És eljátszom önök előtt
Egy lengébb s vígabb szerepem.
A zord jambusokat ma csípje kánya,
Ma én vagyok Szilveszter szobalánya,
S bejelentem,
Hogy most egy új vendég érkezett,
Valami víg monoplánszerkezet
Röpítette ide,
S két nagy koffer van a két kezibe,
Melyekben, mondja, jó kedvet és mámort
S más ilyen finom, kedves portékát hord.
S átnyújtotta a névjegyét,
Hogy hozzam be s mondjam meg a nevét,
Hogy ő a Boldogság és Társa-cég
Kiváló s megbízható utazója,
S a neve, mely mással össze nem tévesztendő,
A neve – Boldog Újesztendő!
Kérem, ez ifjút a kofferjével
És minden drága offertjével
Fogadják szívesen!
Úgy látszik, megbízható vigéc,
Bizalomkeltő, ahogy kinéz,
Bár még Bérczinél is sihederebb,
Jóképű s elegáns gyerek,
S mivel a rendelés máris elkezdendő,
Hát kezdem én s mondom: nos, újesztendő,
Lássuk, hogy milyen finom árut tart most,
Kérek ezennel egy forró, zúgó tapsot!
Forrás: magyar-versek.hu
Földiekkel játszó
Égi tünemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak remény,
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának
Bókol untalan.
Sima száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak,
Biztatóm valál,
Hittem szép szavadnak,
Mégis megcsalál.
Bronzom sok év edzé,
S karom, a kitárt,
Boldogulva pendzé
A nagy ércgitárt.
Hozzám búval, nyerssel
Sorsom nem nyula,
Csak nagynéha verssel
Szávay Gyula.
S néha meg-megkoszorúzott
Koszorús „kör”-öm,
De rám más bú nem borúzott,
Nem ért más üröm,
Egy híját ismertem
Örömimnek még:
Csinos parkot kértem,
S megadá az ég.
Álltam én a kertben,
S megfrissüle az,
Bajszát itt pederte
Siheder-Tavasz,
Dúdolva bokázott
A pázsiton át,
Akácszirmot rázott
S gyenge orgonát.
Álmodozva esti párok
Lépegettek itt,
Bókot s más kedves virágot
Tépegettek itt.
Fenn a holdba Dávid,
Lenn meg jómagam
Citeráztunk váltig
Nékik boldogan.
Ám e kor, e fákon,
Hol van már ma nap?
Kis orgonafáim
Elszáradtanak,
A kisenyvedt parkon
Kókadt lomb konyul,
Citerázó markom
Ökölbe szorul.
Hull a gyenge pázsitokra
Szemét vegyesen,
Egy-egy rendőr ásítozva
Köpköd hegyesen,
Álmaim a rózsák
S lenge nárciszok,
S itt a gyér fű: strózsák,
Ott hál sár s piszok.
Földiekkel játszó
Csalfa, szép remény:
Örökösnek látszó
E sors! – látom én.
Parkot sohse rendez
Már az én „kör”-öm,
S a szívemre ment ez,
Tovább nem tűröm.
Van most egy szatíra-verseny,
Mit „kör”-öm csinál,
Megírom rá én is versem,
S reményt ez kínál.
Művem téma-terve
Szép „kör”-öm leszen.
Jó tárgy! A díj nyerve!
S parkom rendezem.
1912.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Véget ért a
szilveszter-éji szender.
Felkelne az ember.
De nem mer.
Mert jön a kenetes
basszusú szemetes.
És jön a gyászos
szopránú gázos.
Jön a májfoltos
sarki boltos.
Sőt, jön a bordó
orrú levélhordó.
Jönni nem restel
hajlongó testtel
uram s parancsolóm:
a házmester.
Vele jön nyájas kibice,
a vice.
Jő, és belém kíván sokat
a nő, aki rám mosogat.
Jön vidáman a szabószámla,
s arcáról a bőr le nem hámla.
Jön bús, fekete sál alatt
a temetési vállalat.
S jön az olcsóságmentes
hentes.
És buékot nyihogat, ó,
minden páholynyitogató.
Fiákeres és ószeres
reám borulnak: ó, szeress!
És jön emez, és jön amaz,
és jön háromszor ugyanaz.
S jönnek tizezren.
S ájultan fekszem.
S tolongnak vadul
az ágyam körül,
s direkt mind az én
újévemnek örül.
Nyüzsögnek zsúfolt rendben
a széken, asztalon, kredencen
és a sezlongon.
És keresztül a sok tolongón
hozzám jutni alig tud a
guta.
1913.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Casals Pablo –
gordonkaművész, amint tetszik tudni,
s a Bikában játszott a gordonkáján.
Nos, és oda alig tudtam bejutni,
mert zsúfoltig gyömöszölte a termet
a sok-sok debreceni zeneértő
s a sok művelt kisasszony,
ki otthon a zongorán zenesértő.
Casals Pablo –
gordonkázott is nekik, ahogy illik,
oly szépen s tébolyítón,
hogy attól már a zsebben bicska nyílik.
De mostan nem is ez a fontos – ácsi!
Ellenben volt ott egy bácsi,
akin sehogy se látszott hatás.
Engem, ki magánszorgalomból
széplélek stb., szóval smokk-úr vagyok,
ez a bácsi direkte meghatott,
s megszólítottam: Ahh, uram,
túlfinomult lény, eszményi barátom,
kiből, mint a sós kutakból Parádon,
keserű bölcsesség spriccel szomorúan,
én értem Önt!
Ugye, e zene bármily fene-fínom,
már meg nem indíthatja Önt? Ön kínon
s gyönyörön túl van, Ön egy felsőbb magasság
rezignált régióiból gőggel tekinti,
mily betanult s színlelt pózzal legyinti
a műgyönyör ütemes remegésére
e szép hölgyek fején a sok-sok frizuralaskát?
A bácsi most rám megütődve nézett,
s szólt: Fene enné az egészet,
de én még, uram, nem vacsoráztam,
s nőm őnagysága miatt itt kell lennem,
s nem lehet ennem,
s azt kell hallgatnom, míg e társaságot
Casals gordonkájáért eszi a frász itt,
hogy közben a gyomrom, a gyomrom
nekem belépti díj nélkül is
gordonkázik.
1911.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
…És szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
Bár jelenleg igazságügyminiszter.
Szólt, és a szívünk ettől kéjteli:
Leszek miniszter, s ha kell, éjjeli!
Bársonyszékemen, mint egy bíbor kancsón,
Merengek, s osztom szelíden parancsom.
Viruljanak a rendőri erények,
S a detektívek legyenek serények.
A Népszavá-nak mondok egy halt wer dát,
S el kell kobozni, mint egykor Haverdát.
És aki balgán tüntetéshez nyúlna,
Oszoljon fel, s legyen e célból hulla.
Ezt kívánom, bölcsen, éjjelin, szépen,
S persze csak a „törvények keretében”.
Így szólt egy úr, aki csak ritkán viccel,
Bár jelenleg igazságügyminiszter.
1913.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Minden szarka farka
Istenbizony tarka,
Kimegyek, kimegyek
Én a déli sarkra.
Kimegyek, ott leszek,
Tetejibe mászok,
Sőt mi több, lelkesen
Ott is parcellázok.
S toborzok – ilyet még
Egyik sark se látott –
Egy jégaszalási
Részvénytársaságot.
Kisded játékomnak
A fele se móka.
Beugrik majd nekem
Eszkimó és fóka.
Terjesztem közöttük
A szép altruizmust,
És leparcellázok
Róluk tíz bőrt s tíz húst.
Szivadar trafikkal
Fog ott hasznot nyírni,
Gyan Thula ellenben
Regényt fog ott írni.
Németh András pedig
Vendéglőt nyit ottan,
Tehát az eszkimók
Szeme sűrűn koppan.
Szóval azt a sarkot
Mások felfedezték,
De altruizmusból
Csak mi adunk leckét.
1912.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Tisztelt közönség! nagy eset készül,
Készülj rá bátran, hősin, vitézül.
Neked most diszkrétül súgom én meg,
Szenzációt hoz a jövő péntek.
Közénk látogat a doktor Prőhle,
Ah, igen! Közénk ereszkedik ő le.
A színpadra ő kiáll nyalkán,
S elmeséli, hogy milyen is a Balkán.
Ó, hála, Zsül, néked, Zsülikénk, Zsülke!
Hogy agyad e pompás ötletet szülte.
Már régen sírtunk és égtünk lázba,
Hogy Prőhle nem játszik a színházba.
Már régen bőgünk, hogy a színpadon
Csak színműveket játszanak agyon.
S epedve várta minden polgár,
Mikor lép fel a szerb meg a bolgár.
S a pénteki műsor egyébként is fényes,
Szigetvári hősös és szenes legényes.
Szinte azt hinné, aki nem szakértő,
Hogy az ügy direkt jóízlést sértő,
Pedig oly édes lesz összekeverve
Szenesék, Prőhle s Szigetvár keserve!
Az ember szíve direkte dagad,
S ha nem dagad, hát nem dagad,
Zsülink ezen fenn nem akad,
– Jó olvasó, kösd fel magad.
1912.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
A munkapártot
Nem mondhatom épnek,
Amennyiben a tagjai
Sorban kilépnek.
Napról-napra nő
A kilépési lista,
S ezen bizonyára búsul
Tisza Pista.
De én tudom, hogy nem sokáig
Fog habozni Tisza, a zordon,
Hanem eszébe fog majd jutni
A Pavlik-féle kordon.
A kordon eddig arra volt jó,
Hogy körülállja a házat szépen,
És Pavlik ne engedje meg,
Hogy oda valaki belépjen.
Olyan egyszerű a dolog,
Mint meghámozni egy narancsot,
Tisza majd odaszól Pavliknak,
S kiad neki egy új parancsot.
A házban bent ülnek a mungók,
S számuk ezentúl nem apad,
Mert ezentúl a parlamentből
Kilépni sem lesz szabad!
1913.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
