Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
Az üres templomba besurranok.
Egy lélek, aki Istent látogat.
A szentek komoly arca rámragyog.
Ha násznép járt ma itt: feledve rég,
És mise sincs, se karinges papok,
Az oltáron két öröklámpa ég,
Az Istenemmel egyedül vagyok.
A templom üres, a lelkem tele.
Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
Itt állok, szemben állok Ő vele
S nem látja senki, hogy együtt vagyunk.
Állok, térdte nem hajt a vágy hatalma
Csak fürkészem a nagy Akaratot;
Úgyis addig állok, míg Ő akarja
S ha nem akarja: összeroskadok.
Olyan végtelen áhitat fog el,
Mintha erdőben néznék csillagot,
Ahol az örök, ős csend ünnepel,
Pedig – csupán egy templomban vagyok.
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
