https://verskucko.com

Címke: üresség

  • Parancs János: Vége a közös nyaralásnak

    Tíz nap után most egyedül,
    egyedül mint a csont,
    egyedül mint az almacsutka,
    mintegy szemétre hányva,
    az ürességben kalimpálva,
    fejjel lefelé, zuhanva
    ama nevezetes csőben,
    a közöny bűzös, langy tavában,
    mint a lomha víziló, ásítozva,
    esztelenül, testi megváltásra várva,
    mint a gyermekek, a szelíd bolondok,
    mozdulatlanul, egyetlen pontra koncentrálva,
    mindent föladva, mindent felejtve,
    az érzékelés kapuit bezárva,
    s még mindig törekedve, akaratlanul
    a valaha áhított cél felé,
    mint az elhajított kő, tehetetlenül,
    semmi jót nem remélve, mint a sárkolonc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Semper idem

    Már rámtalált megint, amit kerestem
    és kielégült messzeségbe
    sodródott a tegnapi énem,
    a gazdagságom, szegénységem
    furcsa káosza:
    játékos kéz ossza
    számomra a lapot,
    most, lám, boldog vagyok:
    ez oly hirtelen s édes ájulás,
    e szédülésben eltompul a tegnap
    friss lüktetése,
    a vágyó tegnapé,
    a dolgos tegnapé,
    a ma után törtető tegnapé, –
    s a ma nem több, mint lomha kanapé,
    melyen lustán s kéjesen elterülök
    s nem dolgozok,
    nem is örülök
    és szunyókálva s nagyon üresen,
    álmos szemmel
    a holnapot lesem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Gyász

    Fogad között fakó panasz,
    magányosság vacog,
    lakatlan partokat kutatsz,
    üres minden tagod,
    lezárt vagy, mint a kárhozat,
    a homlokod mögött
    csak pőre sikoltás maradt
    vigasznak, semmi több!

    Nem óv a hűtlen értelem,
    nem fogja szűk szegély,
    csillagcsoportokat terel
    a partalan szeszély
    elámuló szivedre: állsz
    tünődve és hagyod,
    belepjenek, mint sűrű gyász,
    a foszló csillagok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Fázol

    Nem fogod megérteni ezt a hangulatot,
    előre tudom, csak ha összefüggéstelen
    képeket rajzolok sebtiben, milyen borzasztó,
    csak akkor érted meg, milyen iszonyú.
    Ez az én hangulatom, figyelj: előttem
    egy mozdulatlan kék tó, képzeld el, olyan
    meredten világoskék, hogy megijedsz, és körül
    a partján semmi. De mégis: képzelj el
    egy szikár fát, kiszáradtat; a víz partjára
    gondolj egy agarat, soványat, szárazat, mint
    a fa. Füttyentesz, de magad is megijedsz:
    a füttyentésedet magad se hallod, s a kutya
    nem mozdul, semmi se mozdul. Az ég
    tiszta, inkább szürkés árnyalatú, de olyan,
    mint egy kiégett, közömbös ember szeme,
    a napot ellopta valaki, de azért világos
    van, mondhatnám erős, sértő a fény.
    Az első hang belülről szólal meg ebben a
    csendben, idegen kiállhatatlan hang, csupa
    hideg e- és i-betűvel beszél, de nem érted.
    Tíz perccel azelőtt még tudtad, hogy mit
    akarsz, hová akarsz menni, most meg állsz,
    mintha ebben a pillanatban érkeztél
    volna valami idegen csillagról. Sírni
    nem tudsz, megszorítod a saját kezedet,
    aztán egyszerre rájössz, hogy fázol.
    Rettenetesen fázol.

    Abafája, 1929

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilágyi Domokos – Pörpatvar

    Magadnak aki könnyű voltál,
    miért vagy súly a nyakamon?
    Ezt a mázsás ürességet
    lerázni, hol a hatalom

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rácz Sándor – Ha lehull

    Ha lehull
    az utolsó álarcom is
    alatta semmi se lesz
    és a csöndes nézőtéren
    valaki egészen halkan
    zokogni kezd

  • Váci Mihály: Mintha

    Ez a folyó mintha folyna,
    az éj is mintha éjjel volna;
    – az ember mintha olyan volna,
    milyennek lenni lenne dolga.

    Mintha élet lenne az élet,
    éltetne is – míg csak leéled,
    s mintha elég is lenne néked
    mindaz, mivel végül beéred.

    Én is mintha önmagam lennék,
    sugárzik bennem néhány emlék,
    pedig más vagyok régesten rég,
    nem az, mi voltam, s mi lehetnék.

    És te is mintha csak te lennél,
    mikor nevetsz – mintha nevetnél,
    s mert felderengsz még, hogyha fény ér,
    éppen olyan vagy, mintha élnél.

    Minden dolog teszi a dolgát,
    az érdem elnyeri a zsoldját,
    a szó olyan, ahogy kimondják,
    Mi a bajod? Tudod? Na, szólj hát!

    A szeretet mintha szeretne,
    a szerelem mintha lehetne,
    a hit mintha még hitegetne,
    s mintha hinni lehetne benne.

    Minden dolog épp olyan mintha
    öntökélyére lenne minta;
    tökéletes hinta a hinta,
    a kulcs az ajtókat kinyitja.

    Ami van, mintha tényleg lenne,
    a teremtés mintha teremne,
    a lét mintha tényleg létezne,
    a rend is mintha rendben lenne.

    Világunk mintha már az lenne,
    minek az ember elképzelte,
    s benne semmi dolgunk se lenne,
    s mintha belenyugodnánk ebbe.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979