Címke: újév

  • Körmendi László – Új évre

    Ez a nap is eljött,
    kézen fogja társát.
    Aranykoronával,
    csókkal küldi el.

    Új reménységet hoz,
    karján újabb táskát,
    s abban új játékot,
    mindent, ami kell.

    Mit kívánhatnék én?
    Csak, amit ígértek!
    Boldogságot, fényt
    és jót, mi átölel.
    Hitet a jövőben.
    Gyűlöletnek végét.
    S azt, hogy mindezt adja
    Isten, ahogy kell.

    Adjon bort és búzát!
    Hatalmas hűséget.
    Tűrést, amit eskü
    nem törölhet el.
    Édes szeretetet,
    ami úgy sem nehéz,
    hogy az, aki kapja,
    rég nem hiszi el.

    Adjon nekünk imát!
    De, ami őszinte!
    Adjon megbocsátást,
    kitartást, ha kell.
    És soha ne tűrje,
    hogy olyan kezekbe
    hulljon el a krajcár,
    hol nem költik el.

    Viselje a gondunk!
    Tanítson meg élni!
    Hogy mi ne ítéljünk
    és ne vesszünk el!
    Hogy akkor is adjunk,
    amikor már kérni
    aki régen mert még,
    ma már az se’ mer.

    Végül, drága Isten!
    Kérlek, hagyj a tervben,
    egy jó adag tudást,
    mert a bűn lever.
    Ha mi nem vigyázunk,
    ez a csordaszellem
    újra megfojt mindent.
    Gyilkol, nem nevel.

    Mindegy. A nap eljött,
    kézen fogja társát.
    Aranykoronával,
    csókkal küldi el.
    Új reménységet hoz
    ez az év, s új táskát,
    s abban új játékot.
    Mindent, ami kell.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Balogh József – Mit kívánok

    Kívánok én hitet, kedvet,
    szép szerelmet, hű türelmet,
    utakhoz fényt, csodát, álmot,
    békességes boldogságot,
    magyar szót és égre kéket,
    emberarcú emberséget,
    verseket, célt, igazságot,
    daltól derűs, jobb világot,
    bokrok mellé társnak fákat,
    napfényt, amely el nem fárad,
    tekintetet szembe nézve,
    éjt meg nappalt soha félve,
    kézfogásos tiszta csöndet,
    és mosolyból minél többet!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kerecsényi Éva – Kívánj hármat

    Kívánok neked véget nem érő álmot,
    mostoha múlt után boldog valóságot,
    kívánok szenvedélyt, mely eléri a partot,
    a megszokás hajóján ne játssz gályarabot.

    Kívánok örömöt, nagy zsákkal belőle,
    bú messze kerüljön, szabadulj meg tőle,
    adjon az ég időt, ne szűkölködj benne,
    áldozhasd magadra s minden szerettedre.

    Találj igaz társat, a legjobb barátot,
    kinek mosolyában önmagadat látod,
    találkozzon lelked a másik lelkével,
    s érintsék meg egymást meghitt békességgel.

    Kívánj ma magadnak bármit, mit szeretnél,
    s lépj, hogy azzá válhass, akivé lehetnél,
    ne sírasd a múltat, keseregj, sajnálkozz,
    menj, és váltsd valóra az álomvilágod.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Innocent Ernő – Szeretem a verseket

    Szeretem a verseket –
    Kívánok boldog új évet minden kis bogárnak!
    Kívánok boldog új évet a pezsgőspohárnak!
    Kívánok boldog új évet húszéves koromnak
    és nektek és nekik, s az Eiffel-toronynak,
    könyveknek, könnyeknek és minden népeknek,
    mozinak, Gerbeaudnak, jazz-bandnak, illatnak,
    az Orthnak, a Worthnak, s a női divatnak,
    cigarettafüstnek, charlestonnak, képeknek,
    korzónak, ligetnek, a Margitszigetnek,
    szemeknek, szavaknak, szíveknek, színeknek,
    a napnak, a holdnak, a lámpavilágnak,
    minden szál virágnak, kékeknek, liláknak,
    boldog új esztendőt az egész világnak!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Várnai Zseni: Boldog Új Évet!

    Álmodtál egy boldog évről,
    Reménykedtél, igaz szívből.
    A remény mára tovaszállt,
    Az álmod is már messzejárt,
    de vár az Újév ismét téged,
    Reményt hoz és büszkeséget.

    Vágyat ébreszt, s újra éltet,
    Boldogabbá tehet téged.
    Életed még meseszép lehet,
    Boldog Újévet kívánok neked!

    Te Új Világ, jóra törekvő,
    bár te lennél az a régvárt,
    békét hozó, csodás esztendő,
    mely az Idők méhében érik
    talán már évmilliók óta…
    s most a mi Századunk tüzében,
    most válik nagy, igaz valóra…,
    Boldog új évet, emberek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benedek Elek – Újévi köszöntők

    Madárka, madárka,
    Csácsogó madárka,
    Szállj ide, szállj ide,
    Házunk ablakára.
    Szállj ide, szállj ide,
    Szépen csicseregd el,
    Amit szívem érez,
    Újesztendő reggel.

    Áldja meg az Isten
    E háznak lakóit,
    Édes szüleimet,
    Hozzátartozóit.
    E háznak tájékán
    A bú meg se álljon,
    Soha se is lássunk,
    Olyan messze szálljon!

    Kicsike vagyok én,
    Nem mondhatok sokat,
    De nálamnál senki
    Nem mond szebbet, jobbat.
    Esztendő, esztendő,
    Édes új esztendő,
    Szépből, jóból benned
    Legyen elegendő!

    Forog a szárnyas, a nagy időkerék,
    Egy esztendő, ím, újra eltelék.
    Fölvirradott az újnak reggele,
    Egész világ reménységgel tele.
    Kinek a múltban búja, gondja volt,
    Kitől a jó szerencse elhajolt,
    Könnyét letörli e nap reggelén
    És a szívében támad új remény.

    Remény, remény, te szépséges virág!
    Friss harmatot az Isten hint reád.
    A te életed örök, végtelen,
    Mert Isten az, ki ápol szüntelen.
    Az ő kezében a mi életünk,
    Minden jót csak tőle remélhetünk,
    Azért most is, ez újév hajnalán,
    Hozzád fordulok, édes jó Atyám!

    Te, ki szüleimnek is Atyja vagy,
    S porszem előtted az is, aki nagy,
    Ki mindent látsz s vagy mindenütt jelen
    Világos nappal, sötét éjjelen.
    Ó, légy velünk ez esztendőben is,
    Ápold a jót, a szépet bennem is,
    S jó szüleimet, óh, tartsd meg nekem,
    Mindenek Atyja, én jó Istenem!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Tompa Mihály: Új évkor

    Isten házába gyűl
    A hívő nép új évnek ünnepén;
    Holott forró imát
    A buzgó néppel híven mondok én.

    És a fohász imígy
    Száll ég felé: ajándokozz nekünk
    Az új év kezdetén
    Új szívet, új lelket, jó Istenünk!

    S míg érzeménye így
    Felbuzdult lelkemnek mennyben mulat:
    Ki nem feledhetem
    Imámbul a lányt, imádottamat;

    S imé nyílt ajkamon
    Véletlenűl ez új fohászt lelem:
    Maradjon, oh leány,
    Kebledben a régi szív s érzelem!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Dayka Gábor: Az új esztendőnek első napjára

    Eggy esztendő ismét el-múlt,
    S által-repűlt setét honjába:
    De kedvem újra bé-borúlt.
    Mit várom végemet heába?
    S esdeklem a halál után?
    Vélvén, hogy fájdalmim meg-szűnnek,
    Ha napjai majd által-tűnnek,
    Bús éltemnek, s az Ég meg-szán –
    O Sors! mert nints többé reményem –
    Alá nyomott a tsüggedés –
    Hogy fel-virradhat még Nap-fényem:
    Utól értt a bal-végezés –
    O szánj-meg, s vond-elébb halálom!
    Meg-halni nékem tsendes álom.

    Tekéntsd keservim! nem de nem
    Lassú halál bús lételem? –
    Ha e világon annyi élni:
    Mint úntalan jajgatni, félni,
    Sorvadni a kereszt alatt:
    Még nem az ember által-hat
    Az életnek keskeny köréből,
    S a főld gyomrába vissza tér,
    S a Végezés rejtett töréből
    Ki-fejtve gyászos véget ér: –

    Ó már meg-érttem a halálnak,
    Szegezzd rám mérges íjjad! ím
    Már nintsenek több könnyeim –
    Szép napjaim mord télre válnak,
    Pályámat el-futottam; ints!
    S indúlok önnként a határra,
    S bé-zárom éltem – a halálra
    Már senkinek több jussa nints.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Bezerédj Amália: Ujévi üdvözlet

    Itt van már az uj esztendő,
    Megérkezett végre.
    Hálát adva tekintek fel
    Istenhez az égre,
    Köszönöm, hogy megengedte
    Érnünk egészségben.
    Jó szülőim, üdvözöllek
    Ez uj esztendőben!

    Remélem, hogy ez uj vendég
    Nem jött üres kézzel,
    S poharunkat egyszer-másszor
    Teletölti mézzel.
    Haladtával sok jó munka
    Lesz befejezőben.
    Jó szülőim, üdvözöllek
    Ez uj esztendőben.

    Én is nőttem egy év alatt,
    Szorgalmam is nőjön,
    Hogy általam szívetekbe
    Számos öröm jőjön.
    S fáradságtok jutalmazva
    Legyen jövendőben.
    Jó szülőim, üdvözöllek
    Ez uj esztendőben!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Csokonai Vitéz Mihály: Újesztendei gondolatok

    Óh idő, futós idő!
    Esztendeink sasszárnyadon repűlnek;
    Vissza hozzánk egy se jő,
    Mind a setét kaósz ölébe dűlnek.

    Óh idő, te egy egész!
    Nincsen neked sem kezdeted, se véged;
    És csupán a véges ész
    Szabdalt fel apró részeidre téged.

    Téged szűlt-é a világ?
    Vagy a világot is te szűlted éppen?
    Mert ha csak nincs napvilág,
    Nem mérhetünk időt mi semmiképpen.

    Hátha tőled, óh idő!
    Te aki mindenünket öszverontod,
    A nap is holtszénre fő?
    És láncodat magad zavarba bontod?

    Mert, ihol lám, mindenek,
    Bár bírtanak szépséggel és erővel,
    Változást szenvedtenek,
    Vagy semmiségbe mentek ők idővel.

    Lám az ég forgása is
    Idővel újabb változásba lészen,
    Lám a csillagokba is
    Ki most derűl, ki béborúl egészen.

    Hát de mennyit szenvedett
    Már ekkorig főldünknek állapatja,
    Hogyha a feldűlyedett
    Tenger, vagy Etna lángja szántogatja?

    Sok faluk határain
    Ma delfinek cicáznak a vizekben,
    S a csigáknak házain
    Most zergenyáj ugrándoz az hegyekben.

    Sok merőfőld már sziget,
    Sok vőlgyek a nagy bércekig dagadtak,
    És ahol hegy volt s liget,
    Fenéktelen sós tengerek fakadtak.

    Így teszel te, óh idő!
    A nemzetek forgó enyészetével:
    Most az egyik nagyra nő,
    S a másik elmúlik saját nevével.

    A vitézlő Pártusok
    Régólta szolgaság alá kerűltek:
    S a bozontos Gallusok
    Ma már a hérósok sorába űltek.

    Már ma ökrök szántanak,
    Hol Trója, a világ csudája állott:
    És ahol szántottanak,
    Most London, a világ csudája áll ott.

    Óh, ha a nagy nemzetek
    Sorsán hatalmad így előmutattad:
    Hát mi, gyarló szerzetek,
    Mit várhatunk – mit várhatunk miattad?

    Gyermek-, ifjú-, vén-korunk,
    A bú, öröm s a jó, gonosz szerencse,
    Ép, beteg voltunk, s torunk
    Kezedbe van, hogy jöttödet jelentse.

    Futsz te, nem vársz senkit is,
    Gyakorta sok hosszú reményt ledúlál.
    Ím, te, míg ezt mondtam is,
    Öt-hat parányi perceken kimúlál.

    Nem lehet jelenvaló,
    Csak múlt a jövendő pont lehet tebenned;
    És miként a puszta szó
    Repten-repűl, úgy kell veszőbe menned.

    Így repűlt el tőlem is
    Sok kedves esztendőm sebes-haladva;
    S meglehet, hogy nékem is
    A véghatár ma is ki lészen adva.

    Úgyse volnék már gyerek;
    Négyszer hat esztendőt eléldegéltem,
    S eszerént az emberek
    Szűk életének harmadáig éltem.

    Vajha már – ha több nem is –
    Mindegyik esztendőre jutna benne
    Egy – csak egy órácska is,
    Amely az érdem oszlopára menne.

    Kész vagyok meghalni – kész,
    Csak ezt tegyék síromnak a kövére:
    ÚTAS! ITT FEKSZIK VITÉZ.
    EGY NAP XXIV ÓRA: ENNYIT ÉRE. –

    Ámde hogyha oly nemes
    Szép tettek életembe nem tetéznek,
    Hogy halála érdemes
    Légyen dicsőítésre még Vitéznek:

    Semmi, csak te, óh Lilim!
    Te, akiért az életet szerettem,
    Csak te légy, Lillám, enyím:
    Mindég fogom becsűlni, hogy születtem.

    És mivelhogy a napok
    Elseprik a legédesebb időket:
    Míg az ifjú hónapok
    Virítnak, el ne is veszessük őket.

    Elfut a nyájas tavasz,
    A bársonyos hajnalra gyászköd árad,
    A kinyílt jácint elasz,
    A rózsaszál egy délbe is kiszárad:

    Így az ifjúság maga
    Majd elrepűl vidor tekintetedről,
    És az Ámor csillaga
    Eltűnik ám kacsingató szemedről.

    Akkor, ah! rózsáid is
    Nem fognak úgy kis ajkadon nevetni,
    Akkor érző szíved is,
    Ah, nem tud úgy örűlni és szeretni.

    Én is akkor csak hideg
    Vérrel barátkozom, hideg Lilimmal,
    Úgy napolván, mint rideg
    Vén pelikán, ifjú daljaimmal.

    Míg tehát az lenne még,
    A szép időt, óh Lilla! meg ne vessük.
    Míg az élet lángja ég,
    Egymást viszontöröm között szeressük.

    És ha semmi érdemem
    Nem fog fejemre zőld babért tetetni,
    Semmi sem! mind semmi sem!
    Csak hogy te, Lilla! meg ne szűnj szeretni.

    Híremet s nagy voltomat
    Ne trombitálják messzi tartományok,
    Más ne tudja síromat:
    Te hints virágot arra s a leányok.

    Forrás: magyar-versek.hu