https://verskucko.com

Címke: Tóth János

  • Tóth János: Árva fecske

    Hó borította hegycsúcsok között,
    Hol fenyők ágán hintázik a Tél,
    Árva fecske zihálva röpködött,
    Tollruháját tépázta a szél.

    Mondanák sokan: „Ostoba madár!
    Zord szirtek között ugyan mit keres?
    Puha fészket, társat úgysem talál,
    Csak a halál házán lesz néki eresz!”

    Száll a fecske egyre magasabbra,
    Sebzi szárnyát az éles sziklaperem,
    Sírós már egykor csicsergő hangja,
    Vörös vér csorog a mély sebeken.

    Hegytetején áll a Nap, bíbor a fénye,
    Gyászszalag fölötte a vékony felhő,
    „Ki magányba fut, s elfogy reménye,
    Az élet ül sírjához, hangja lesz kesergő!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth János: Viharban

    Maszatos az ég ott nyugaton
    Pillantásom a vörös foltokon
    Megpihen, elterül s beléjük ég,
    Valami készül itt, vérzik az ég.

    Nagy csenddel surran az est
    Árnyakat bújtat, feketét fest,
    Reszkető csillagok sápadva,
    Fényüket szórják az ágakra.

    Halk az erdő bagoly se röppen,
    Valami feszült arcomra csöppen,
    Tenyerem simítja, ingembe törli,
    Esőcsepp sikolt, a szöveten végzi.

    Nagy dörgés az ég haragra gerjed,
    Tolong felettem a sok fekete felleg,
    A cseppért vagy másért itt a bosszú,
    Villámok vakítanak, harc lesz, hosszú.

    Szél tépi a fákat, ruhájukat rázza
    Letöri a karjuk, s nem magyarázza,
    Hogy miért, s mi ez az őrült indulat
    Csak vágtatva zúz, s minden szétszakad.

    A vihar égi szivacsait két kézre kapja,
    Kéklő villámló szemekkel kicsavarja,
    Lezúdul az eső, áztatja a fekete földet,
    Sár borít virágot s mindenféle zöldet.

    Mire felkölti a csapzott hajnal a napot,
    A vihar tovább áll, s mit itt hagyott,
    Lassan mutatják az erősödő fények,
    Mit látok, az megrettent s félek….

    Forrás: Lélektől lélekig