Te nagy tavasz Isten, te szent tavasz Isten
Kinek hatalmában nem eleget hittem.
Jaj, bocsáss meg nékem – hiszen megszenvedtem
Sok zöld rügyet bontó gyilkos kikeletben.
Ó! könyörülj rajtam!
Alig ösmertelek – ellenségem voltál.
Kicsiny gyermek voltam – már igádba fogtál –
Labdával játszottak a leánypajtások.
Hogy kikezdett engem a fájdalmas átok!
Ó! könyörülj rajtam!
Fekete hárs gallyán te csapdostad éjjel
Ablakomnak rácsát – Te repesztéd széjjel
Csendes álmom burkát – fájó késszúrással,
A szivembe mártott madárdalolással!
Ó! könyörülj rajtam!
Szédítő magasra te lökted hintámat!
Szénaillat borral részegítéd számat –
Ha a réten jártam, üldözőbe vettél
Éles sikoltással mellettem termettél.
Ó! könyörülj rajtam!
Házba menekültem. Az anyámhoz bújtam
Üvegszemű bábum felé félve nyultam.
Merev bábum kékes üvegszeme megett
Rám villogott gúnyos varázstekinteted.
Ó! könyörülj rajtam!
De én dacos voltam – fellázadt a lelkem,
Könyörtelen kezed, vad varázsod ellen,
Ököllel bontottam fájó ölelésed –
Dacba meredt testtel fogadtalak téged!
Ó! könyörülj rajtam!
Nagy birokra keltünk. Mint ősi regében:
Óriás és ember, úgy küzdöttünk éppen –
Küzdöttünk sok éjjel, küzdöttünk sok nappal
Véres, tépett sebbel, fájóbb diadallal!
Ó! könyörülj rajtam!
Hol itt, hol ott lelünk hirtelen egymásra,
Kelő mosolyomat bontod zokogásra,
Szépség mérget szórsz el, bárhova én lépek –
Minden virágszállal titkos rontást tépek.
Ó! könyörülj rajtam!
Tovább nem bírom el, küzdelembe fáradt
Testem letapossa győztes, gyilkos lábad.
Két karom se tépi, töri már a láncot,
Dalolva jársz rajtam győzelmi táncot –
Ó! könyörülj rajtam!
Hivő, megtört lettem. Ó! könyörülj rajtam –
Tudom, nagy isten vagy, tudom vétkes voltam –
Két szent karod erős, hatalmas az ajkad –
Én is azért lettem, mert te úgy akartad.
Ó! könyörülj rajtam!
Jaj! mert mi lesz vélem, ha elfordulsz tőlem?
S itt hagysz eltiporva a tövismezőben,
Prédául a nyárnak, zsákmányul az ősznek,
S kapok fehér telet hideg szemfedőnek!
Ó! könyörülj rajtam!
Istenem, letipróm, így ne hagyj el engem,
Egyesüljek véled gyilkos szerelemben!
Váljak porló földdé, fénylő ködpárává,
Én magam is gyilkos tavaszi varázzsá.
Ó! könyörülj rajtam!
Forrás: Lélektől lélekig
