Majd ismét megszületek, mint kőtömb,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint szellő,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint hullám,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint tűzvész,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint ember,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
(Végh György fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Philip Roth-nak
Az arcát én nem ismerem,
Nagyságos Úr, csak szép kezét,
Tudom virágot félve tép,
sóhajt, gyengéden megkötöz.
Most félrelép. Hát istenem!
A stílusával átkarol,
Míg más csupán ötöl-hatol,
Ön a lényeg fölött köröz.
Fogalmam sincs, milyen, ha kér.
Farmert visel? Vagy tweed zakót?
Kedvenc étke? Lazac? Spenót?
Szerelmes férj? Netán facér?
A könyv felénél tartok épp.
A kétszázadik oldalon.
Magával lenni jó nagyon!
Magával lenni jó nagyon!
Benned született dal vagyok,
Megénekeltél engem.
Újra születek benned,
Újra születni jöttem,
Szüless újra bennem.
Tárd ki, csak tárd ki
A lelked,
Hald meg a dalt, mely
Benned született meg
Bennem született dal lehetsz,
Megénekellek téged
Újra születhetsz bennem,
Újra születni jöttél,
Újra születek benned.
Tárom, csak tárom
A lelkem,
Hallom a dalt, mely
Bennem született meg
Forrás: Lélektől lélekig
Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.
Úgy állunk majd a fényben,
mint a virágzó ágak,
büszkén viseljük szégyen
nélküli koronánkat.
Sötétben sem kell félnünk,
útjaink beragyogja
hajdani szenvedésünk
virrasztó teleholdja.
Forrás: Lélektől lélekig
Mészöly Dezső fordítása
Latin palotaként emelkedett szívem,
márványok, gránitok javából összehordva;
de szenvedélyeim, mint barbár szittya-horda,
csóvát dobtak reá és dúlták esztelen.
Leomlott. Csend honolt a törmeléken.
Emberi nyom sehol, csak kígyók, baglyok odva.
Bíborszín s hófehér kövét benőtte dudva,
s az út helyén szeder burjánzott végtelen.
Hosszan, magánosan elnéztem, hogy mivé lett.
Sugártalan napok, csillagtalan vak éjek
félelmes korszakán lelkem pokolra szállt.
De jöttél végre Te, sugárba öltözötten;
s hogy hontalan frigyünk meglelje otthonát:
palotám romjain egy kunyhót építettem.
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
!
Hitetlenségem büntetése vagy.
Nem számítottam rá, hogy közelemben
lehet még jeget olvasztani ember,
pinceablakon beragyogni nap.
Nem tudtam rólad, nem is vártalak.
Nevettem volna, ha mesélnek rólad.
Nem volt már súlya bennem semmi szónak.
És szétgurult rizsszemek: mind a nap.
De most: erdők lépnek velem, ha lépek.
A tenger fáradtan mellém zuhan.
A fájdalmak felragyognak s kiégnek:
hangyabolyvilág nyüzsög boldogan
a mellkasomban, és kapkod az élet:
sorsomnak, veled, újra dolga van.
Forrás: Szeretem a verseket
Szerettem volna, ha hozzám bújsz,
szép szóval szíven simogatsz –:
ne törjünk egymásra – már úgyis
ránk tört ez ideges tavasz;
az első ibolyák s az első
ibolyántúli sugarak
járatják bennünk a rügyedző,
újratavaszodó tudat
s remény s rettenet örök táncát
– kín a szülés s a születés –;
fagy-ütötte, tetszhalott kívánság
után a beteljesülés
ne vég legyen –: kezdet, új vágyé,
küzdelemé, tovább, tovább,
hogy önmaga elől világgá
ne bujdoshasson a világ – –
bújj hozzám, honomul, honodhoz.
ölelj, biztass – csírát a rög –:
szemedből vetítsem világgá
a megszelídített jövőt.
Forrás: Lélektől lélekig antológia
– Várj! Ne siess!
Mély csend, azután megint
makacsul:
– Ne siess!
A fényeveszített földre
sötétség teste lapul.
Lezúdul a zápor,
mint igazság,
szálegyenes.
Csapzott madarak
rezdítik az ázott
lombkoronát…
Hogy robban az égi harag!
Sose bánd!
Zúg-zeng a vidék.
Sose bánd!
Rendít hegyeket, komoran fenyeget,
felhorkan az ég…
Várj még!
Felejtsd,
ami bánt.
Felejts
mindent, ami bánt!
Én elfeledtem már
mindent, ami fájt.
Lesz úgyis
elég…
Ázott madarad
megszárogatom,
leszek forró szél erdőben, ha kívánod.
Tenger túlpartjáról
elhozom azt a
halványszirmú virágot.
Ha kívánod –
holnap
érted támad a reggel.
Ráírom az égre:
„A nap ma
érte, miatta
kel fel…”
Csörtet az éjben előre,
zilálja a zápor a fákat.
Ha kívánod –
az ólomszürke csapás
nyomban tovavágtat.
Várj! Ne siess!
Szólj végre, felelj!
Szólj végre, felelj!
Vagy
nem hiszed el?
Hiszed majd, hogyha
az éjjel
elrobajlik a zápor,
s ámul a föld,
teli fénnyel,
és te kinézel,
s látod az ablak hajnali kékjeiben,
hogy a távol
ég alján sugaras-szelíden
napként kel az égre,
kigördül az égre
szívem.
Forrás: Robert Rozsgyesztvenszkij
Megérted-e valaha is
mint havazik a szóban?
Megérted-e valaha is
mint zuhog lélekben a vágy?
Megérted-e valaha is
a falevelek könnyét?
Meglehet sohasem
fogod tudni
hogy minden áldott éjszakán
átgyalogolom a holdat
s a hasadó hajnalon
hamut hozok talpamon.
Szerelmed Fájdalom
Fájdalom Szerelmed.
Meglehet sohasem
fogod tudni hogy
Életet adtál a Halálban
a falevél zöldjét
még
mielőtt
az éjszakában a fákból
szerte a világon pont
robbannak a rügyek.
* * *
Ujjászületek az idő sodrában
nyersében a tavaszi zöldnek
és legyilkoltan roskadok össze őszi zokogásban
tudván hogy
ismét újjászületek
Forrás: MEK (Balogh József fordítása)
(Rab Zsuzsa fordítása)
– Várj! Ne siess!
Mély csend, azután megint
makacsul:
– Ne siess!
A fényeveszített földre
sötétség teste lapul.
Lezúdul a zápor,
mint igazság,
szálegyenes.
Csapzott madarak
rezdítik az ázott
lombkoronát…
Hogy robban az égi harag!
Sose bánd!
Zúg-zeng a vidék.
Sose bánd!
Rendít hegyeket, komoran fenyeget,
felhorkan az ég…
Várj még!
Felejtsd,
ami bánt.
Felejts
mindent, ami bánt!
Én elfeledtem már
mindent, ami fájt.
Lesz úgyis
elég…
Ázott madarad
megszárítom,
leszek forró szél erdőben, ha kívánod.
Tenger túlpartjáról
elhozom azt a
halványszirmú virágot.
Ha kívánod –
holnap
érted támad a reggel.
Ráírom az égre:
„A nap ma
érte, miatta
kel fel…”
Csörtet az éjben előre,
zilálja a zápor a fákat.
Ha kívánod –
az ólomszürke csapás
nyomban tovavágtat.
Várj! Ne siess!
Szólj végre, felelj!
Szólj végre, felelj!
Vagy
nem hiszed el?
Hiszed majd, hogyha
az éjjel
elrobajlik a zápor,
s ámul a föld,
teli fénnyel,
és te kinézel,
s látod az ablak hajnali kékjeiben,
hogy a távol
ég alján sugaras-szelíden
napként kel az égre,
kigördül az égre
szívem.
Forrás: Lélektől lélekig
