Ez a folyó mintha folyna,
az éj is mintha éjjel volna;
– az ember mintha olyan volna,
milyennek lenni lenne dolga.
Mintha élet lenne az élet,
éltetne is – míg csak leéled,
s mintha elég is lenne néked
mindaz, mivel végül beéred.
Én is mintha önmagam lennék,
sugárzik bennem néhány emlék,
pedig más vagyok régesten rég,
nem az, mi voltam, s mi lehetnék.
És te is mintha csak te lennél,
mikor nevetsz – mintha nevetnél,
s mert felderengsz még, hogyha fény ér,
éppen olyan vagy, mintha élnél.
Minden dolog teszi a dolgát,
az érdem elnyeri a zsoldját,
a szó olyan, ahogy kimondják,
Mi a bajod? Tudod? Na, szólj hát!
A szeretet mintha szeretne,
a szerelem mintha lehetne,
a hit mintha még hitegetne,
s mintha hinni lehetne benne.
Minden dolog épp olyan mintha
öntökélyére lenne minta;
tökéletes hinta a hinta,
a kulcs az ajtókat kinyitja.
Ami van, mintha tényleg lenne,
a teremtés mintha teremne,
a lét mintha tényleg létezne,
a rend is mintha rendben lenne.
Világunk mintha már az lenne,
minek az ember elképzelte,
s benne semmi dolgunk se lenne,
s mintha belenyugodnánk ebbe.
Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979
